Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Borsos József festő és fotográfus (1821–1883) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/4)

BORSOS JÓZSEF, A FESTŐ / JÓZSEF BORSOS THE PAINTER - PÓCS Judit: Borsos József festészete a restaurátor szemével

55. BORSOS JÓZSEF: Férfiarckép, 1856. MNG (kat. 49) 56. ISMERETLEN FESTŐ Borsos József után: Férflarckép. MNG (Id.kat. 49) festmény megtartsa frissességét, rendkívüli összpontosításra volt szükség, hiszen nem élhettek a rétegfestés adta javítási lehetőségekkel. Ez a festésmód különösen alkalmas volt a gyakran nagyon rövid határidőre teljesítendő főúri megrendelésekhez. Az elfoglalt előkelőség rendszerint csak az első napon ült modellt, amikor az élethű arcot festette meg a művész. A ruhákat, a hátteret és a részleteket a következő napokban, élő modell nélkül is befejezhette a festő. A prímafestéssel és rétegfestéssel készült képek közti különbségek laikus szemmel is azonnal felfedezhetők. Példaként vizsgáljuk meg Borsos egyik férfiportréját (55. kép) és egy vele valószínűleg egykorú másolatot. (56. kép) Borsos vastag, nem szívó alapozást használt a festményhez, valamint vastag lakkozást, így a felület csillogóbb, az árnyékok tüzesek, a színek gazdagabbak, az egész portré sokkal életszerűbb, mint a vékony alapozású, a vászon textúráját érvényesülni engedő másolat. Ha még egy kicsit közelebbről szemléljük a két festményt, láthatjuk, hogy a színkezelés is teljesen más felfogást mutat. Míg Borsos képén a fényben levő felületek közelről nézve sárgák és vörösek számtalan árnyalatából állnak össze, addig a másolat világos részei blokkszerűen, egyféle árnyalattal vannak megoldva. Az árnyékoknál Borsos nemcsak a barna különböző árnyalataival éri el az összhatást, hanem kékes, feketével kevert színek kavalkádjával. Ez az a gazdag színezés, csillogó pasztózus fények és anyagszerűség, amitől a Borsos-portrék oly életszerűek és felismerhetőek. A felépítésben különbségeket a repedésháló is elárulja. Ha az alapozás vastagabb, a repedésháló ritkább rajzolatú, és nem veszi fel a vászon struktúráját. Az alapozásban lévő belső feszültségek jutnak érvényre, ezért a rajzolat hosszú, sima, ívelt és lokálisan véletlenszerű. Az ilyen kép hajlamos a kagylósodásra, mint ahogy a már említett férfi portrén, illetve a Szőlőt vagy csókot (kat. 75) című képen is látható. Ha az alapozás és festékréteg vékonyabb, a repedésháló rajzolatában a vászon textúrája fog dominálni, és szabályos, sűrű hálóként jelenik meg, vagy - kedvező körülmények között - egyáltalán nem. Borsos vékonyabban festett képei a mai napig jobb állapotúak. A repedésháló mértékejellemzői a felépítésbeli különbségeken kívül a festmény jelenlegi állapotát is elárulják, látható jeleként annak, ahogy a festményen belül a feszültségek felhalmozódnak és szétoszlanak. Míg a színek megtartásánál a prímafestés számos előnnyel szolgált, a képek öregedési folyamatait sok esetben meggyorsította a vastagabb olajalapozás. Mivel az alapozáshoz adott olaj egy része a vászonba szívódhat, az idővel törékenynyé és merevvé válik, ezért ezek a vásznak korukhoz képest sárgábbak, sérülékenyebbek lesznek. A gyenge, sűrű szövésű vásznak nedvességre és a páratartalom ingadozására is hevesebben reagálnak, és a feszültségek hatására gyengül a kapcsolat a vastag alap és festékréteg, valamint a vászon között. Sok festménynél emiatt elég hamar szükségessé válik a dublírozás, hogy a meglazult festékréteg lepergését megakadályozzuk.