Passuth Krisztina - Szücs György - Gosztonyi Ferenc szerk.: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/1)

ITTHON ÉS A NAGYVILÁGBAN - PASSUTH KRISZTINA: Francia Vadak, magyar Fauve-ok

sének is elengedhetetlen feltétele volt. Ezek közül az egyik az élő modell utáni rajzolás, festés, illetőleg mintázás. A másik a régi mesterek másolása, amire leginkább a Louvre szinte kimeríthetetlen gyűjteménye nyújtott lehetőséget. Az aktfestés Párizsban szinte minden iskolában kötelező gyakorlat volt, nélküle nem is létezett iskola, legalábbis a férfiak számára nem. A nőknek viszont ki kellett harcolniuk jogaikat, hogy élő modell után dolgozhassanak. Magyarországon ez még sokkal vitatottabb volt, mint ugyanabban az időben Párizsban.

42 A régi mesterek másolását a francia festők - legyenek azok öregek vagy fiatalok - talán még inkább szívügyüknek tekintették, mint a hazaiak. Persze, ebben az is közrejátszhatott, hogy annyi remekmű állt rendelkezésükre, hogy szinte behunyt szemmel mehettek a Louvre galériáiban, és mindenütt találtak érdemlegeset és másolni valót. S miközben a sok évszázada elhunyt mesterek szemléletét, technikáját, hatásainak titkait próbálták ellesni, értelmezték, és adott esetben át is értelmezték, amit láttak, és amit megfigyeltek. A kettő együtt, a régi festmények újjáélesztése és az élő aktok megörökítése, képpé változtatása, megformálása együttesen hatott, és együttesen vélt meghatározóvá számukra a későbbiekben is. Természetesen kezdetben minden egyes pályakezdő piktor azzal küszködött, hogy a híres festmény kópiája minél hűségesebb, az eredetivel szinte összetéveszthető legyen. Hasonlóképpen törekedett arra is, hogy az aktnak külső plasztikáját, majd belső csontstruktúráját minél hitelesebben tudja visszaadni. Ez azután vagy sikerült, vagy nem, mint ahogyan Tintoretto lemásolásával Bálint Rezsőnek sem sikerült megbirkóznia. „Egy hónapig másoltam a tenyérnyi képet megfeszített igyekezettel, végül is kétségbeesetten, egyéni interpretálásban fejeztem be" emlékezett vissza a festő.

43 S így feltehetően csak munka közben, talán szinte észrevétlenül támadt az az igény, hogy a képet a saját művészi elképzelése szerint, talán csak egy-két ecsetvonással, feldobott, elnagyolt színfolttal, de át is fogalmazza. Régi mesterek másolása Gustave Moreau egyike volt a leglelkesebb másolóknak, akiktől - igen szerencsésen - számos mű maradt fenn. Moreau már 17 éves korában feliratkozott a Louvre adminisztrációjára, hogy kópiákat készíthessen a nagy mesterek műveiről, számos rajzát őrzi a Gustave Moreau Múzeum.

44 Moreau arra tanította növendékeit, hogy ne hagyják magukat a kortársak által befolyásolni, hanem keressenek menedéket a múzeumokban, a régi mestereknél, akik további munkára ösztönöznek.

45 Moreau növendékei, így többek közt Matisse, Marquet és Georges Rouault az ő irányításával másoltak a Louvre-ban. A régi mesterek másolásának elveivel, problematikájával és a Louvre gyűjteménye után készült alkotásokkal mindeddig a Copier, Créer katalógusa foglalkozott a legátfogóbb és a leginkább elmélyült módon. Ennek keretében fejti ki Jean-Pierre Cuzin a másolás, valamint a teremtés/alkotás közti összefüggést, s veti fel a mindkét irányba történő átjárhatóság kérdését.

46 Véleménye szerint a régi mesterek alkotásainak lefestése mint módszer elválaszthatatlan a tanulásnak, a gyakorlásnak a folyamatától. A kezdő festő először a rajzok, majd a három dimenzióban létező objektumok (antik szobrok, moulage-ok) visszaadását tekinti feladatnak. Magát a szobrot - két dimenzióban - természetszerűleg nem lehet olyan hitelességgel másolni, mint egy grafikát vagy képet. Ki kell választani a megfelelő technikát, a megfelelő nézőponAndré Derain másolata a Biagio d'Antoniónak tulajdonított Keresztvitel című képről (részlet), 1901 körül Kunstmuseum Bern, Bem, Legat Georges F. Keller 1981, © HUNGART 2006 tot, a jó megvilágítást stb. A kópia elkészítése hozzásegít ahhoz, hogy a növendék megismerkedjen a választott mester technikájával, a kompozíció megalkotásával stb. Ugyanakkor lehetővé, sőt, sokszor szükségessé teszi az értelmezéseket, illetőleg átértelmezéseket. A másoló kiválaszt egy technikát, olykor a műnek csak egy részletét, esetleg redukálja az egész kompozíciót, tehát szükségképpen változtat rajta. Ez az eljárás a tanuláson, gyakorlaton kívül arra is szolgálhat, hogy a kezdő művész a Louvre megrendelésére készítse el alkotását, vagy pedig kizárólagosan a maga számára, hogy egy művet „a maga mélységében" ismerhessen meg. A másolás tehát lehet a megértés feltétele, lehet egy idézet, lehet az eredeti új értelemben való felhasználása, deformálása, nevetségessé tétele, s végül a teremtés, az alkotás is jelentheti a másolást, esetleg egy valaha látott, tudatunkba elmerült régi emlékkép után.

47 A kópia tehát az újat alkotás szerves részévé válik, de megszületése után gyakran már maga a művész sem értékeli, a műkereskedő még kevésbé, s egyszerűen a névtelenségbe, a feledésbe süllyed. Ami arra is magyarázatot ad, hogy manapság miért lehet viszonylag olyan kevés másolatot találni, noha a kópiák a század elején százával, s szinte kötelességszerűen, minden iskolában és atelier-ben készültek. A mi szempontunkból természetesen az igazán érdekes az, ami a legtávolabb áll az iskolás módszertől, azaz a kreatív, értelmező másolás. Ennek pedig éppen a francia fauve-ok voltak igazi gyakorlói, nagymesterei. Ők, akiket „inkoherensek"-nek és vadaknak nevezett a korabeli kritika, valójában a régi mesterek alkotásait, kompozíciós módszereit tekintették a maguk számára irányadónak. Energiájuk jó részét éveken át a régi mesterek megismerésére fordították, még mielőtt legsajátabb nyelvezetüket megtalálták volna. Elképzelhető, hogy ez a respektuson túl egyfajta belső bizonytalanságból is fakadt. Vagy pedig egyszerűen keresték a megfelelő kifejezési nyelvet, s ezt nem saját korukban, hanem az elmúlt időkben találták meg, legyenek azok a Louvreban állandóan látható remekművek vagy a Primitifs français alkotásai. Mindenképpen kerestek valamit, amit azután mégsem a Louvre-ban, hanem egészen másutt, talán éppen a collioure-i vagy a chatou-i tájban találnak majd meg. 1893 és 1905 között Matisse, Marquet és Manguin hosszan, türelmesen számos kópiát festenek, míg Marquet Fragonard, Matisse Delacroix után rajzol, Derain Mantegna, Delacroix és Tiziano után készít vázlatokat, valamint Biagio d'Antonio után fest,