Passuth Krisztina - Szücs György - Gosztonyi Ferenc szerk.: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/1)
MAGYAR VADAK - ÉLETRAJZOK
Boromisza Tibor (Bácsalmás, 1880. március 8 - Szentendre, 1960. január 8.) A huszártisztből festővé vált Boromisza művészeti tanulmányait - Rózsa Miklós tanácsára - Ferenczy Károly budapesti szabadiskolájában kezdte 1902-ben. Két évvel később látogatott először Nagybányára, ahonnan 1904 telén Iványi Grünwald Béla és Maticska Jenő társaságában Rómába utazott. A következő állomás 1906 végén Párizs, ahol Medgyessy Ferenccel együtt bérelt szobát. „Párizsban dolgoztam, galériákat látogattam. Sokat voltam Durand[-Ruel] lakásán, ahol az impresszionisták jellegzetes vásznai halomra hevernek. Jártam ugyan egy hónapig a Julian Akadémiára, [...] majd hónapokon át Colarossinál mintáztam a felesleges és zavaró korrektúra gondos kerülésével." 1 Ekkor készült szobrairól néhány fotó, rajzairól pedig két vázlatfüzet tanúskodik (kat. sz. 88., 89.). ? Ezek azt mutatják, hogy a kezdeti bizonytalanságok után egyre inkább uralkodott művészi eszközein, és a naturalisztikus ábrázolástól egy nagyvonalú megfogalmazásig jutott el. A következő évben Nagybányán készült munkáin ennek a folyamatnak a stílusjegyeit figyelhetjük meg. Ultramarin körvonalakkal, intenzív színekkel modellált, síkszerűségre törekvő kompozíciókat festett (Parkban, 1906). 1907-ben két képével részt vett az Ifjúság című kiállításon a Könyves Kálmán Szalonban. Festészetében lényeges változás 1908 nyarán, a Balatoni Festőkolónia tagjaként a Balatonon átélt élmények hatására állt be. „Itt láttam, hogy teljesen tarthatatlan a fény vagy árnyék oly célból fokozása, hogy ez által az egyik vagy másik intenzívebbé legyen. És itt láttam, hogy az erősebb megvilágítás kedvéért élessé, keménnyé lefokozott árnyék tulajdonképp természeti képtelenség. Minden oda mutatott, hogy egész palettámat egy pár színoktáwal feljebb kell fokoznom." Ez a kijelentés akár Boromisza fauve ars poeticájaként is felfogható. „Itt ismerkedtem meg Rippl-Rónaival, és művészeti felfogásának intimitásával" - folytatja a visszaemlékezését. 3 A közelmúltban előkerült, Rippl-Rónai Boromiszához írott levele is bizonyítja a két festő személyes kapcsolatát, 4 ennek ellenére nincs adatunk arról, hogy a nagybányai neósok és a modern magyar festészet vezéralakja között folyamatos és aktív együttműködés alakult volna ki. Boromiszát főleg témaválasztásában befolyásolta Rippl-Rónai, elsősorban a kisvárosi élet szereplői, a kovács, a bányász, a családtagok, a városi forgatag, különösen a hetivásárok mozgalmas világa és a fürdőzők megfestése foglalkoztatta mindkettőjüket. Boromisza Tibor: Lépő akt, 1910 Boromisza Tibor: Akttanulmány Kat. sz. 85. 1910. Kat. sz. 86. Boromisza 1909-ben alkotta meg neós stílusa egyik főművét, a Fürdőzőket (kat. sz. 83.). Rippl-Rónai „kukoricás" képeitől eltérően Boromisza keveretlen színekből álló vékony ecsetvonásokkal festette meg a klasszikus háromszög kompozícióba rendezett női testeket és a természeti környezetet. „így érett meg bennem az együvé való, egyszerre meglátott, lényeges elemek összefogásának az erős, öntudatos vágya. Együtt látni a természettel magát az embert, mint annak folytonossá vagy lényegtelenné válható részét" - foglalta össze ez irányú törekvései lényegét a művész. 5 Ebben az évben festett másik főművén, a Padon ülő nő (Felesége padon, 1909) kompozíción már nagyobb festékfoltokból építette fel képét, az előtérben ülő nő alakja szinte belesimul a dekoratív színfoltokkal ábrázolt háttérbe. 1910-ben további fauve hatású alkotások kerültek ki Boromisza ecsetje alól, melyek között arcképet, önarcképet, alakos tájképeket és aktképeket egyaránt találunk. Ekkorra azonban szinte teljesen felhagyott a kis foltokkal, pöttyökkel, sávokkal való festéssel, s bár továbbra is használta az éles kontúrokat, de a körülhatárolt képmezőket általában nagy egységes színfoltokkal töltötte ki. Önarcképén a háttér zöldjei, ingjének kékje teljesen síkszerű hatást keltenek, az arc egyes részein pedig vad, kemény zöldek, lendületes ecsetvonással megfestett sárgák, kékek, rózsaszínek uralkodnak (kat. sz. 84.). Ha Czigány Dezső egyik önarcképét a korszakban „zöldhajú szörnyetegnek" titulálták (kat. sz. 95.), akkor Boromisza önarcképét akár „sárga arcú szörnyetegnek" is nevezhetnénk. Az arc Gauguin és Van Gogh festésmódjának tanulmányozásáról tanúskodik, ugyanakkor különös expresszivitása Matisse portréinak ismeretét is feltételezi. Párhuzamait a magyar festészetben nagybányai neós barátai, Ziffer Sándor és Perlrott Csaba Vilmos fauve portréiban találhatjuk meg. 6 Ezt a felfogást tükrözi egy másik festmény: a nagybányai barát, a későbbi kovácsdinasztia alapítója, Csorba bácsi arcképe (kat. sz. 89a.), amelyet szintén a síkban tartott háttér, a színek dekoratív kezelése jellemez. Felesége arcképén viszont, amely egy 1911-ben reprodukált alkotása hátoldalán található, csak a tájháttér megfestésénél választotta az egyszerűsítő, stilizáló megoldást. 7 A kép hátoldalán a sokkal kiegyensúlyozottabb nagybányai Kispiac kicsit idillikus, napfény által felfokozott színekkel megfestett zsánere áll. Itt figyelhető meg igazán, hogy Boromisza „vad" képein sem mindig törekedett a síkszerű felfogásra, mint ahogyan a Fák című alkotásán sem, amelyen a dekoratív ritmusba rendezett lombozatot erős zöldek, vörösek, sárgák, kékek alkotják, de a középtér síkszerűségét csak a háttérben levő, plasztikus hegyek bontják meg. Az izzó napsugár nem elégeti, hanem tüzesebbé teszi a színeket. A kép francia fauve-os rokonait kevésbé Matisse, hanem leginkább André Derain dél-franciaországi tájképeiben kereshetjük. 8 A hasonlóságot a formai jegyeken kívül még Boromisza vastagon felvitt, pasztózus festékkezelése is erősíti. Aktképei közül a Lépő akt (kat. sz. 85.) monumentálissá fokozott testének alapszíne a sárga, erre festi a művész a térbeliséget hangsúlyozó, a fekete kontúrok mellett végigfutó élénk zöld és sötétvörös sávokat. Ez a zsigereiben is „vad" képe tanúskodik leginkább Matisse és kortársai ismeretéről. Boromisza fauve-os képei közül tizenhatot mutatott be 1911-ben, a Művészház negyedik csoportos kiállításán, amelyről többek között Kárpáti Aurél írt méltató kritikát, melyben Boromiszáról megállapítja: „Erős, szinte brutálisan egészséges egyéniség. [...] Legkisebb képe is szuggesztív erővel és monumentálisan hat." 9 Boromisza nemcsak kiállított, hanem lelkesen be is kapcsolódott a Művészház szervezési és szervezeti munkájába, ekkortól kezdve foglalkozott művészetpolitikai kérdésekkel. Elhivatottságot érzett arra, hogy a nagybányai fiatalok, a nagybányai neósok szószólója legyen. Cikkei-