Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2007/3)

Tanulmányok: - GERGELY MARIANN : „Kelet és Nyugat". Vaszary János művészete a húszas-harmincas években

megfoghatatlant."

112 Rabinovszky Máriusz a Magyar Művészetben megjelent - többször idézett - remek írásának

113 indító illusztrációjaként a kiállítás egy attraktív darabját, a Virágcsendélet bonc-alakkal"" című kompozíciót (3. kép) közölte színesben, amely akkor Dr. Révész István gyűjteményét gazdagította.

115 A kék vázába rendezett tarka dáliacsokor előtt buddhista szerzetest formáló porcelánfigura álldogál. A hasát mutató kövér bonc-alak keleti köpenye ugyanolyan energikus ecsetvonásokból formálódik, mint a tömött virághalom színkavalkádja. A narancstól a liláig, a kéktől a zöldig, a sárgától a fehérig tobzódó színegyüttest jól ellensúlyozza a fekete és sötétbarna egységes nagyobb foltja. A felesége feljegyzéseiből tudjuk, hogy Vaszary nem palettáról dolgozott, hanem üveglapon keverte az olajfestéket; s amikor már nem volt rajta egy foltnyi hely sem, akkor újat kezdett.

116 Ezzel a módszerrel hamar rátalált az ideális színösszetételre, amely a fehér vásznon is megőrizte a spontán színkeverés frissességét. Litkey György az egyik csendélet készülése közben megfigyelte, hogy a festő több színt is kevert: nevezetesen a krapplakkot kevés cinóberrel és száradás után kobaltos lilás keverékkel, így érte el, hogy a színek tovább élve tüzesek maradjanak."

7 A korszak egyik legkedveltebb képét, a Parkban című festményt a szakirodalom 1928-ra datálja; kiállításon először 1933-ban jelent meg, és azt követően állami tulajdonba került (kat. 162). Számos változata ismert köz- és magángyűjteményekben, nehéz nyomon követni a képvariációk utóéletét.

118 Egy 1933-as változatát Rabinovszky Máriusz említi a Révész István gyűjteményét bemutató írásában."

9 Az 1961-es emlékkiállításon - meglepő módon - nem a Magyar Nemzeti Galéria képe szerepelt, hanem egy magántulajdonból kölcsönzött változat.

120 Egy kellemes nyári délután meghitt hangulatát idézi a kertben beszélgető hölgytársaság. A sárga karosszékben ülő nő fehérkalapos társnőjére figyel, a nyugágyban pihenő harmadik is bekapcsolódik a társalgásba. Teljesen átadják magukat a baráti együttlétnek. A park növényzete kizárja a külvilágot, védelmezőén körülöleli őket, bensőséges teret alkot. „Kevesebb szóval ennél többet mondani majdnem lehetetlen - írja Kárpáti Aurél. - Az odavetett ecsetvonásokkal rajzolt, színes kerti székek, a bennük ülő nőalakok sziluettje, az egyetlen világoszöld folttá simított üde gyepszőnyeg, a föléje boruló lombok sötét kontrasztja, a kígyózó fák lilás törzse, s a hátul megvillanó ég mélykékje: mind csupa dekoratív jelzés. Az egész mégsem puszta dekoráció. Ellenkezőleg, teljes és tökéletes illúziója az élő valóságnak. Csak a legnagyobb japán mesterek tudtak ilyen rafináltan egyszerűek, ennyire zseniálisan sűrítettek, egyszerre tudatos 27. Veranda két nővel, 1933 körül Magyar Nemzeti Galéria 93