Nagy Ildikó szerk.: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK, Művészkultusz és műpártolás magyarországon a 19. században (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1995/1)

KATALÓGUS / KATALOG - III. Állami műpártolás

kezesükre álltak Szalay László és Wenzel Gusztáv kiadásában Verancsics összes művei. Madarász képén nem csupán a fiatal és szép Izabellát láthatjuk, kibontott fűzőjével, gyermekével a karján, hanem a gonosz tanácsadót, Martinuzzi György barátot is. A Fráter piszkos fehér csuhában áll a királyné mellett, durva arcvonásain a gőg és fennhéjázás uralkodik, miközben - illetéktelenül kezét a királyi jogarra helyezi. A kritika fanyalogva reagált Martinuzzi ilyetén ábrázolására, mondván, a képen jó a csoportosítás, de nem jó a jellemzés, a festő „Martinuzziban az államférfiúi és a királyné zsarnokoskodó tanácsosát egyaránt fel akarta tűntetni", s ez túl sokféle ahhoz, hogy az ábrázolás felülemelkedjék a „históriai genre" színvonalán. (Aláírás nélküli, talán Maszák Hugótól származó kritika, Képzőművészeti Szemle 1879, 52.) A históriai genre felemlítésével meg is pecsételődött a mű sorsa, hiszen ebbe a műfajba sorolható művek nem találtattak érdemesnek arra, hogy a Nemzeti Múzeum képtárát gyarapítsák. Az 1872-ben, a minisztérium által közzétett pályázat szövege külön is hangsúlyozta ezt. (Magyarország történelmének dicsőbb eseményei hazai festészek ecsete által alkotott műveken, históriai zsáner kizárva. MTA Művészettörténeti Intézet, Levéltári gyűjtemény: VKM levéltári regeszták 1872-V2-24-544.) Madarász képe a millenniumi kiállítás retrospektív részlegében került újra közönség elé. A festő a lakonikus Zápolya Izabella címen állítja ki művét, tendenciózusan elfelejtkezve Martinuzzi nevének említéséről is. A kép ekkor meghozza Madarász életének legmagasabb hazai kitüntetését, elnyeri vele a kiállítás nagy aranyérmét, a legmagasabb állami díjat, melyet a millenniumon közreműködőknek odaítéltek. Ez a tény idáig elkerülte a millenniummal foglalkozó kutatók figyelmét (Lányi 1954, 385). 1896ban ugyanis - más évekhez hasonlóan - egyrészt kiadta a vallás- és közoktatásügyi miniszter a Trefort által alapított állami aranyérmet (Lötz Károly és Horovitz Lipót nyerte el), másrészt az ipari- és kereskedelemügyi miniszter által életre hívott zsűri megítélte a millenniumra alapított díjakat. Ez utóbbit nyerte el Madarász Viktor Zápolya Izabella című művével. Irodalom Horváth 1872, 142; Képzőművészeti Szemle 1879 (I.) 14; N.N.: Tavaszi kiállítás (A műcsarnokban). In: Képzőművészeti Szemle 1879 (I.) 52-53; Ezredéves Országos Kiállítás 1896, kat. sz. 1030; Keleti 1898, 12; A vallás és közoktatásügyi miniszternek 117. sz. jelentése az Országos Képtár, a Történe/mi Képcsarnok s a létesítendő Szépművészeti Múzeum tárgyában. Budapest 1897, 14; Szana 1901, 104; Lyka, Madarász, 14; Radocsay 1941, 53; Székely 1954, 67-69; Lányi 1954, 379, 382; Bernáth 1933, 152. MNG ltsz.: 1586 S. K. ÁLLAMI KIS ARANYÉREMMEL KITÜNTETETT MAGYAR MŰVÉSZEK: 1895 Pállik Béla: Rambouillet kos (olajfestmény) 1895 Knopp Imre: Utolsó öltések (olajfestmény) 1897 Balló Ede: Arckép (olajfesmtény) 1897 László Fülöp: Női arckép (olajfestmény) 1899 Róna József: Savoy ai Jenő lovasszobra (bronzszobor) 1899 Szlányi Lajos: Hajnali pirkadás (olajfestmény) 1900 Roskovics Ignác: A királyi várpalota Szent István termének képei (olajfestmény) 1 902 Vaszary János: Részes aratók (olajfestmény) 1902 Magyar Mannheimer Gusztáv: Scherzo (olajfestmény) 1905 Perimutter Izsák: Utcarészlet (olajfestmény) 1905 Skutezky Döme: Munkában (olajfestmény). III. 3a. 6. RÓNA JÓZSEF (1861-1939) Savoyai Jenő herceg lovasszobrának 1:10 méretű bronz terve 1899 Das Reiterstandbild von Prinz Eugen von Savoyen. Entwurf im Format 1:10 1899 bronz; 63 x 50 cm Róna József Savoyai Jenő herceg lovas emlékművének 1:1 0 méretű kis példányát és magát a bronz emlékművet is kiállította az 1899. évi tavaszi kiállításon. A nagy lovas a Műcsarnok lépcsőjére emelt pódiumra állítva fogadta a látogatókat, a kis terv, az emlékmű domborműveivel egyetemben a szoborcsarnokban volt elhelyezve. A ló modellje egy Andrássy Tivadar gróf tulajdonában lévő gyönyörű lipicai, a figuráé a bécsi spanyol lovasiskola egyik fiatal lovasa volt. Róna Zenta város hivatalos felkérésére készítette el szobrát, jelentős költséggel, ám azt végül anyagiak hiányában nem vették át tőle. Művészkörökben a szobor sikert aratott. Róna különösen büszke volt K. C. von Zumbusch kedvező ítéletére. Keszler József - a Lipótvárosi Kaszinó művészeti kérdésekben is hangadó alakja „az újjáéledt barokk"-ról beszélt, a lapok dicsérték az elkészült művet, a művész azonban anyagilag tönkrement. Róna a király látogatásában reménykedett, ez alkalommal azonban az uralkodó nem jött el a pesti tárlatra. Róna visszaemlékezéseiben határozottan állítja, hogy az állami nagy aranyérmet azért nem ítélték neki oda, mert Zala György és Stróbl Alajos „ügyeltek, hogy harmadik (szobrász) meg ne kaphassa". Az aranyérmet odaítélő pályabíróság megválasztásában az alapszabály szerint valóban