Nagy Ildikó szerk.: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK, Művészkultusz és műpártolás magyarországon a 19. században (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1995/1)
KATALÓGUS / KATALOG - II. Egyesületi műpártolás
is Ráth György nevéhez fűződik. Lemondása után, személyesen kívánva példát adni a műpártolásra, 5000 forintos alapítványával megalapította a Ráth György-díjat 1880. április 24-én. Ennek az alapítványnak a jövedelmeiből a Képzőművészeti Társulat évente kiírta a pályázatot. Az első négy évben a jutalom 100 db 4 forintos aranyból állt, majd ezt 1885-től 300 forint értékű díjra változtatják. A díjat 1906-ig minden évben kiadták, kivéve 1885-ben, amikor nem volt megfelelőnek talált, a díjra érdemes mű. A Ráth György-díj kitűzésével az alapító célja a különböző műfajok egyenletes fejlődésének biztosítása volt, amint azt az alapítólevél harmadik pontja rögzíti is: „A végből, hogy a festészet különböző ágai aránylagos elismerésben részesíttessenek, a díjért felváltva az egyik évben történeti vagy életképek (genre) a másik évben csak táj, állat vagy csendéletet ábrázoló képek pályázhatnak". A díjat, az alapítólevél rendelkezéseivel szemben - bizonyára Ráth jóváhagyásával -, végül nem az uralkodó házassági évfordulóján (április 24.), hanem a téli kiállítás idején adták ki. Ráth György díja különbözött a többi díjtól a zsűrizés feltételeiben is: a titkosan megválasztott kilenctagú zsűri többségének műértőkből kellett állnia (öt tag műértő, négy tag művész). A nyolcvanas években közzétett zsűri-jegyzőkönyvekből kiviláglik, hogy ezt az arányt a zsűri összeállításában valóban be is tartották, a zsűrielnök pedig haláláig maga az alapító, Ráth György volt. Halála után özvegye megkettőzte az alapítvány kamatait, s a díjat kiterjesztették a szobrászati alkotásokra is. A Ráth György-díj társadalmi rangja kétségtelenül elmaradt a társulati díjak és az állami aranyérmek mögött, azonban az első olyan díj volt, melynek odaítélésében következetesen és programszerűen érvényesülhettek az akadémizmus által tradicionálisan alacsonyabbrendűnek mondott műfajok is. A Ráth György-díj odaítélésében mint az a közzétett zsűrizési indoklásokból kiviláglik - elsősorban nem a választott témák nemzeti jellegére, hanem a „művészi előadásra", a „kifejlett művészi ízlésre" vagy a „művészi eszközöknek kellő arányosítására a tárgyhoz „ hivatkozva döntött a bizottság. Aggházy Gyula Tereferéje (1 881 ), Deák-Ébner Lajos Újoncok című képe (1883), Jendrassik Jenő Az özvegy című alkotása (1 891 ), s Tornyai János A juss című képe (1 904) - melyek többek között elnyerték a Ráth György-díjat - mutatják, hogy e díj odaítélésekor valóban a korszak kiemelkedő művei nyerték el az elismerést. S. K. A RÁTH GYÖRGY-DÍJ NYERTESEI: 100 db 4 forintos arany díj: 1881 Aggházy Gyula: Terefere (olajfestmény) 1882 K. Spányi Béla: A sasszedő (olajfestmény) 1883 Deák-Ébner Lajos: Újoncok (olajfestmény) 1884 Tölgyessy Artúr: Az est (olajfestmény) 300 forintos díj: 1885 Karcsay Lajos: Almaszüret (olajfestmény) 1886 Ligeti Antal: Budaörs vidéke (olajfestmény) 1887 Nádler Róbert: Két nővér (olajfestmény) 1888 Vastagh Géza: Figyelő oroszlánok (olajfestmény) 1889 Margitay Tihamér: Mézeshetek (olajfestmény) 1890 Telepy Károly: Őserdőirtás a nyeglicai havasokon (olajfestmény) 1891 Jendrassik Jenő: Az özvegy (olajfestmény) 1892 Pállik Béla: Bégető kos (olajfestmény) 1 894 Zemplényi Tivadar: Altatódal (olajfestmény) 1895 Neissl Ágoston: Tinók (olajfestmény) 1 896 Ziegler Károly: Kertben (olajfestmény) 1897 Mendlik Oszkár: Tengerparti temető (olajfestmény) 1 898 Kernstok Károly: Arckép (olajfestmény) 1899 Ferenczy Károly: Esthangulat lovakkal (olajfestmény) 1900 Fleischer Mihály: Halottat őrző szász parasztok (olajfestmény) 1 901 Teles Ede: Háziszer (terrakottaszobor) 1 902 Borúth Andor. Feketeruhás nő kutyával (olajfestmény) 1903 Mihalik Dániel: A Zagyva medre (olajfestmény) 1904 Tornyai János: A juss (olajfestmény) 1905 Simay Imre: Családi öröm (bronzszobor) b. Der György-Ráth-Preis György Ráth, Mitglied des Oberhauses, Senatspräsident der Königlichen Tafel, ist eine denkwürdige Figur sowohl des ungarischen Justizwesens als auch der Kunstförderung in Ungarn. Er trat 1848 noch als Student in das Bataillon der Pester Freiwilligen ein und nahm am Freiheitskampf teil. In den fünfziger Jahren gab er unter einem Pseudonym die Parlamentsreden von Kossuth heraus, 1853 trat er die juristische Laufbahn an. Ab 1 861 war er Leiter der Kanzlei des Landesrichters György Apponyi, sodann königlicher Tafelrichter und Senatspräsident. Während seiner Amtszeit in Wien wurde er durch den
