Gosztonyi Ferenc szerk.: Munkácsy a nagyvilágban (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2005/1)

I. TANULMÁNYOK - MUNKÁCSY A NAGYVILÁGBAN - BOROS Judit: Egy magyar festő Párizsban. Munkácsy Mihály pályája 1870 és 1896 között

mos kísérlet történt, kezdve Feleky Géza e kötetben elemzett tanulmányától, Lázár Béla (akkor még modernistának nem minősülő, de tartalmát tekintve ma mégis ide sorolható) Courbet-központú értelmezésén és Rózsaffy Dezső Manet-párbuzamra felfűzött gondolatmenetén át Kállai Ernő Munkácsy temperamentumát hangsúlyozó tanulmányáig.

82 Rózsaffy és Kállai Munkácsy lestői nyelvezetének impresszionista elemeit hangsúlyozva, különösen a vázlatok és a tájképek modern vonásait emelte ki. Futólag felvetette Munkácsy tájképeinek impresszionista szempontú értékelését Végvári Lajos is, aki azonban felfigyelt Munkácsy festésmódjának expresszionista jellegű vonásaira.

82 Végül Perneczky Géza Munkácsy tájképeinek a romantikától a szimbolistaexpresszionista kifejezésmódig húzható íven való elhelyezésére tett javaslatot.

84 A tájképek és egyes — Munkácsy megítélésében a tájképekéhez hasonlóan másodlagos jelentőségűnek tekintett, feltehetően magáncélra készült — interieurök (Alvó kisgyermek, Alvó nő, kai. 96, 95.), valamint a teljes alkotói szabadságot biztosító „befejezetlen" képek egy egészen más Munkácsyt tárnak a néző elé, mint a külső megrendelésre festett művei. Ugyanakkor meg kell különböztetni — és meg is lehet — a vázlatokat és a tanulmányokat, különösen az I884-1885 előtt készítetteket, a „befejezetlen" képektől. E tekintetben kiváló példával szolgál a bécsi Belvederében őrzött Krisztus Pilátus f/őtt-vázlat egybevetése az Eecc homo itt kiállított vázlatával Chat. 113 tanulmány, az alakok elhelyezését, egymáshoz való viszonyát, ábrázolásuk részletességét vizsgálja. Az utóbbi egyetlen érzés — a végtelen magárahagyatottság — koncentrált kifejezése. Az a széttöredezettség, befejezetlenség mely a 80-as, 90-es évek fragmentumaiban látható, nem írható a vázlatosság számlájára. Itt valóban befejezhetetlen, a létezéstudat által be nem fogható mivoltára kérdező művekről van szó. Azt, hogy ezek — bár két46. kép Pataky László: Munkácsy a bécsi Kunsthislonschcs Museum mennyezetképet festi / László Pataky: Munkácsy painting the ceiling decoration of the Kunsthistonsehes Museum in Vienna, 1890 Az előbbi egyértelműen the interiors, along with the landscapes, were rated as a genre of secondary importance), as well as to the "unfinished pictures" that allowed the artist complete artistic freedom, they present an artistic attitude very different from the one associated with the compositions Munkácsy painted on specific requests. At the same time, it is possible, and even necessary, to distinguish the sketches and studies, especially the ones he made before 1884—1885, from the "unfinished works." In this regard, it is well worth to compare the sketch of Christ before Pilate held in the Belvedere in Vienna with the sketch of Ecce Homo shown at our exhibition (Cat. No. 113). The former is clearly a study, in which the artist experiments with the arrangement of the figures, the relation between them and the depth of detail in their presentation. The latter is a concentrated expression of a single emotion, the feeling of infinite loneliness. The fragmentation and the incompleteness, which characterize the fragments of the 1880s and 1890s, cannot be put down to the intrinsic nature of sketches. These are, indeed, compositions, which cannot be completed and which inquire into the nature of existence incomprehensible to the rational mind. Although originated in Romanticism, these are not Romantic artworks; this is clearly shown by their impersonal character. They capture the state of complete hopelessness, abandonment, and irreversible decay. They are the hreral expressions of despair, not only of their creator but also of the fragmentary existence of the artworks themselves, allowing a glimpse into the interpretational chasm that exists between the inexpressible and the linguistic/logical modes of existence. Thanks to its inherent vagueness, fine art — and probably also music — provides a suitable medium to explore this intermediate terrain. Therefore, Munkácsy slipped into the disguise of various genres in order to find artistic freedom. Had he been able to accept this aspect of his personality, he could have