Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2007/3)

Tanulmányok: - GERGELY MARIANN : „Kelet és Nyugat". Vaszary János művészete a húszas-harmincas években

összeütközése nála már tisztán érvényesül." 18 (1. kép) 19 Mindegyik méltatója foglalkozik újsze­rű színhasználatának sajátosságaival. Elek Artúr szerint: „A középkor üvegfestőitől leshette el Vaszary azt a technikai fogást, hogy a fekete szín reflexeivel hogyan kell megtörni a színek ragyogását, hogy a feketével be nem födött színfoltok annál tüzesebben ragyogjanak. A feke­tével való ilyen bánásra nem tudunk példát a modern művészet történetében." 20 Rózsa Mik­lós is elragadtatottan fogalmaz: „ujjongó színekben viharzik felénk mindig túlfűtött, érzéssel a robbanásig telített, szenvedélyesen rajongó, az életet szörnyű letiprottságunkban még job­ban igenlő, mindig hívő s mindig túláradó művészlelke. [...] a fekete gyász e fekete napjaiban - a fekete szín titkos mélységeiből lángol ki palettájának ezer izgató színe, koloritjának gran­diózus gazdagsága." 21 A nagyszabású figurális kompozíciók mellett az 1919-es kiállítás remekművei között emlí­tették csendéletsorozatának egyik legismertebb darabját, a Birskörték (kat. 120) című képet; Elek Artúr a festmény finom színkombinációja mellett monumentális hatására hívta fel a figyel­met. 22 A kiállításon szereplő Konyhacsendélet (kat. 122) egymásnak feszülő plasztikus színfolt­jai szinte szétrobbantják az egyszerűségében erőteljes kompozíciót. A sötét háttérből vörösen lángoló, szélesen felrakott festékpászmák mozgásba hozzák a statikus látványt. (2. kép) 23 A húszas évek elején készült expresszív virágcsendéletei virtuóz technikájának legnépszerűbb darabjai (kat. 123-124). A vastagon felkent színes foltegyüttesek hullámzó lendülettel terül­nek szét a sötét képfelületeken. A festékmasszává sűrűsödő pigmentrétegek mozgalmas köl­csönhatásba kerülnek egymással, s a festmények egyes részleteiben már nem is színpompás virágszirmokat látunk, hanem plasztikussá formált színes alakzatok absztrakt kompozícióit. „A kép önmagáért van - írja Vaszary -, a forma és szín életét fejezi ki; nem csinál novellát, nem illusztrál, nem mesél, nem szimbólum, nem allegória; nincs a társadalom szolgálatában, nem moralizál: egyedül a szépet akarja." 2 " A Csendélet Buddha-szoborral (kat. 125) című képen a kék vázába rendezett rózsaszínű peóniák előtt Buddha-figura tűnik elő sejtelmesen, az asztalon színes gyöngysor hever. A morá­lis tartalmú csendéletek tradíciója ismert a művészettörténetben, a vanitas-képeken megjele­nő motívumok egyben erkölcsi intelmek is, a mulandóságra, a talmi értékek hiábavalóságára figyelmeztetnek. Vajon Vaszarynál a kultikus szobor és a tarka ékszer egyszerűen a kompozíció 2. Csendélet, 1920 körül Magyar Nemzeti Galéria

Next

/
Oldalképek
Tartalom