Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)

Szatmári Gizella: Mikola András

Mikola András: Tájkép András Mikola: Landschaft / Landscape (Kat. sz. I Kat. Nr. I Cat. No. 326.) hát a hadügy...".

15 Ebből mégsem lesz semmi, Mikola szorgalmasan dolgozik. 1915-ben az egyik helyi cukrászdában mutatja be képeit, 1916-ban az István Király Szálló éttermében. Ezek szinte kizárólag tájképek, melyek Nagybánya és környéke különböző részleteit örökítik meg. Közülük néhány anekdotikus jellegű, staffázs-szerű figurákkal bővül. A motívumok elrendezése többnyire horizontális. Formavilága összefogott, minden részletezéstől mentes. Már 1914-ben, egy ösztöndíj-műterem igénylésével kapcsolatos, Rétihez írt levelében Ferenczy Károly megjegyzi, hogy Mikola „nem tud figurálist csinálni, de mindenkép akar ... a komoly ambitiot és önfegyelmet nem lehet nem honorálni..."

16 Ismeretesek csendéletei is. Portrét főleg az 1900-as évek második felében készített (Párizsi modell, Leány fej). Egyedi jelenség a Koltói paraszt arcképe (1910), valamint a kétfigurás Sakkozók (1916). A világháború alapjaiban rendíti meg Nagybánya létét, és nagyarányú, kedvezőtlen változást hoz Mikola életében is. Másokkal együtt elszigetelődik s kirekesztődik a magyarországi művészeti életből, más, új kapcsolatokat felvenni nem tud. A korszakot, s benne Mikola helyzetét, jól jellemzik Réti mondatai, a művésztelepről szóló könyvéhez készített jegyzeteiben: „... elvágva Budapesttől s a távolabbi Nyugattól egész Nagybánya művészetében valami parthenogenezis indult meg, amely megakasztotta a bátrabb alakulást. Mikola tartotta fenn Budapesttel az érintkezést leginkább... de az újabb kísérletezésekből átvenni mit sem akart, ízlésével ellenkezett az, a korábbi összefoglaló, egyszerűsítő látást pedig inkább az impresszionizmus vibráló szemlélete szorította ki munkáiból. Ez az idő különben sem volt alkalmas a festői elmélyedésre".

17 1921-ben kísérlet történt a magyar, román és szász művészek „egymásközötti lehetséges összedolgozására". Gheorghe Bacaloglu volt nagyváradi prefektus elgondolása alapján a kolozsvári vármegyeházán nagyszabású kiállítás nyílt, mely nyolcvan művész - köztük 19 nagybányai - 327 művét mutatta be. A nagybányaiak először jelentek meg ilyen nagy létszámmal Kolozsvárott. Mikola jó kritikát kapott. A Collegium Artificum Transylvanicorum elnevezésű kezdeményezés azonban csak egyetlen alkalom volt, folytatására Octavian Goga kultuszminiszter bukása miatt nem kerülhetett sor. Ezidőtájt Thorma egyedül vezeti az iskolát. 1922ben rövid ideig Réti is közreműködik. Mikola 1925 októberétől az év végéig, illetve 1926. július 8-ig korrigál Ferenczy Valér, majd Krizsán János és Börtsök Samu társaságában, hogy helyettesítse a betegeskedő Thormát. Ekkor egy Thormával való nézeteltérés miatt - a modell-beállítás körül -, túlérzékenységre valló sértődés következtében, Mikola felfüggeszti tevékenységét. Thorma az iskola-átadás gondolatával foglalkozik, de nagy problémája, hogy „Zifferen és Valéron kívül a többi törzstagjai a kolóniának soha mélyebben nem foglalkoztak a figurális festészettel". Nem mondja ki, de ez Mikolára is vonatkozik, aki önarcképek során kívül (s ez az egész életén végigkíséri) figurális képet jóformán nem festett. A lényegesebb magyarországi kiállításokon azért részt vesz, sőt az 1922-es velencei Biennalen Koratavasz című alkotásával szerepel. Tagja a Szinyei Társaságnak (1922). Jelenléte azonban csak látszólagos, formai. 1923-ban ugyan módjában áll megjelenni a Társaság közgyűlésén, és Münchenbe is utazhat. Személyes kapcsolatot nem tart fenn magyarországi művészekkel,