Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)

Katalógus - I. A JAGELLÓ-KOR: VÁLTOZATOK NÉHÁNY TÉMÁRA - Könyvfestészet - MIKÓ ÁRPÁD: Illuminait könyvek a kora újkori Magyarországon

I-lla I-llb kötős típusába tartoznak, és több jellegzetességben meg­egyeznek az olasz példákkal. így mindkettő azokkal közel azonos nagyságú, szárnyak nélküli (tehát nem is kívántak an­gyalok lenni), kezükben itáliai típusú lófej-pajzsot tartanak. Az itáliai triumfális típusba tartoznak, amennyiben egyikük (a királyi címer hordozója) karját felemelve még valamit (ko­szorút? gyümölcsöt?) tarthatott. Puttóként vagy Cupidóként önálló, kerek szobrok; hátuk, oldaluk, fejük egyforma gond­dal megmunkált és festett, vagyis minden oldalról láthatóak voltak. Azonban nem párdarabok: mindketten jobb kezüket teszik a pajzsra, így kompozíciójuk nem szimmetrikus, azaz nem állhattak egymással szemben, mert mozgásuk nem tü­körképes. Lehet, hogy eredetileg többen is voltak, minden­esetre az a legvalószínűbb, hogy lépcsőházi korlát sarok­pillérein álltak. Talán lejjebb az, amelyik a szebeni szék cí­merére támaszkodik, s kissé lefelé tekint, míg alighanem leg­felül a másik, amelyik a király, II. Ulászló címerét fogja. Eredetileg Nagyszebenben, talán a városházán álltak. Mindkét szobor haja göndörödő csigákba faragott, s ere­detileg aranyos festésű volt, mint a késő gótikus gyermek Jé­zusoké és angyal rokonaiké. De a gótikus emlékektől maradt vissza az a fafaragói rutin is, ami az ágyékkendők redőzését a gótikus Krisztusok ágyékkendőihez formálta hasonlóvá. Elénk tanúságául annak, hogy az itáliai előzményeket a helyi szobrász hagyományos hazai anyagban és a hagyományos technikát alkalmazva próbálta követni. MM MOJZER 1982/2, 111-113, 7-8. kép. KÖNYVFESTÉSZET MIKÓ ÁRPÁD Illuminait könyvek a kora újkori Magyarországon A késő Mátyás-kori budai miniatúrafestészet legnagyobb alakja az ún. Cassianus-mester volt. Szükségnevét — amelyet máig nem tudtunk megnyugtatóan feloldani — a párizsi Bib­liothèque Nationale-ban őrzött Cassianus-corvináról kapta, 1 amely Johannes Cassianus a szerzetesi élet szabályairól írott művének latin fordítását őrzi. Balogh Jolán a festő személyét Zoan Antonio Cattaneo de Mediolanóval oldotta fel, aki a madocsai apátságot — a vele járó jövedelmeket — kapta az ural­kodótól „a királyi könyvek miniálásáért". 2 Hogy ez igaz-e, persze nem lehet egyértelműen eldönteni; az azonban biztos, hogy ez a megoldási kísérlet mindmáig a legmegalapozottabb. A madocsai apát 1490 után is működött még egy darabig, és magának a névadó Cassianus-kódexnek az illuminálása átnyúlt II. Ulászló uralkodásának idejére. A címlapot például teljes egészében számára készítették; a középütt díszelgő Jagelló­sas alatt nincs sem holló, sem egyéb más heraldikai elem váz­lata. Nem tudjuk, hogy a miniátor meddig maradt Budán; Hoffmann Edith feltételezte, hogy Somogy vármegye 1497­ben kelt címereslevelét is még ő festette ki. A nagyon héza­gosan fennmaradt magyarországi emlékanyagban nincs semmi, ami az 1490-es évek közepe után hozzá köthető lenne. Thurzó János boroszlói püspök hóráskönyvének két lapja viseli magán a Cassianus-mester stílusának hatását, ez azon­ban nem Magyarországon készült. A kódex többi lapját az északi gótika határozza meg, és igazából ez a bizonyos két lap is szépen illeszkedik közéjük. 3 Aló. század elejére ez a — végső soron antik eredetű — oldott, örvénylő, hullámzó, állandóan mozgásban lévő növényi ornamentika része lett az Alpokon túli miniatúrafestészet patronkészletének. Legta­nulságosabb példája ennek a szimbiózisnak a loukai pre­montrei kolostor graduáléja, 4 amelynek címlapján balra hosszan húzódó sávot töltenek meg a Cassianus-mester stí­lusával oly rokon levelek, virágok, gyümölcsharangok. A ke­retlécek közé zárt széldísz mellett késő gótikus lomb­ornamentika hajladozik a lap tetején, és jól látni, hogy a re­neszánsz indákat ugyanaz a kéz húzta meg, aki a gótikus leveleket. Az all'antica sáv tartalmazza a megrendelő címerét, nevét és az évszámot (1499): mintha csak ezért vették volna igénybe, mert a heraldikai reprezentáció nyelvezete ebben a „hősi" stílusban világosabban artikulálódott. Két könyvet csatolhatunk ide még: az egyik egy Lectiona­rium (ma a berlini Kunstgewerbemuseum gyűjteményében), 1505-ből. 5 Ezt már Hoffmann Edith ismerte, és felvetette idetartozását: 6 persze ennek is csak két lapja idézi ezt a stílust, a többi nem. A másik a znojmói Városkönyv, amelynek cím­lapját hasonlóképp örvénylő akanthusz-ornamentika borítja, és az Utolsó ítélet-lap is valamiképp idetartozik. 7 Utóbbi 1523—1525-ból való, és kissé merev, ismétlődő dekorációja jól mutatja, hová jutott ez a stílus három évtized leforgása alatt. Amit azonban ettől függetlenül ki kell emelnünk, az, hogy utóbbi két mű részben nemzeti nyelvű. A berlini kódex

Next

/
Oldalképek
Tartalom