Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)

Katalógus - VIII. KONZERVATÍV DÍSZÍTMÉNYEK. ÚRIHÍMZÉS ÉS HABÁN KERÁMIA - LÁSZLÓ EMŐKE: Magyar reneszánsz hímzések a 16—17. században

gyakran kerültek ajándékba a protestáns egyházakhoz, s úrvacsorakendőként használták is őket. Az olasz reneszánsz ornamentika leggyakrabban ábrázolt motívuma a gránátalma volt. A hímzéseken számtalan változata közül a zárt és felhasított, belső magjait is láttatni engedő formája, valamint az ananásszal összevont ábrázolása a legkedveltebb. A vörös, kék, zöld és nyers színű selyemfonallal, valamint ezüstfonallal hímzett kendő sarkaiban ez utóbbi példáját figyelhetjük meg (V-8). Sarkait egy-egy átlósan álló, levélkehelyből kinövő, csipkés szélű gránátalma-ananász fej díszíti. Felületük az ellentétes sarkokban sávosan, ill. kockásán mintázott. A különféle virágok, levelek geometrikusán mintázott kitöltése a 16. századi olasz és spanyol selyemszövetek jellemzője volt, innen kerülhetett a magyar hímzésekbe. A motívumok kitöltésének másik jellegzetes és dekoratív formája török eredetű. A keszkenő (V-7) sarkaiban mandorla alakú levélkoszorúban borvörös, illetve zöld selyemhímzéses alapra ezüst és aranyozott ezüst, kunkorodó virágszálat hímeztek. A török nyeregtakarók fémfonalas hímzéseire jellemző, hogy egy-egy nagyobb virágba kisebb virágmotívumokat hímeztek. A magyar vászonalapú hímzéseken ezt a belső rajzot az alap színes selyemhímzése emeli ki. A csigavonalban kunkorodó ág az a törökös díszítmény, amely talán a legnagyobb hatással volt a régi magyar hímzésekre. Borvörös és fehér selyemfonallal, ezüst és aranyozott ezüstfonallal hímzett urvacsorakendő (V-Í2) sarkaiban körte alakú motívumból eredő, körbekanyarodó virágszálat hímeztek közepén nagy, nyolcszirmú rozettával. A kendő közepén, levélkoszorúban Isten Báránya, alatta MF betű — valószínűleg az ajándékozó monogramja —, a koszorú fölött I.C., alatta pedig 1683-as évszám, amely az ajándékozás idejére utalhat. A másik kendő sarkaiban majdnem csigavonalba kunkorodó ág gránátalmában végződik, szárán hasított szélű levél hajlik át. Az oldalak közepén az ajándékozó felirat: ,,SUS: | KOP | A.D. I 1686". Ez a motívum igen kedvelt volt, több hasonló, a Felvidékről vagy Észak-Magyarországról származó kendőt ismerünk (V-10). Minden bizonnyal keszkenő lehetett az a halványzöld selyemfonallal és aranyozott ezüstfonallal hímzett finomvonalú kis kendő, melynek szépségét a sarok- és oldalmotívumokon kívül a felületek gazdag mintázatú kitöltése jellemzi. Az oltszemi (Erdély) református egyház urasztali térítője úrihímzéseink egyik legkorábbi darabja (VI-22). Közepén nyolcszögletes medalionban Isten Báránya, körötte felirat. A nyolcszög oldalaiból szimmetrikus virágtő ered, a középső fölött az évszám: 1592. A terítő sarkaiban átlósan egy-egy azonos, eddig meghatározatlan címer. Kerete téglalap alakú levelek és nyolcszirmú virágok váltakozásából áll. A középmotívum alatt gyakorlatlan kezű, későbbi, kopott felirat, melynek alapján feltételezhetjük, hogy a terítő ajándékozója I. Rákóczi György konyhamestere, Mikó II. Mihály és felesége, Becski Mária volt. A terítők között igen kedvelt és dekoratív darab volt az ún. táblás terítő. Felületén a hímzett és rece négyzetek váltakoztak. A récék sérülékenysége miatt azonban igen kevés maradt fenn belőlük. A marosvécsi kis terítőt négy hímzett négyzetből állították utólag össze (VI23). Egy másik táblás terítő töredéke a kassai Szent Erzsébettemplom kincstárából került elő. A hímzés közepén Szent János evangélista szimbóluma, a kiterjesztett szárnyú sas, karmai között feliratos mondatszalag. Felirata: „1665: DIAUGUSIS [DI AUGUS 15] BARKOCZI MARIA". Az utólagosan hozzávarrott peremen törökös jellegű zárt és nyitott gránátalmák váltakoznak. A szimbolikus evangélista-ábrázolás a nyugat-európai csipke-, rece- és hímzésmintakönyveket követi. Legkorábbi változatát CesareVecellio Corona delle nobili et virtuose donne (Venetia, 1600) c. mintakönyvének első kötetében találjuk. Itt azonban a mondatszalag helyett egy ág látható. Barkóczi Mária mint buzgó katolikus több liturgikus tárgyat is ajándékozott a kassai Szent Erzsébet-templomnak. Az ónodi református egyház úrvacsorakendője törökös mintájú hímzéseink egyik legszebb darabja. A terítő sarkaiban és az oldalak közepén két hasított szélű levél között mandulaidomok állnak, belsejüket és szélüket apró virágok díszítik, hímzőfonala aranyozott ezüstfonal (VI-24). A virágbokrok különböző változatai az európai reneszánsz mintakönyvekben még a 17. század közepén is gyakoriak. A virágbokor megformálása, színezése, virágai azonban a magyar darabokon jelentősen eltérnek a nyugati példáktól: rajzuk könnyedebb, díszítésük változatosabb, a bóluszvörös, kék, zöld szín, valamint a fémfonal törökös jellegű, szirmonként! váltogatásával pedig különösen gazdag, dekoratív hatást ér el a hímző (VI-26). A keszkenő Borsod megyéből származik, de a pápai református gyűjteményben őrzött szőnyi terítő sarokmotívumai rajzban és színeiben is egyezők e darabbal. Ez annak bizonyítéka, hogy egy-egy kedvelt minta az ország egész területén elterjedt, és így egyaránt megtalálható Észak-Magyarországon és a Dunántúlon. Az úrihímzések motívumai díszíttették a 17. században a katolikus egyház bársony- vagy selyemalapú miseruháit, valamint a főúri udvarok hímzett kárpitjait. E hímzések készítői a fejedelmi és főúri udvarokba szegődtetett (férfi) gyöngyfűzők és hímvarrók voltak. 1633-ból származik a háta alján évszámmal jelölt miseruha. Származási helyét nem ismerjük, mivel a műkereskedelemből került a múzeum gyűjteményébe. Két oldalsó sávján selyemmel és arannyal hímzett tulipánok, gránátalmák és díszedényből kinövő szegfűk láthatók. Közepén vörös atlasz alapon egyenes szárból csigásan kétfelé ágazó indák, rajtuk a magyar urihímzés kedvelt virágai: domború hímzésű szegfűk, gránátalmák, gyöngyvirágok (IV-15). A főúri kárpitok közül Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony címeres kárpitja meggypiros bársony alapon, aranyozott ezüstdrót (skófium) és aranyozott ezüstfonalas hímzéssel díszített (VIII-10). Anyaga három szélből szabott, és egykor valószínűleg falra aggatott kárpitként használták. A kárpit díszítésének elrendezése a hódoltság kori magyar hímzések legjellegzetesebb típusát követi. Ezeken a török kendők mintarendje érvényesül: a sarkokat és az oldalak közepét szimmetrikus virágbokrok ékítik. Közepére egy különálló díszítményt — jelen esetben címert — helyeztek. Az akantuszlevelekkel közrefogott szív alakú koronás pajzsban Erdély és a Lorántffy család egyesített címere. Rajta fent balra a Napjobbra a megújuló Hold a székelyeket, lent balra a sas a magyarokat jobbra a hét bástya a szászokat jelképezi. Erdély címerének közepén — ugyancsak szív alakú pajzsban — a Lorántffyak címere: galylyas fatörzsből kinövő hárslevél. Az egyesített címert a magyar Szent Korona ékíti.Tudjuk, hogy a fejedelemné számos egyháznak is ajándékozott hímzéseket. Az ismert terítők tökéletes kompozíciója, a motívumok kiváló rajza és elsőrendű