Endrődi Gábor – Zwickl András szerk.: Luthertől a Bauhausig, Nemzeti kincsek Németországból (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai)
Gude Suckale-Redlefsen - Robert Suckale: Sokszínűség és bőség
24 A berlini Altes Museum portikusza fölötti párkányon olvasható felirat így hangzik: „FRIDERICVS GVILELMVS III STVDIO ANTIQVITATIS OMNIGENAE ET ARTIVM LIBERALIVM MVSEVM CONSTITVIT MDCCCXXVIII" (III. Frigyes Vilmos alapította 1828-ban ezt a múzeumot a mindent megalkotó ókor és a szabad művészetek tanulmányozására). A Schiller-idézet a Kilencedik levél elején található. [Magyarul Id. Papp Zoltán fordításában: Schiller, Friedrich: Művészet- és történelemfilozófiai írások. Budapest 2005, 179.] A berlini múzeum céljaihoz vö. Hochreiter, Walter: Vom Musentempel zum Lernort. Zur Sozialgeschichte deutscher Museen 1800-1914. Darmstadt 1994, 9. skk. Hochreiter: i. m. (24. j.), 47. sk., 182. sk. következtében műalkotások tömegei kerültek a piacra. A polgári gyűjtők ideje jött el, akik e művekből sokat meg tudtak menteni. A Wörlitzben választott megoldás, hogy a magántulajdont nyilvánosan hozzáférhetővé tegyék, hosszú távon nem volt megvalósítható, még a látogatók akkoriban alacsony száma mellett sem. Egyre hangosabb lett a követelés, hogy a fejedelmi tulajdonban lévő műgyűjteményeket tegyék publikussá, sőt államosítsák. 1800 után ezt szinte mindenütt megtették, ahogy az udvari színházakat és az udvari könyvtárakat is megnyitották, már csak a franciaországihoz hasonló véres átrendeződések elkerülése végett is. A francia forradalom egyik legfontosabb következménye a régi feudális struktúra felbomlása és a modern államszervezet megvalósítása volt, még ha a legtöbb állam hivatalosan monarchia maradt is. A művészetek és a tudományok pártolása ezzel az állam ügye lett. Az állam kultúrpolitikát folytatott; művészeti múzeumot alapított és üzemeltetett, többnyire egy-egy akadémiával összekapcsoltán. Az új intézménnyel összefüggő igények új épületeik elhelyezésében és nagyságában is kifejeződnek. Berlinben annak a három épületnek a csoportját, amely a porosz állam támaszait reprezentálta, a palotát (király), a dómot (egyház) és a fegyvertárat (katonaság) a múzeummal egészítették ki, és ezzel a műveltséget, a művészetet és a tudományt az állam negyedik oszlopává tették. Drezdában a képtárral zárták le a Zwinger addig még nyitott négyszögét; így az egyenrangú helyet kapott a palota, az udvari templom és az opera között. Az építészeti motívumok megválasztása is ennek felel meg. Karl Friedrich Schinkel az Altes Museum bejárati csarnokát és középső részét az ókor leghíresebb épülete, az „összes isteneknek" szentelt és később templomként használt római Pantheon másolataként alakította ki, és így a múzeumot a művészet szentélyévé emelte. Ebben a térben állították fel az antik szobrokat, összhangban az ókor mintaszerűségének gondolatával, amelyet az épület dedikációs felirata is megfogalmazott. 23 A homlokzatot Schinkel az athéni Sztoa mintáját követő, tiszteletet parancsoló monumentális csarnokként, egyúttal nagy emberek dicsőségének emlékhelyeként alakította ki. A drezdai képtár számára Gottfried Semper is egy központi rotundát tervezett, amelybe eredetileg a főműveket szánták; a kapuzat ellenben antik diadalíveket idézett. A 19- század elején a múzeumok három fő célt tartottak szem előtt: 1. A művészek képzését a mestermüvek tanulmányozásán keresztül. Számos múzeum ezért csak rövid ideig volt nyitva a nagyközönség számára, az idő nagy részében kizárólag művészek látogathatták. 2. A közönség nevelését az esztétikum által. Ezt a célt sok intézmény, például a weimari, egy-egy rajziskolával vagy művészeti akadémiával összekapcsoltán igyekezett megvalósítani. Ebben az összefüggésben mindenekelőtt Friedrich Schillert idézték koronatanúként, aki Levelek az ember esztétikai neveléséről című művében a szépművészetekben látta „politikai téren minden javításnak" és „a jellem nemesbedésének" tulajdonképpeni eszközét. Ugyanez a cél Wilhelm von Humboldtnak a berlini múzeumi kezdeményezéssel kapcsolatos szavaiban is megfogalmazódik. 2 ' 3. A művészet történetének kutatását és bemutatását. Ez a feladat különösen a berlini múzeumokban játszott fontos szerepet, a gyűjtemények a művészettörténeti kutatás központjaivá váltak. Csak a század vége felé egészült ki ez a tevékenység múzeumpedagógiával. Heves viták folytak arról, hogy mi is a múzeum, és hogy mit kell bemutatnia, hogy milyen elvek szerint kell az egyes kiállítási tárgyakat kiválasztani. A berlini Altes Museumban Alois Hirt a lehető legnagyobb teljességet és a kronolcjgia követését kívánta elérni, és ezért másolatok beszerzését ösztönözte; Karl Friedrich Schinkel és Wilhelm von Humboldt ellenben a minőségbeli szempontokat követő, példaszerű válogatás mellett voltak, és ennek megfelelően eredetik vásárlására összpontosítottak. Jóllehet ők kerekedtek felül, a gyűjteményi katalógusok összehasonlítása azt mutatja, hogy az általuk kiválasztott művek közül mára sok a raktárakba került. A múzeumi javak értékelésében eltolódások történtek, és történnek továbbra is. A gyűjtemények új típusának modellje a művészeti múzeum volt; erre a szempontra különösen nagy hangsúlyt helyeztek a berlini múzeum koncepciójában. 25 Élesen elhatárolták a művészetet a „nem-művészettől". A művészetnek az emberekre gyakorolt hatását és jelentőségét felnagyították - ezt elsősorban a német idealizmus készítette elő. Amit nem fogadtak el művészetként, az a történeti, kultúrtörténeti vagy néprajzi múzeumokba került. Az új típusú művészeti múzeum megszüntette a régi, az udvarokra jellemző kapcsolatot a kincsművészetekkel. Elképzelhetetlenné vált, hogy festményeket és szobrokat - a korábbi szokásoknak megfelelően - az „iparművészetiéi", eszközökkel és természeti tárgyakkal közösen állítsanak ki.
