Nagy Ildikó szerk.: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK, Művészkultusz és műpártolás magyarországon a 19. században (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1995/1)
TANULMÁNYOK / BEITRÄGE - KIRÁLY Erzsébet: „Laudatio artis" 19. századi képzőművészetünk dicséretének egykorú emlékei
műveltsége és főleg művészi tudatossága között hatalmas űr tátongott, de még műértésben és a modern műgyűjtés elveinek és gyakorlatának alakításában is az írónak jutott az egész társadalomtól respektált vezéri szerep. 31 A tőle jött laudatio mindenki másénál nagyobb büszkeségre adhatott okot. Ferenczy esetében Kazinczy nem egyszerűen egy formálódó mítosz nyomába eredt, hanem maga volt a mítosz egyik legelső formálója. A szobrász hazaküldött leveleit kivonatolva összeállította „a római nyelv és litteratura" nélkül felnőtt, egykori lakatosfiú életrajzát, ízes nyelven, sőt finom iróniával, de őszinte lelkesedéssel. A pályakezdés története az ő retorikájában így hangzott: „Ferenczy most Rómába ment, nem Rómát látni, hanem Canovát. A tanulatlan ifjú talán nem is tudta, hogy a mesterség mostani egy ápolója Róma. ... Canova maga elébe sem ereszté, s megizente neki, hogy menjen tovább... Most Thorwaldsennek az ajtajánál kopogtat be. Ez maga izlandi ember s nem vala oly kevély. Befogadta. Legénytársai két hétig felé sem mentek szobájának, hová Thorwaldsen egy darab márvány táblát külde be, hogy csináljon rajta, a mit akar. A burnyasz ember egy Vénust kezde metszeni en bas relief, s rettegett, hogy Th. elveri, ha rossz lesz. Be jó dolog néha a szegénység. De csak néha. Egyszer társai közzül egyik bémegyen hozzá, megpillantja Vénuszát. Szalad, hírt ád a többinek. Th. meghallja hírét, bejő, s látja, s parancsolja, hogy a márványt vigyék utána. Egyenesen ment Canovához, megköszönni, hogy neki engedé a derék tanítványt... Ferenczy nemsokára oly hírt szerze magának, hogy a Bonaparte Lucián leánya is F. által faragtatá melyképét; s ez sok, mert B. Lucián ismeri a művészség munkáit, s Rómában más embert is kapott volna Ferenczyn kívül, a kire ezt bízza." 32 Kazinczy tisztában lehetett vele, hogy a történetnek ezzel a változatával ő is hozzátett egyet az ókor óta szaporodó művészlegendákhoz. A dicséret itt kettős: a születése korlátait leküzdő embernek szól egyfelől emögött a római aranykor plebejus költőóriásainak példája húzódhat meg toposzként -, illetve a nevelésnek és a képzésnek másfelől, melytől a felvilágosodás olyan sokat remélt. Művészkörökben a tisztelgésnek látványosabb és játékosabb megnyilvánulásai is voltak. 1830-ban Fáy András házában történt, hogy Ferenczy egy kis ceremóniát rögtönzött. Azzal a magyarázattal, hogy Rómában az írói vagy művészi érdemeket meg szokták koszorúzni - más zöld lomb nem lévén - szomorúfűzgallyból maga fonta koszorút tett Kazinczy fejére. 33 Ez volt a szépmesterségek viszontgesztusa az irodalom felé. A ma mosolyra fakasztó jelenet tréfás szcenírozása mögött komoly érzelmek bújhattak meg: az idős költőfejedelem könnyes szemmel fogadta a hódolatot, és ünnepélyesen körbeölelte művésztársait. A Pásztor lány kához Kazinczy, mint pártfogolnának írta, nem rímes, hanem skandált sorú és görög ízlésű verset érzett illőnek. Másokat ugyanez a szobor újabb típusú verselésre ösztönzött. 1824-ben Budán nyomtatták ki Kovacsóczy Mihálynak 34 a szoborhoz írott szonettjét [Függelék I). A füzet fedőlapján babérral bevont lant látható, a belső oldalon Schillernek a haza szeretetére buzdító sorai. Az első négysorosban a költő a megszólalásig eleven leányt dicséri, akiről azt sem tudni, műalkotás-e vagy Árkádiából jött valóság. A második négysorosban a szóra bírt leány „a pásztorének szelídségével" mondja el, miért és honnan jött: „köszönteni", s egyben a nemzetnek szánt „áldozatként" küldte őt alkotója, az itt még meg nem nevezett „hazafi"; így került Hunnia oltalma alá. Az első tercina a leánnyal idevarázsolt Hellászt és Rómát magasztalja, a második tercina első sora József nádort, 35 aki a művészetek pártfogásával a Mediciek nyomdokaiba lépett, második sora a hajnalpírban ébredő hont, s az utolsó a tömjént érdemlő Ferenczyt. A Pásztorlányka keletkezésének története, allegorikus tartalmai, formai szépsége mélyen foglalkoztatta a képzőművészetre egyre inkább figyelő publikumot; valószínűleg sokkal több költeményt ihletett, mint amennyiről ma tudunk. Úgy vélem, ehhez készült Vörösmarty Mihálynak egy epigrammája is Egy képszoborra címmel 1836-ban. 36 Ez a vers a szoborba rejtett szerelem motívumára épült: nem művész keze faragta a lányt, hanem a korai búcsú dermesztette őt kővé. A szobornak élő organizmusként való felfogása mindhárom eddig tárgyalt versben jelen volt. A magasztalt szobortárgyak éltek, lélegeztek, beszéltek, panaszkodtak. Költői megszólításuk retorikai fogás: a tökéletes művészi teremtmény a természetivel azonos értékű. A klasszicizmus és a romantika közös gondolata ez, amelynek eredete megintcsak ókori. Számos közismert művészlegenda és műtárgyepigramma örökítette át korról korra az afölötti csodálkozás élményét, hogy a remekműnek megtévesztő ereje van. 37 A remekmű az 1820-as évek magyar közgondolkodásában inkább csak remekbe szabott művet jelentett, vagyis tökéletes mesterségbeli tudással, kifogástalanul elkészített tárgyat. A már létezett génie aposztrofálás ugyanebben az időben főleg a szabályokkal nem köthető, s a klasszicizáló normavilágból kiszakadni igyekvő költőt illette; festőt vagy szobrászt még nem neveztek így. Ferenczy alighanem az első a szépművészetek művelői közül, akit az irodalmárok megkíséreltek beemelni egy már kibontakozóban lévő romantikus zsenikultuszba. Ez a zsenikultusz szervesen nőtt ki a klasszikus dicsőségfogalomból és a dicsőítés hagyományos rítusaiból, ahol is az érdemeket még a tudás, erény és hazaszeretet hármas kritériumával mérték. Ennek az összetett normának a beteljesülését dicsérte Ferenczy művészetében az a két iskolai költemény, amelyet debreceni teológus diákok írtak a Rómából küldött másik alkotás, a Csokonai mellszobra (2. kép) felavatásakor. Ezt a művet a szobrász a debreceni kollégiumnak szánta, ahol Csokonai tanult, majd később tanított. Az említett költemények az ajándék megérkezésének és a „könyvesházban", azaz a könyvtárban való ünnepélyes felállításának az alkalmából születtek 1823 márciusában, s egy kis füzetben kinyomtatva terjedtek. Mindkettő alkaioszi strófákból felépített óda. Széél Sámuel 38 verse [Függelék 11/1 ) Róma magasztalásával kezdődik, ahol a mestermű készült. Róma adta a régi nagy elméket, de ez a hazája az újabb ízlésnek is 39 . Mátyás király, „Európa első akkori tsillaga" is Rómában nevelte az első tudósokat, s most Ferenczy híre terjed ugyanitt. A történelmi kitérő után az ő teremtő tevékenységének dicséretére három strófát szán a költő. Elejti bennük azt a célzást is, hogy Ferenczynek nemcsak a remekművek piacán kell megállnia a helyét, azaz a művészi versenyben, hanem „tudós Mesterivel", azaz Thorwaldsennel és Canovával szemben is. Csokonainak csupán közvetett dicséret jut; ő csak egy a nemzet nagy alakjai között, akiket a mesteri kéz a feledésből visszahozott. Az utolsó öt strófa a mulandósággal szembeszegülni képes művészt, „hazánk Praxitelészét" buzdítja, hogy ne lankadjon pályáján: hozzon nemzetének fényt és koszorút, oszlopot emelve így saját érdemeinek is.
