Mikó Árpád szerk.: Reneszánsz év 2008, Vezető a Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulója alkalmából rendezett kiállításokhoz (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/2)

MIKÓ ÁRPÁD: Mátyás király öröksége. Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16—17. század)

A képekhez való viszonyuk kicsit szigorúbb, de barátságos volt. Perényi Péter, a kettős királyság legnagyobb haszonélvezője, I. Ferdinánd bécsi fogságában párversekbe szedte a Biblia párhuzamos helyeit, és Augustin Hirschvogellel illusztrációkat készíttetett hozzájuk (1545—1 547). Uj oltárképeket is festettek, olykor bonyolult teológiai tartalmakat illusztrálva (Árva vára, várkápolna), és divatos epitáhumaikon is éltek az allegorikus ábrázolások nyújtotta lehetőségekkel, mint például a híres Zmeskál-epitáfium (Berzevice) esetében (1600). A középkori templomokban álló szárnyasoltárokat — pl. Lőcsén, a Szent Jakabtemplomban, Bártián, a Szent Egyed-templomban, Kisszebenben, a Keresztelő Szent János-templomban — megőrizték. A református egyház bánt legszigorúbban a képekkel. Itt nem maradhatott semmi a késő középkon figurális ábrázolásokból. Csak a liturgikus edények voltak továbbra is használatban; de a kálvinisták voltak azok is, akik sajátos ötvösművészeti gyakorlatot alakítottak ki. A hódoltsági Kecskemét ötvösművészete például a 17. században virágzott, és liturgikus tárgyakkal látta el a környéket. Hasonlóképp híres volt a debreceni ötvösség is. A nevezetes oszlopos kannák csak a városra jellemzők, és a fő díszítőmotívumuk is csak környékbeli darabokon tűnik fel. A protestáns erdélyi fejedelmek közül Bethlen Gábor, de főképp I. Rákóczi György és Lórántffy Zsuzsanna számtalan adománnyal gazdagította nemcsak az erdélyi egyházakat, hanem a tiszántúliakat is. Az anabaptista habánok könyvkultúrája egészen különleges volt. Könyvkötéseik külön kategóriát alkotnak, és kódexeiket néha illusztrálták is: a miniatúrák zömmel növényi eredetű motívumkmcse hasonló volt edényeikéhez. A síremlékművészet A korszak szobrászatának legjelentősebb műfaja a síremlék. Ezeket eredetiben nehéz kiállításon bemutatni, bár legszebb példájuk, Hans Rueber von Püchsendorf (magyarul Rueber János) felső-magyarországi főkapitány monumentumának központi figurája, az elhunyt életnagyságú márványszobra, éppen a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében van. Ez a Magyar Királyságban a modern, késő reneszánsz fali síremlékek sorának első darabja a 16. század második felében, amelyeknek legkiválóbb darabja Pálffy Miklósnak készült 1601-ben a pozsonyi Szent Márton-templomban. Megrendelője a feleség, Maria Fugger; az alkotó az Augsburgban működő Paul Mayr, illetve-tanítványa, Caspar Menneler volt. Ezt lebontották a 19. században, csak archív fotó maradt modelljéről is (amely elveszett); ugyancsak 19. és 20. századi ábrázolások reprezentálják a többi síremléktípust. Régi gipszmásolaton mutatjuk be a 16. század közepének legHans Rueber von Püchsendorf felső-magyarországi főkapitány (fi 584) kassai síremlékének főalakja Budapest, Magyar Nemzeti Galéria szebb kőepitáfiumát, Thurzó Elek (1543) lőcsei síremlékét is, amely szintén import mű volt, Loy Hering eichstätti műhelyében készült, a kiterjedt közép-európai kapcsolatokkal rendelkező család magas igényeinek megfelelően. Az erdélyi fejedelmi síremlékek legkorábbikát, Izabella királyné tumbáját is történeti gipszmásolat képviseli. Ezt valószínűleg csak 1571 után készítették el, fia, János Zsigmond tumbájával egyszerre, talán Báthory István megrendelésére. A nagy fejedelmek, Bethlen Gábor vagy I. Rákóczi György síremlékei ma teljesen átalakítva, oltárépítményekként állnak a gyulafehérvári székesegyházban.