Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)
Katalógus - VII. AZ ÉPÍTÉSZET EMLÉKEI - HAVASI KRISZTINA: Fragmentumok a késő középkori egri székesegyházból és kutatásának történetéből
7. feépTámpülér összeállított rétegkövei 8. kép ívlezárás a székesegyházból, a nyugati várfal Tömlöc-bástyához csatlakozó részén feltárás a Csemegi József által rendezett Kőtárban közben, I960— as évek. (KO H Fotótár, negatív ltsz. 56072 nyomán) (KÖH Fotótár, pozitív ltsz. 37852 nyomán, Falus Károly felvétele, 1953) fenn (VII-4a,b).A figurális részletek modellálási hibái mellett a drapériaalakítás szobrászi kvalitásai is szembetűnnek, anyaghasználatuk közös, így az a probléma is felmerül, hogy milyen viszonyban áll ez a mű a diósgyőri domborműtöredékekkel. Az új szentély további két kápolnájának titulusa ismert az 1506 utáni időszakból: „Capella S. Mathei, Capella 10000 militum et Blasii", ez utóbbi, az alapítónak, Acachius Ham ("t/1522) nikodémiai püspöknek, Ippolito suffraganeusának 1802-ben a templom déli oldalán előkerült sírköve alapján lokalizálható. A Bakócz kitüntetett figyelmét élvező Mária Mennybevitele-kápolna előtt „in capite ecclesie" állították fel 1507-ben Niza Florentinustól Budán vásárolt modell alapján, a János kassai asztalosmester által (Kassán) kivitelezett intarziás stallumot, maga Bakócz a következő évben misézett is itt, 151 l-ben pedig ismét adományt tett. Alexander Guarinus 1520-ban Ippolitóról írott oratiójában a székesegyház szentélyének befejezésével kapcsolatos érdemeit is magasztalta. 1542-ben a várat zsoldos őrsége felgyújtotta, a székesegyház ismét leégett. A Perényi Péter (1542—1548) alatt zajló erődítési munkák (VIIlb, VII-3j) első lépéseként a késő gótikus szentélyt a román kori vonalában fallal leválasztották, s földdel töltötték fel (1. kép): a bástyává alakított szentély poligonális lezárása Ottavio Baldigara tervein, a keleti várfal megjelenésével tűnik el a felmérésekről. Ez időben székesegyházként a régi hosszházból az 1552-es robbanás után még fennmaradt déli kápolnák szolgáltak tovább, melyeket Verancsics Antal (1557—1573) felújíttatott. A székesegyház kincstárát Verancsics 1559-ben Eperjes város tanácsának adta át megőrzésre, onnan Pozsonyba került, majd vissza Egerbe, ahonnét 1588-ban a káptalan új székhelyére, Kassára menekítették, a tárgyak sorsa a kassai Szent Erzsébet-plébániatemplomban 1614-ben felvett leltárig követhető. 1783-ban, amikor az egri várat Eszterházy Károly püspök (1761/62—1799) visszavásárolta a kamarától, a vizitátorok a székesegyház épületét lényegében aló. század közepe után kialakult állapotoknak megfelelő formában találták, a rákövetkező évekből azonban már a középkori székesegyház köveinek környékbeli építkezéseknél való hasznosításáról tudósítanak a források. A késő középkori szentélyátépítés maradványai ekkor még a Perényi-fal mögött, feltöltés alatt pis', kép Fiilkezáradék a késő gótikus szentély területéről, 10. kép Faragványok kisarchitektúrából az 1930— as évek székesegyház-ásatásán, (KÖH Fotótár pozitív ltsz. 14405) (KÖH Fotótár negatív ltsz. 28274 nyomán)
