Passuth Krisztina - Szücs György - Gosztonyi Ferenc szerk.: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/1)

ITTHON ÉS A NAGYVILÁGBAN - PASSUTH KRISZTINA: Francia Vadak, magyar Fauve-ok

Henri Matisse: A cigánylány, 1906 Collection Musée de l'Annonciade, Saint-Tropez, Photo P.S. Azema © Succession H. Matisse I HUNGART

2006 matrózok hozták őket tengeri útjaikról, később pedig felbukkantak a párizsi bolhapiacokon. A század első éveiben már a régiségkereskedők, galériások figyeltek fel rájuk, kis pénzért megvásárolták, majd árulták őket a boulevard Raspailon vagy a rue de Rennes-en, kezdetben még elérhető áron. Az egyik első vásárló Henri Matisse volt 1906-ban, s a többiek, így elsődlegesen André Derain, Pablo Picasso és mások követték. Egyidejűleg fedezte fel Vlaminck is a színesre festett néger szobrokat, amelyek aztán Derain gyűjteményének az alapját képezték. Mindez együttesen alakította ki azt az új szemléletet, amely később a „primitivizmus" nevet kapta. Mindebben az erős, hangos színek, az európaitól eltérő arányok, a szokatlan, túl hangsúlyozott arckifejezés egyaránt szerepet játszott. Mint Jack Flam kifejti, a törzsi művészet egyike volt az utolsó olyan nem európai művészeteknek, amely felkeltette az európai, és azon belül a francia művészek figyelmét. Valójában a „primitív" európai kultuszának egy elég késői fejlődési fázisát jelentette.

95 1906 körül a progresszív festők alternatívát kerestek egy olyan képi megjelenítéssel szemben, amelyben túlsúlyban voltak az optikai hatások, az anyagi világ ábrázolásának mellékes részletei és a narratíva.

96 Ezek a festők arra törekedtek, hogy az ideálist és a reálist új módon kössék össze, és a fogalmi és az érzéki szintézisét alkossák meg.

97 Mivel mindezt megtalálni vélték az afrikai művészetben, a továbbiakban ebből is ihletet merítettek. Az afrikai „fétisek" elsősorban formailag és az egész személetmód átalakulásában hatottak anélkül, hogy a fauve mesterek közvetlenül lemásolták vagy átvették volna jellegzetes formai megoldásaikat. Még Matisse is, aki a legelsők közé tartozott, aki ennek az újonnan felfedezett művészetnek a koncepcióját magáévá tette és a későbbiekben elemezte,

98 még ő is csak egyetlen befejezetlen képén ábrázolt egy „néger" szobrot,

99 ahol a szobornak magának nem volt nagyobb szerepe, mint más festményein egy vázának vagy saját plasztikáinak. A törzsi művészet, közvetve, ugyancsak áttétellel leginkább szobrászatában érhető tetten, úgy 1907-1908 körül. A magyar művészek erre az európaitól idegen, törzsi kultúrára közvetlenül - legalábbis tudomásunk szerint - nem reagáltak. Viszont valamivel később, 1908-ban azok közül, akik Matisse iskoláját látogatták, Bornemisza Géza felfigyelt a törzsi művészetre. Párizsban a tulajdonába került egy néger szobor, amit hazahozott Budapestre, és megőrzött magának. Ez a kis figura jelenik meg azután egy későbbi, 1928-as Csendéletén.*

00 Úgy tűnik, hogy a „néger" művészet iránti érdeklődése kizárólag Matisse-nak volt köszönhető, és más művein nem is érvényesül. Ugyanebben az időben alakul ki az az új színskála is, amit Philippe Dagen elsődlegesen a „sauvage" (vad) és primitív megjelenésével kapcsol össze.

101 Ez a „barbár szín", amely véleménye szerint végérvényesen elválasztja az expresszionizmust és a fauvizmust a posztimpresszionizmustól. A nyers, vad színek a portrékon és még inkább a meztelen testeken érvényesülnek. A színes test alapvetően különbözik a nyugati ábrázolásmódoktól. „A piros, de különösen a sárgás-piros a primitívek legkedveltebb színe."'

02 Ez a kedvelt szín teljes vadságában már Matisse-nál is igen korán megjelenik. Henri Matisse La Gitane (A cigánylány)

103 című 1906-os festménye női félaktot ábrázol. A vastagon, zsírosan felrakott festékrétegek kivételesen plasztikusan mutatják be a felénk forduló alakot. A modell, akinek korát nem lehet megállapítani, különös, torz mosollyal néz ránk, élénkpiros arcán helyenként zöldes árnyalatok tűnnek fel, és erős, vastag fekete vonások. Testén a zöld és a piros színfoltok feleselnek egymással. A foltok elnagyoltak, a művész mintha szándékosan szétkente volna őket a vásznon, hogy a test felülete annál inkább az arc vadságához igazodjon. Ha a mű címét nem ismernénk, akkor is érzékelnénk, hogy itt nem a megszokott akttal és nem egy megszokott témával találkozunk. A festmény a cigánylány aktjának erőteljes, agresszív megjelenítésével egy másik, a polgári életformától eltérő, egzotikus és rendkívül hatásos alternatívát teremt. Szorosan vett magyar megfelelője nincs a kompozíciónak, de szellemében elég közel áll hozzá Berény Róbert Fekvő akt (kat. sz. 12.) című, kisméretű festménye, amely ugyancsak egy női test fragmentumát emeli ki: itt a narancs-piros és az élénkzöld mintegy mérkőznek egymással. De az ecsetvonások nem olyan darabosak, odakentek, s az egzotikum élménye is hiányzik belőle. Berény Róbert Olasz lány aktja (1907, kat. sz. 13.), Montparnasse-akt (1907, kat. sz. 11.), valamint Boromisza Tibor Lépő akt (1910, kat. sz. 85.) és főként Boromisza Akttanulmánya (1910, kat. sz. 86.) állnak még szellemiségükben, színvilágukban közel ehhez a fauvizmuson belüli áramlathoz. Berény Róbert aktképei ugyanazt a szegényes atelier-hangulatot árasztják, mint amilyet ugyanabban az időben Matisse-é, Marquet-é, Manguiné és másoké. A színskála is megegyezik a franciák színskálájával. Ezzel szemben a nagybányai neósok leginkább a természeti, zöld környezetbe helyezik el figuráikat az iskola nagy hatású mestereinek szellemében. Ami azonban Ferenczynél a táj és a benne mozgó alakok intim kapcsolatát, szerves összetartozását sugallja, az a neósoknál a táj és a meztelen test színeinek, energiájának összeütközését közvetíti.