Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2007/3)

Tanulmányok: - KOVÁCS BERNADETT: A „lefejezett szobacicus" esete, avagy Vaszary János műveinek (félre)értelmezése a korabeli karikatúrákban

KOVÁCS BERNADETT A „lefejezett szobacicus" esete, AVAGY VASZARY JÁNOS MÜVEINEK (FÉLRE) ÉRTELMEZÉSE A KORABELI KARIKATÚRÁKBAN Az 1900-as évek polgárosuló társadalmának egyik sajátos, de nagyon is fontos színhelye volt a kávéház, amely hozzátartozott a hivatalnokok, művészek, írók, hírlapírók és egyéb értelmiségiek mindennapjaihoz. A kávézó volt az információszerzés fő színhelye: az üzlettulajdonosok kitették az asztalokra a folyóiratokat, napilapokat és - nem utolsó sorban - a századfordulón nagy népszerűségnek örvendő vicclapokat. A tájékozódni vágyó ember először is elolvasta a napilapok hírrovatait, majd felüdülésképpen fellapozta a napi eseményekkel is foglalkozó élclapokat. Nem volt ez másként az évente kétszer megrendezett műcsarnoki tárlatok idején sem. Az értelmiség a magyar művészet ügyét széles társadalmi mozgalomra támaszkodva kívánta előmozdítani, és a közönség tájékoztatása ennek egyik eleme volt. így alakult ki az a gyakorlat, hogy egy-egy vernissage alkalmával nemcsak a művészeti vonatkozású folyóiratok, de a napi- és hetilapok is közöltek beszámolókat a tárlaton látottakról - sokszor heteken keresztül, folytatólagos írásokban -, hogy kedvet csináljanak a kiállítások megtekintéséhez. Ugyanezt az ügyet szolgálták, csak más, közvetlenebbül ható eszközökkel azok a karikatúra-sorozatok, amelyeket a korszak nagy élclapjai, a Borsszem Jankó, a Bolond Istók, a Kakas Márton, a Magyar Figaró és az Üstökös közöltek minden egyes műcsarnoki bemutató idején. A századfordulón a klasszikus irodalmon és szépségeszményen nevelkedett tárlatlátogatók többsége értetlenül állt a modern műalkotások előtt. A modern törekvések megismertetésére, népszerűsítésére tett próbálkozások vagy csak szűk kört értek el, vagy átcsaptak vásári látványosságba.

1 Az átlagember a kiállítások alkalmával ismertetőül csak a heti- és napilapok tárcacikkeit kapta, melyekben a kritikusok fejtették ki véleményüket a kiállított képekkel kapcsolatban. A művészeti kérdések terén tájékozatlan közönség vélekedésében tehát saját elképzelései és a kritikusok ítéletei alapján alakultak ki azok a sztereotípiák, melyek a korabeli élclapok karikatúráiban is fellelhetők. Ezeket nagyrészt olyan művészek rajzolták, akik ismerték a kipellengérezett alkotót, volt róla egyéni véleményük is, így minden gúnyrajznál kiérezhető a személyes meggyőződés, a rokon- vagy ellenszenv. Ugyanakkor egy olyan közönségbarát műfajnál, mint a karikatúra, fontos szempont volt az is, hogy a rajzoló együtt nevessen a tömeggel. Hiába fogalmazott volna meg a karikaturista magasabb nívójú kritikát munkáiban, ha az nem találkozik a tárlatlátogató közönség tetszésével. Ezért általánosságban elmondható, hogy a karikatúrák jól tükrözik azt, hogy hogyan fogadta a közönség az egyes műalkotásokat. A kiválasztás szempontjai között első helyen szerepelt, hogy melyik művészről beszéltek sokat, mely művek számítottak nehezen érthetőeknek. A hírlapokban is megjelentek olyan írások, amelyek a kiállításon egy-egy kép előtt elhangzott - valós vagy elképzelt - párbeszédet közöltek.

2 Kézenfekvő lehetett, hogy a karikaturisták is a vernissage-on sétálva kihallgassák a közönség egy-egy műről félhangosan vagy hangosan kimondott kritikáit, majd azokat beépítsék rajzos viccelődéseikbe. Meg kell jegyeznünk azt is, hogy a kifigurázott műalkotások közül sok a Műcsarnok kiállítási katalógusaiban reprodukált művek közül került ki. Nyilvánvalóan a rajzolónak is egyszerűbb volt hazatérve, otthon vagy a kávéházi asztal mellett kitalálni és megrajzolni a közönségnek oly kedves élcelődést. Nem volt ez másként Vaszary munkáival sem. Az ismert karikatúráknak több mint a fele a katalógusokban reprodukált műveiről készült. Ez természetesen semmit sem kisebbít azon a tényen, hogy a legtöbb torzkép a közönségvélemény általánosításával