Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)
Kovács Ágnes: A müncheni Királyi Képzőművészeti Akadémia az 1890-es években
A Müncheni Királyi Képzőművészeti Akadémia az 1890-es években KOVÁCS ÁGNES A mikor Hollósy Simon, az ő híres, ellentmondást nem tűrő temperamentumával a „helyére" tette kora művészetét, nem sejthette, hogy ítéletei milyen makacs árnyékot vetnek majd a müncheni akadémiáról kialakult képre. Tanainak egyik sarkalatos és elsődleges alappillére lévén saját „Julian-akadémiája" Münchenben - az akadémia iránti feltétlen megvetés volt. 1 Piloty kapcsán például ezt írta egyik levelében: „Ennek az impozáns szellemnek az elhullatott alamizsnáin élősködnek a mai napig a német művészek, elsősorban a müncheni akadémia. Wagner Sándor, 2 Liezen-Mayer 3 Seitz, 4 Diez, 5 Lindenschmidt, 6 Raupp, 7 Hackl 8 profeszszorok, az egyetlen Höckner Pál 9 aki erős, Löfftz 10 - mostani igazgató tanítványából lett impresszionista". 11 Nem volt jó véleménnyel Benczúr Gyuláról sem, aki szerinte Piloty legerősebb utánzója volt, és aki a mesterétől eltanult külsőségekkel igyekezett a magyar közönséget lebilincselni. Bár hozzátette: „Itt nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy az akkori magyarok itt az első, a legelső helyeket foglalták el, tehetségük mindennemű megrendelést, állást és tiszteletet biztosított részükre. így azután önkénytelenül is, szeretetből, vonzódásból megerősödött bennük az, amit itt láttak, itt éreztek." Nézeteinek másik fontos eleme a német és a francia művészetről alkotott véleménye volt, amelyhez szorosan kapcsolódtak azok az elképzelései is, hogy milyennek akarta látni a magyar festészetet. Csók István - aki, mint sokan mások a század végén, áttette székhelyét Párizsba - így ír Hollósyról: „Ott ültünk mi is fiatalok körülötte s áhítattal hallgattuk az »öreg« kijelentéseit (26 éves lehetett mindössze.) Hogy a magyar piktor mind semmi, még Munkácsy is, no, az talán mégis. Ha Leibi nem vóna, a német még annyi se vóna, mint a magyar. (A magyar böcsületet ti fogjátok megmenteni.) Az olasz semmi, a spanyol valami. Hanem a francia! Azok közt is Bastien Lepage! És vitt, ragadott bennünket magával, belénk oltotta a francia művészet kultuszát ő, aki soha Párizst, tán még képben sem látta. Oh, az a szurtos kocsma! Templom volt az, melynek Hollósy volt a papja." 12 Hollósy, aki Párizst a művészet „Mekkájának, hazájának, és a világosságának" tartotta Rómával és Münchennel szemben, fentebb már idézett levelében így fogalmaz: „Hogy javára válik-e a mi képzőművészetünknek a müncheni iskola? Addig amíg a mi iskoláink olyanok most Budapesten, addig azoknak akik ide jöttek nagyon is javukra válik a münchenit az otthonival elcserélni. Hogy azután a német szellem a magyar művészetnek árt-e? ... Ma, mikor a legilletékesebb körökben is a nemzeti képzőművészet létesítésén fáradoznak, mikor a mi képzőművészetünk mindennapi életébeni jelenségek ennek lehetőségére, szükségességére utalnak, ha mi csakugyan meg akarjuk teremteni a nemzeti művészetet, akkor a német szellem, német befolyás nem káros, de átkos ránk nézve." A levél, melyet két évvel a nagybányai iskola megalakulása előtt és két évvel a müncheni szecessziós mozgalom jelentkezése után írt, jelzi azt a kettősséget is, ami Hollósynak és barátainak törekvéseit jellemezte. Egyfelől mindenkit, magát Hollósyt is, elfogta az A müncheni Akadémia épülete az 1890-es években Das Gebäude der Münchener Akademie in den 1890er Jahren The building of the Munich Academy in the 1 890s (MNG Adattár I Archiv i Archives) ezredéves ünnepségekre való készülés „láza", ugyanakkor többen közülük már új utakat kerestek, mégha sok bizonytalanság is volt ebben. Ferenczy Károly, aki ekkor már túl volt a Bastien-Lepage-i korszakán, és ezekben az években festette az Önarcképet, a Madárdalt, az Ádámot Münchenben, így emlékezett vissza: „93-tól 96-ig Münchenben éltem, ahol a művészi analysis és synthesis határaival és az embernek a környező' természettel való összefüggésével némileg tiszta-
