Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Borsos József festő és fotográfus (1821–1883) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/4)
BORSOS JÓZSEF, A FESTŐ / JÓZSEF BORSOS THE PAINTER - PÓCS Judit: Borsos József festészete a restaurátor szemével
Pöcs JUDIT Borsos József festészete a restaurátor szemével Amikora 19. század elején kulturális központnak számító Bécsben a fél évszázadon át uralkodó klasszicizmust szinte minden zökkenő nélkül váltotta fel egy sajátos, jellegében polgári stílus, a biedermeier, itthon a fejletlen művészeti élet nem sok lehetőséget biztosított az olyan, kihívásokat kereső magyar művészeknek, mint Borsos József. Mint sokan mások, ő is Bécsben folytatott tanulmányokat, majd ott is telepedett le. A császárvárosban jelentős művésszé érő Borsos az itthoni főurak s a nyomukban járó gazdag polgárok megrendeléseinek eleget téve egyúttal a magyar biedermeier festészet egyik nagy alakjává lett. A bécsi stílus - hazai tradíciók híján - tisztán és teljes egészében érvényesülhetett munkáiban. Borsos művészetének legfőbb törekvése volt a technikai tökély elérése az ábrázolásban. Képein hűségesen adja vissza az arc hamvasságát, a ruhák anyagszerűségét. Legjobban sikerült portréin a szemek nedves csillogása, az árnyékok részletgazdagsága a bőr és a haj találkozásánál, a ruhák anyagszerűsége oly élethű és egyedi hatást kelt, mely megkülönbözteti őket Barabás Miklós és Györgyi Giergl Alajos hasonló hangvételű portréitól. Ecsetvonásai még az ilyen kényes, apró részleteknél is lendületesek és merészek, a csúcsfényeket vastagon és szinte reliefszerűen kidomborodóan rakta fel. A ruhákat pasztózusan, határozott vonalakkal festette, a nehéz atlaszok és fátyolszerű csipkék szépen kidolgozottak és érzékletesek. Jellemző rá a szinte rokokós, túláradó részletgazdagság. A ruhák ábrázolásánál kereste is a lehetőségeket, hogy - mint a Libanoni emír (kat. 5, 9. kép) díszes keleti ruházatánál - virtuóz ecsetkezelését megcsillogtathassa. Alakjait részletekben tobzódó, érzéki környezetbe helyezte, az enteriőrök az idilli polgári élet tartozékaitól zsúfoltak, zeneszerszámok, könyvek, étkészletek gazdagítják a szobát, melyeken egy-egy sötét sarokban megcsillan a fény. A levél című képen (kat. 99,38. kép) a rossz hírt olvasó nőalak borús arckifejezését ellensúlyozza az előtérben ólomkatonákkal játszó kisgyerek bájos alakja, Az elégedetlen festő (kat. 97, 25. kép) környezetében a szanaszét szórt könyvek, papírok, széthasított festmények fokozzák a hatást. Ahhoz hogy Borsos finom, ecsetnyomokat eltüntető, átmeneteket egybemosó festésmódja érvényesüljön, a hordozónak kétféle szempontnak kellett megfelelnie: legyen tökéletesen sima az alap, és ne szívja el hamar a festék kötőanyagát, hogy minél tovább lehessen nedvesen dolgozni vele. Ezeknek az elvárásoknak legjobban a 19. század elején divatba jött olajalapozás felelt meg. Az alapozást olaj hozzáadásával tették kevésbé szívóvá; kedveltségéhez az is hozzájárult, hogy kezdetben lényegesen rugalmasabb volt, mint az egyszerű krétaalapok, és a magas páratartalommal szemben is ellenállóbbnak bizonyult. A fokozatosan terjedő gyári szövésű, majd gyárilag alapozott vásznak tovább könnyítették a művészek dolgát. A gyári szövésű vászon sokkal egyenletesebb volt, mint kézzel szövött elődei, és lehetővé tette, hogy a gyárak viszonylag vékony alapozóréteg felhordásával is tökéletesen sima felületet biztosítsanak. Vizsgálataink szerint Borsos is a gyárilag alapozott vásznakat részesítette előnyben, sőt egyes esetekben, például a Libanoni emír című képén olyan vékony alapozást választott, hogy a vászon struktúrája is érvényesül. A finom anyagú ruhák és a porcelános csillogású bőrfelület megfestéséhez egy különleges technika bizonyult a legelőnyösebbnek, az úgynevezett prímafestés. Bécsben Ferdinand Georg Waldmüller volt a biedermeier stílusú képek kiemelkedő mestere. Ez a technika tökéletes festői tehetséget feltételez, hiszen alapszabálynak számított, hogy a ruha vagy arc megfestését nem szabad abbahagyni: minden árnyalatát egyszerre feltéve, egy ültőben kell megoldani, amíg az összemosást engedi a még nedves festék. A lazúros sötét és a világos fedő színek egyszerre kerültek fel a vászonra, majd az átmeneti színekkel lazán egybemosták az árnyalatokat. A markáns fényeket és árnyékokat a festési folyamat legvégén vitték fel néhány ecsetvonással. Ahhoz, hogy a
