Gosztonyi Ferenc szerk.: Munkácsy a nagyvilágban (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2005/1)

I. TANULMÁNYOK - MUNKÁCSY A NAGYVILÁGBAN - BOROS Judit: Egy magyar festő Párizsban. Munkácsy Mihály pályája 1870 és 1896 között

a kép reprodukcióját ismerhette, hiszen 1910-ben még a Krisztus Pilátus előtt redukciója sem volt Magyarországon. Pedig a Krisztus-kompozíciók elengedhetetlen velejárója a hatalmas méret és a panoptikumszerű bemutatás.

6

' Munkácsy szándéka az volt, hogy a képsík által elválasztott képi tér és az a valóságos tér, amelyben a nézők vannak, egybemosódjék, és a nézők közvetlenül részt vegyenek a drámában. Ezzel tulajdonképpen a Courbet által kezdett allégorie réelle-folyamat egyik szélsőséges festői konzekvenciáját vonta le.

6,H (44. kép) Mint Sinkó Katalin találóan megfogalmazta, innen egyenes út vezetett a 20. század par excellence műformájához, a filmhez.

69 MUNKÁCSYÉK PÁRIZSI ÉLETFORMÁJA Magyar részről sok kritika érte Munkácsyék nagyvilági, pazarló életformáját, amely, úgymond, állandó, megfeszített munkára kényszerítette a mestert. A vádak elsősorban Munkácsyné felé irányultak, olyannyira, hogy a köztudat mindmáig Munkácsy rossz szellemeként tartja őt számon. Bár maga Munkácsy is több alkalommal panaszkodott leveleiben a társadalmi kötelezettségek nyomasztó terhére, soha nem érzékeltette, hogy ezért a felesége volna okolható. Néha kedvesen meginti Cécile-t költekezés tárgyában, ez azonban semmivel nem megy túl a szokásos férji intelmeken. Munkácsyné talán azért került a kelleténél jobban a figyelem középpontjába, mert a ház aszszonyaként a társadalmi reprezentáció feladata reá hárult. Párizsban a szalonokat mindig nők vitték. ,,Egy szalon mindenek előtt egy asszonyt jelent. Es lehetőleg egy szellemes asszonyt" — szögezi le Anne Martm-Fugier a III. Köztársaság szalonjairól kiadott munkájában.

70 Nem minden vacsora vagy fogadás minősült azonban szalonnak.'

1 Egy szalon mindig bizonyos emberek egymást jól ismerő, viszonylag zárt csoportját feltételezte, akik adott rendszerességgel összejártak. Egy szalon nem állt nyitva akárki számára, oda bejutni csak jó kapcsolatok segítségével lehetett. Szükségesnek tartották továbbá, legalábbis 1848 után, hogy a szalon háziasszonya nemesi felmenőkkel rendelkezzen, ez biztosította ugyanis a szalon történeti folytonosságát. Bizonyos szalonok szívesen láttak vendégül művészeket, bár megítélésük nagyon változó volt: hol azt várták el tőlük, hogy művész voltukkal tűntetve szórakoztassák a jelenlevőket, hol éppen ellenkezőleg, hogy művész voltukat leplezve, polgári minőségben jelenjenek meg. Munkácsyék pénteki fogadásait nem lehet szalonnak minősíteni. Ezek meglehetősen nyitott rendszerű, szabad szellemű estélyek voltak; Claude Vento adta a következő leírást a Le Figaro Illustré egyik számában: ,,ez a különös ház, ahová a bizarrul keveredő tömeg siet, Mme Munkácsyé, annak a magyar festőnek kiváló feleségéé, akit halála előtt a teljes őrület kerített hatalmába, a bibliai »Mene-tekclufarszin«-t felidézve, bezárva az Avenue de Villiers-i, fantasztikus palotája kapuit, ahol egész Párizs — egész Európa! — annyi éven át felvonult. A nagyon intelligens, nagyon mondén, vagyis mindenek felett e világot szerető, of a liberal atmosphere, which the Le Figaro's correspondent, Claude Vento, described as follows: "This strange house, where a bizarre mix of people are headed, belonged to Mme Munkácsy, the excellent wife of the Hungarian painter, the woman who was overcome by complete madness before her death, conjuring up rhc biblical words "Menc-mcne-tekel-upharsin" and locking up the doors of her fantastic palace on Avenue de Villiers, where tout Paris — tout Europe! — ostentatiously paraded themselves for so many years. The highly intelligent and very mundane Mme Munkácsy, a fun-loving and able woman despite her seemingly superior airs, took pleasure in inviting flocks of prominent people to the receptions, where the latest works of her husband were displayed. The worlds of art and science, of talent and diplomacy, of finance and civil service, were all represented here, together with a cosmopolitan attitude that characterized the entire district of SaintGermain. They treaded on each other's feet m the narrow staircase, as well as in the buffet downstairs or the salon where they had to stand, but this was all the more reason for them to come."'

2 To top it all, there was Munkácsy's manifest "prince of painters" attitude, which could have appealed to the guests, but was highly out of place in a salon. The Munkácsys' lifestyle formed an organic part of the fashionable and expensive status of artists. Immediately upon his arrival in Paris from Düsseldorf in late January 1872," Munkácsy rented a flat on Rue de Lisbonne, in the elegant vet not exclusively aristocratic neighbourhood of Parc Monceau.

74 For a short period after their marriage, the Munkácsys continued to live there, until the completion of the palace they built at 6 Rue Légendre. It was from here that they moved to 53 Avenue de Villiers (III. 45), the palace where the above mentioned Friday receptions were held. These social events were attended mostly by painters and sculptors from the academic and juste milieu circles 44. kép Gustave Courbet kiállításának pavilonja az I867-es párizsi világkiállításon / Gustave Courbet's pavilion at the International Exposition in Paris, 1867