Mikó Árpád – Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) 2. kötet (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/4)
Tanulmányok - MAROSI ERNŐ: AZ Alpokon innen és túl. A reneszánsz látszólagos válaszútjai Magyarországon 1500 körül és után
4. A Bakócz-kápolna belseje az érsek címerével, 1507—1508 (Esztergom, Főszékesegyház) az - ekkor már - retrográd ízlés alapján kialakuló passzív kulturális magatartás vagy az aktív tájékozódás dilemmáját is rejti. Ez a dilemma paradigmaszerűen jelenik meg az esztergomi Bakócz-kápolna újabban, Horler Miklós javaslatai nyomán előtérbe került mesterkérdésében, amely azt a forrásértelmezési problémát is rejti, vajon magyarországi munkáinak firenzei említése és Vasari ennek megfelelő értesülése elegendő alap-e arra, hogy a kápolna tervezését is, s nemcsak oltárát, Andrea Ferruccinak lehessen tulajdonítani. Balogh Jolán az építészeti koncepciót tudvalevőleg egy, a firenzei quattrocento hagyományban gyökerező, Giuliano da Sangallo környezetében sejtett mesternek attributálta, így közte és a fehérmárvány oltár között stiláris feszültséget észlelt. 11 A Horler tézisét részletesen elemző Tóth Sándor különös hangsúllyal érzékelte a kápolna magányos különállását és kicsinységét, privát jellegét is abban a korban, amelyben pedig az all'antica stílus emblémaszerű en elkülöníthető jellegzetes elemei - loggiák, heraldikus díszítmények, pompás kő- és fa bútorok, továbbá apertionum ornamenta, kétségkívül szobrok és képek is — olyan közkedveltekké váltak, hogy ez ,,a stílus terjedésének" képzetét kelthette. Ám az építőművészet, s vele a Burckhardt által a reneszánsz alapvető kategóriájának tekintett térstílus Magyarországon elmaradt. Érte nem kárpótolnak a hadmérnökök - jórészt későbbi, s a szükségszerűségből persze jól magyarázható, esztétikai értelemben azonban leginkább csak mentegethető — teljesítményei, mert nélkülözik a nagyszabású téralkotás igényét, s a (hadi-)technikai lelemények meghonosítására és alkalmazására korlátozódnak. Mindez korlátozza a reneszánsz fogalom érvényét is. Kétség5. Jan Laski gnieznói érsek síremléke, 1516—1517 (Gniezno, Székesegyház) telén, hogy a hazai gyakorlat eleget tett a rinascimento dell'antichità formai és ikonológiai követelményének, de kérdés, vajon megvalósította-e azt a stílustörténeti kritériumot, amely viszont nem a kor építészeti teóriáiban, hanem a (s ebben döntő az itáliai terminusból etimológiailag közvetlenül le nem vezethető, csak a 19. század közepe táján, az I. Ferenc-kori francia építészet formakincsére vonatkozó, s ezért francia eredetű terminus!) 19. századi renaissance-koncepcióban fogalmazódott meg. Az egyebek közt modernizáló-átstilizáló specialistaként (ld. Firenze, Sta Maria Novella; Rimini, Tempio Maletestiano) is tevékenykedő Alberti traktátusa menlevelet adott arra is, hogy reneszánsz mestereket ne új típusú építészként, autonóm művészként, hanem kőfaragóként alkalmazzanak. Ez persze Itáliában sem volt hallatlan, s a jelek szerint meghatározta a magyarországi reneszánsz gyakorlatnak nemcsak itteni, hanem a közép-európai szomszédságban való követését is. Függetlenül attól, vajon Ioannes Fiorentinus szignatúrái a Bakócz-kápolna egyik mesterének azonosításához vezetnek-e közelebb, vagy egyszerűen egy, a keresletet jól kiaknázó műhelyfő márkajelzései, a megrendelőitől hihetetlen szállítási erőfeszítéseket feltételező menyői, s az országban szétszórt, a lengyel Gnieznóig is eljutott munkái többé-kevésbé jól jellemzik egy virágzó olasz díszítő és sírköves vállalkozás kínálatát. 12 Kínálatnál nem sokkal többet. Mikó Árpád megfogalmazása szerint „motívumaik, kompozíciós rendjük térszemlélete az itáliai reneszánszból kerül hozzánk, tartalmuk szerint azonban egyenes folytatói a középkori hagyománynak. A sírkövek antikizálása felszínes, hull
