Mikó Árpád – Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) 2. kötet (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/4)

Tanulmányok - Kiss ERIKA: Ötvösművek a 16-17. századi Magyarországon

11. Doboz, Augsburg, 17. század (Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum) szári archívumban fennmaradt kérvények alapján a magyarországi főurak a grosserie-t nem elsősorban a kereskedőktől szerezték be, hanem közvetlenül a készítővel léptek kapcsolatba. A nyersanyag kivitelére, augsburgi felművelésére és hazaszállítására szolgálnak példaként azok a vámmentességet kérő iratok, melyekben a kivitt, majd edény formájában behozott nyersanyag utáni adó elengedését kérték — többnyire sikerrel - az uralkodótól.

62 A magyar főurak azonban a vaisselle grossier-né\ személyesebb, a valódi művészeti mecenatúra körébe sorolható megrendelésekkel is ellátták az augsburgi ötvösöket. Az Esterházy, az Erdődy és a Nádasdy család a Drentwett-ötvösdinasztia több tagját is foglalkoztatta. Az Esterházyak és az Erdődyek kincstárában fennmaradt ötvösművek között is ismertek ennek az együttműködésnek emlékei.

63 Erdély Az egyes erdélyi fejedelmek udvarainak jellemző vonása a városi mesterekre épülő műveltetési rendszer a kézművesség szinte minden ágában. Ebben a 17. századi erdélyi fejedel12—13. Georgius Schnell (Nagyszeben): Fűszertartó Mikola László címerével, (Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum) mek a középkori udvari luxusmechanizmus sajátos, a maga korában már archaikus változatát működtették. A városi mesterek legfontosabb megrendelőjeként léptek fel, de ez a városi mesterek státusában, magában a céhek felépítésében és az udvarban alkalmazott mesterekkel kapcsolatos viszonyban nem okozott változást, a két rendszer egymás mellett működött. A másik közös vonása a fejedelmi struktúráknak, hogy a „fejedelmi magán" és az „állami" nem válik szét: a megrendelők körében a fejedelem családtagjai és a legfontosabb méltóságok viselői, a familiárisok, a fejedelemség más nagybirtokosai ugyanolyan szereplőként jelennek meg, mint a fejedelem. A „megrendelést" általában a város tanácsurainak vagy a bírónak címzik. A nyersanyag átvétele (és lemérése) már az ötvös dolga. Ez az ötvös általában egy különleges „bizalmi" mester. Státusa valószínűleg nem írásbeli szerződésen nyugodott. Elsősorban a 17. században figyelhető meg, hogy a különböző fejedelmek rendszeresen ugyanazt a mestert bízzák meg a nyersanyag kiosztásával, a készíttetés felügyelésével, a kész művek lemérésével—ellenőrzésével és leszállításával.

64 Gyakran hívtak a fejedelmek — és az udvari főemberek, a fejedelmi rokonok is - mestereket, hogy helyben műveljenek. E munkákat szintén a városi elöljárókon keresztül intézték. E gyakorlat általánosnak mondható: a szász városoktól az erdélyi és a román fejedelmek ugyanúgy kérnek mestereket, mint a kassai bírótól a környék főurai, a várak kapitányai.

65 A városokban működő mesterek mellett minden fejedelem udvarában voltak „udvari", vagyis konvenciós, praebendát és készpénzfizetést kapó mesteremberek, közöttük általában ötvösöket is találunk. Az erdélyi fejedelmek udvari mestereiről igen kevés tudható, sok esetben nemzetiségük is kérdéses. Báthory Zsigmond fejedelemsége idején említenek Gyulafehérváron több mestert, akik a városban házat bírtak, érdemeikért pedig nemességet kaptak. Közöttük volt Ötvös Benedek és Ötvös Mátyás is.

66 A 17. század első felének fejedelmi udvaraiban többnyire idegen származású udvari mesterekkel találkozunk.

67 A korábbi szakirodalom szerint feladatuk nemcsak a legfinomabb minőség előállítása, hanem a fejedelem számára dolgozó többi mester munkájának felügyelete is volt, de ez a szűkös források alapján nem bizonyítható. 1685