Gosztonyi Ferenc szerk.: Munkácsy a nagyvilágban (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2005/1)
I. TANULMÁNYOK - MUNKÁCSY A NAGYVILÁGBAN - BOROS Judit: Egy magyar festő Párizsban. Munkácsy Mihály pályája 1870 és 1896 között
ségtelenül romantikus eredetű, ám — mégsem romantikus alkotások, jelzi személytelenségük. A teljes reménytelenség, elhagyatottság, a megállíthatatlan bomlás állapotát rögzítik. Szó szerint a kétségbeesést, de nemcsak az alkotó, hanem a műve által megmutatkozó fragmentumlét kétségbeesését is, mely bepillantást enged a lét kimondhatatlan és a létezés nyelvi-logikai módozata között tátongó értelmezési szakadékba. A képzőművészet, különösen a festészet — és talán a zene — bizonyos fokú homályossága folytán alkalmas lehet e köztes territórium feltárására. Munkácsy tehát különböző műfaji álcák mögé bújva engedte meg magának, hogy szabadon fessen. Ha vállalni tudta volna egyéniségének ezt az oldalát, Goya és Daumier nyomdokain járhatott volna. Az utolsó években már külső megrendelésre festett zsánerképeiben sem tudott teljesen úrrá lenni a mindent fellazító irracionalitáson. Az I890-es Zongoralecke (kat. III.) például leginkább egy akváriumra emlékeztet, melyben teljes levegőtlenségben és mindentől elzárva kísértetszerű lények lebegnek. De hasonlóan álomszerű hangulata van a késői tájképeknek is. A kortársak közül csak Mednyánszky értette Munkácsy festészetének ezt a rejtett oldalát, és szánta őt, hogy méltatlan feladatokra pazarolja tehetségét. Nincs kizárva, hogy alakjainak rajzos megjelenítésében Mednyánszkyt a Munkácsynál látottak is inspirálták. Mednyánszky azonban, származása és hatalmas filozófia műveltsége folytán, jobban fel volt vértezve a létélmény brutális meztelenségével szemben, mint Munkácsy Az évekig Munkácsy mellett dolgozó tanítványok mindebből nem sokat láttak, akkor sem, ha különben olyan tehetséggel bírtak, mint Rippl-Rónai József. A modern vagy inkább „posztmodern" Munkácsy igazi utódai a magyar festészetben Gulácsy Lajos, Farkas István 8 " 1 és Tornyai János. 1897. május 24-én, amikor Munkácsy már közel egy éve beteg volt, az őt meglátogató Mednyánszky a következő bejegyzést tette naplójába: „Ma az öreg Gipsnél voltam. Sok mindenről beszélgettünk. De az összbenyomásom, amely róla támadt — a berendezésüknek, fáradhatatlan tevékenységüknek élnek és elmúlnak az időben." 8 ' 1 Pontosan ebben a kettősségben őrlődve festette Munkácsy életművének legkülönlegesebb, „befejezetlen" képeit. followed in the footsteps of Goya and Daumier. In his final years, the subversive power of irrationality seemed to be at work even in rhose genre scenes, which he painted to order. Piano Lesson (1890, Cat. No. Ill), for example, resembles an aquarium, in which some creatures are floating in an airtight, hermetically sealed milieu. His last landscapes have a similar, dreamlike character. Of all his contemporaries, Mednyánszky was the only one who understood this concealed aspect of Munkácsy's painting, and pitied him for wasting his talents on unworthy tasks. We cannot exclude the possibility that the linear presentation of Mednyánszky's figures had been inspired by Munkácsy's example. However, his good breeding and erudition in philosophy lent Mednyánszky sufficient protection against the brutality of the existential experience. Despite the long years they worked under him, Munkácsy's students saw nothing of this, not even the most talented ones, as RipplRónai, for example. The real successors of his modern or rather "post-modern" period m Hungarian painting were Lajos Gulácsy, István Farkas 85 and János Tornyai. After visiting Munkácsy on 24 May, 1897, by which time the painter had already been taken ill for nearly a year, Mednyánszky wrote the following in his diary: "I visited the old Gips today. We talked about a lot of things. But the overall impression he gave out was that they were preoccupied with their bric-a-brac and busy social life, vanishing in time unnoticed." 8 '' It was precisely these two poles that Munkácsy was torn between, as he painted his "unfinished pictures," the most exquisite pieces of his entire oeuvre. Translated by Ervin Dunay and Zsuzsa Gábor
