Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)

Katalógus - XI. ÖTVÖSMŰVÉSZET MAGYARORSZÁGON

Azonos mesterjeggyel, kisebb méretben, analóg formában szerepelt egy példány az egykori Andrássy-gyűjteményben „SEREDI SOFIA 1704" véséssel, ez a darab jelenleg a New York-i Salgó-gyűjteményben (KOLBA Í996, 75. sz.). TNA XI-117 Díszkanál Augsburg, esetleg Erdély, mesterjegy nélkül, 1685 Arany, beágyazott zománc és heliotrop; h.: 16 cm, merítő átm.: 4,2 x 5 cm Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Ötvösgyűjtemény, ltsz.: Ö.II.74.26. A merítő hátoldalán a bethleni Bethlen család címere „ALEXIUS I. DE BETHLEN" és a borsai Nagy család címere „CLARA NAGY 1685." feliratokkal. Anyagát és a zománcmunkát tekintve a korabeli ékszerekkel rokonítható. TNA XI-118 Hattyú alakú asztaldísz 17. század közepejelezve a fenéken: MS (KŐSZEGHY 1936,223. sz.) Tűzaranyozott ezüst, gránátjáspis, füstkvarc, krizolit, türkiz, ill. pótlások, felülfestett és körzománc (több ponton sérült), ezüst, részben aranyozva, trébelt, cizellált, vésett; a csésze külön m.: 15,5 cm, talp: 8,8 x 6,9 cm, a fedél külön m.: 12,3 cm, fedéltalp: 12 x 7,5 cm, teljes m.: 27,4 cm Restaurálta: Kiss Pál, 1965. Budapest, Iparművészeti Múzeum, Ötvös Osztály, ltsz.: E.65.86.1-2. (Ej. 297) A gazdagon díszített zománcos-köves talpra és felépítményre ültetett gerezdek — kagylótestre emlékeztető - csiszolt jáspis csészéjű díszedényt koronás hattyút formázó zománcos-köves fedéldísz zárja le. Az alsó rész talpazata tojásdad formájú domborított és teljes felületén világoskék alapzománcú lemezre épül, melyen foglalatban kagylótestet imitáló, gerezdek jáspis talp nyugszik. A körülötte látszó világoskék alapon fehér, sárga, kék és vöröses felülfestésekkel zománcozott enyhén plasztikus leveles-virágos dekorációt fixen rögzülő türkizes, gránátos és krizolit köves foglalatok egészítik ki. A talp közepén bordázott jáspis szártag csatlakozását türkizes, gránátos abroncs rejti. A szártag aranyozott gyűrűs zárókupakjáról kiinduló C-idomú és rejtett íves tartók zománcos leveles rátéteket hordoznak, majd a jáspis csésze tövénél ismét egy gyűrűben egyesülnek. Az igencsak egyedi kialakítású nódusz színpompás levélzetének zománcos-köves dekorációja a talplemezét ismétli, ám felfokozott formában. A csészét is tartó felső gyűrűről zománcdíszes foglalatú jáspisgolyó függ a nódusz belsejében. A hattyús fedél domborított talplemeze túlnyúlik a csésze méretein. Világoskék alapzománcán a talplemez plasztikus alapú felülfestett színei és kövei ismétlődnek, középen megtoldva egy nagyméretű fazettált füstkvarccal. A hattyú fehérzománcos nyaka, szárnyai és farkrésze szerelten rögzülnek az alaplemezen. Utóbbi áttört, farktollazatot imitáló körzománcos elemén kívül a többi testrészt kétoldalasán türkizes és gránátos foglalatok ékítik. A sárgacsőrű hattyú fején minuciózus XI-118 kivitelű korona fehéralapú zománcát kék és vörös, míg a koronáról függő kicsiny kékzománcos golyót fehér, vörös és fekete felülfestések díszítik. A korona leleményes rögzítése a madár nyelvében végződő lemezcsíkban érhető tetten. E szokatlan megjelenésű dísztárgy — noha fedeles serlegként avagy díszedényként is felfogható — kevéssé tekinthető funkcionális tárgynak. Korabeli értéke alapvetően különlegességében rejlett. A reneszánszban gyökerező, de a manierizmus időszakában kialakuló „Kunst- und Wunderkammerek" fejedelmi, főúri birtokosai szép számban őriztek hasonlóan különleges dísztárgyakat, „artificaliá"-kat. Egyediségük, értékük a bennük rejlő kiemelkedő művészi teljesítményen, virtuóz technikai kivitelen túl gyakorta a meghökkentő kialakításból (forma és anyaghasználat) is fakadt. Az efféle dísztárgyak ennek megfelelően a raritások, azaz a különösen becses ritkaságok közé soroltán birtokosuk nagyságát (magnificentia) és gazdagságát hirdették. Népszerűségük ennek okán a barokk korban is töretlenül folytatódott. Asztaldíszként mindezt az ámulatba ejtés, a vendégek elkápráztatása formájában szolgálta. Nem ismert, hogy e darab mikor, mi módon került az Esterházyakhoz, netán megrendelői is ők voltak. Az 1725. évi