Róka Enikő szerk.: Zichy Mihály, a „rajzoló fejedelem” (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2007/4)

„Un monstre de génie" • Zichy Mihály és Théophile Gautier FÖLDI ESZTER

Gautier két cikket is szentelt Doré műveinek a L'Artiste-ban, s ő volt az első művész, akiről új főszerkesztőként, programadó írását követően önálló tanulmányt közölt,

53 egy évvel később pedig ismét, ezúttal Gavarnival együtt elemezte művészetét.

54 Gautier a művész legfontosabb erényeinek a formai érzéket, az eredetiséget, a saját belső világ meglétét tartotta, és mindenek előtt a képzelőerőt. Ezzel indokolta Doré iránti lelkesedését is: „Gustave Dórénál egy ma oly ritka kvalitást találtunk, hogy nem volt merszünk a szemére hányni a hiányosságokat és tökéletlenséget, nehogy igyekezetében, hogy kijavítsa azokat, megváltoztassa ezt a becses képességet. - Ez a kvalitás [...] a képzelőerő."

55 Gautier értékelte a természethez való hűséget, a környezet részletgazdag, korhű ábrázolását, de gyűlölte a szolgai imitációt, amelyet nem tekintett művészetnek, csak másolásnak. Igényelte a fantázia, az illúzió, az invenció meglétét a történeti ábrázolásoknál is. Dóréban megtalálta ezt a kettősséget: egyszerre volt „realista és illuzórikus", „megfigyelő és intuitív", azaz a fantáziája által vezérelt teremtő képzeletű, ám vízióit a megfigyelés révén tökéletesen visszaadó művész a szemében. Doré illusztrációiban Gautier a középkor romantikus felfogását látta: „ahogyan az 1830-as romantika megálmodta és A párizsi Notre-Dame költője megvalósította, hozzáadva még valami bizarr, fantasztikus, féktelen elemet, amely megszólaltatja a humor, a karikatúra hangját".

56 Dórét Victor Hugóhoz, Gavarnit pedig Balzachoz hasonlította.

57 Gautier szerint Dórénál a rút, a borzasztó is értelmet nyer, rémes torz alakjai „néhány erőteljes és váratlan hatás, rembrandti sugár által felülemelkednek a civilizáció fertőjén".

58 Amit más kritikusok a szemére vetettek Dórénak, nevezetesen, hogy túl sokat és túl gyorsan alkot, az Gautier számára, aki maga is hasonlóan írt, erény volt. Egy helyen megjegyezte, hogy Dórénak rendkívül robusztus alkatúnak kell lennie, hogy bírja ezt a fizikailag is megterhelő alkotói lázat. Kifogyhatatlan termékenységére utalva használta megfelelő francia kifejezés híján a latin portentosus jelzőt, amellyel Doré tehetségének „rendkívüli", „túltengő" sőt, „abnormális",

59 azaz az átlagostól eltérő jellegét hangsúlyozni tudta. Doré festőként is szeretett volna elismerést szerezni. 1850-ben állította ki első festményét a Salonban, 1855-ben a párizsi világkiállításra készítette sokat kritizált La bataille de l'Alma (Az almai ütközet) című festményét, 1857-ben pedig a Salonban a La Bataille d'lnkermannX (Az inkermanni ütközet). Míg a kritika Doré festészeti tudatlanságát, a kivitelezés hanyagságát, gyorsaságát hányta a művész szemére, Gautier a festészetét is védelmezte, s a művészt egyenesen nagy festőnek nevezte. „Monsieur Doré az egyik legcsodálatosabb művészi alkat, akit csak ismerünk. [...] Nem tudjuk, vajon Monsieur Dórénak sikerüle valaha is teljesen megszabadulnia a felhőktől, amelyek elhomályosítják, de e perctől kezdve a párán áttör egy sugara a zseninek, igen, a zseninek, nem félünk ettől a szótól: természetesen csak a festő jövőjéről beszélünk. A rajzoló már kivívta a helyét."

60 Doré festői tehetségének kibontakozásáról 1857 decemberében így írt: „Vajon ő lesz-e sajátos eredetiségével a következő generáció Delacroix-ja? Vajon a zseni monstruma (le monstre de génie) kitör-e, ellenállhatatlanul, mint az oroszlán a barlangból, ahol a sötétségben fénylenek a szemei, és amit már megtöltött rettentő bömbölésével?"

6

" Egy évvel később, Zichy munkáinak megismerésekor számára kézenfekvő lehetett a kapcsolat Zichy és Doré között, mely azonban nem valódi művészi hatáson vagy esetleg a műveik közötti hasonlatosságon alapult, hanem a mindkét művészben megbúvó, általa monstre de génie-nek mondott képességen. Gautier Zichyben meglátta a zseniális rajzolót („Nem sok fáradságba kerül egy zseniális vonás húzása, ha az ember zseniális, és Zichy valóban az").

62 Ámulattal figyelte Zichy gyors, pontos rajzolási módját („A ceruza habozás nélkül futott a papíron, mintha láthatatlan modellt másolna").

63 Lenyűgözte, csakúgy, mint Dórénál, Zichy bensőséges viszonyulása a régi, elsősorban középkori témákhoz és stílusokhoz: „ismeri építészetét, bútorzatát, fegyverzetét, kosztümjeit, és nem kínos régieskedő munkával adja azt vissza, hanem könnyedén és szabadon, mintha modelljei szemben állanának vele, vagy mintha benső családiasságban élne velük. Nem emeli ki, miként Doré, a groteszk vagy fantasztikus elemet, szívesebben adja vissza elegáns oldalát..."

64 Gautier Zichy tehetségének rendkívüliségét termékenységében, műveinek sokféleségében, a fantáziadús, részletgazdag ábrázolásokban és technikai virtuozitásában látta. Mindezeket összefoglalva nevezte