Gosztonyi Ferenc szerk.: Munkácsy a nagyvilágban (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2005/1)
I. TANULMÁNYOK - MUNKÁCSY A NAGYVILÁGBAN - BOROS Judit: Egy magyar festő Párizsban. Munkácsy Mihály pályája 1870 és 1896 között
38. kép Párizsi szobabelső (Olvasó nő) / Paris Interieur (Woman Reading), 1877 a Georges Petit francia műkereskedő által 1882-ben létrehozott Société Internationale de Peinture-höz, az 1891-ben alapított, elvileg független Société Nationale des Bcaux-Arts-hoz (amely az addig monopolhelyzetet élvező „régi" Salon versenytársaként elindította a Salon des Champs dc Mars kiállításait), illetve a különböző szecessziós csoportok által működtetett művészi társaságokhoz. A látszólag iüggetlen, kozmopolita Société Internationale de Peinture, melynek tanácsadói testületében több nagykövet, ismert gyűjtő, magas rangú állami tisztségviselő vett részt, ' Peinture Internationale címen egy kiállítás-sorozatot indított Petit kimondottan elegáns, angol mintára berendezett termeiben. Az I882-es első tárlaton főleg olyan művészek szerepeltek, akik korábban sikereket értek el a Salonban és a műkereskedelemben egyaránt (Gérőme, Baudry, Israels, Alma-Tadema, J. E. Millais, L. Knaus, A. Menzel, A. Stevens, G. de Nittis stb). Munkácsy a következő év — ekkor Petit néhány „modern" festővel színesítette a kínálatot — egyik nagy attrakciójának számított. Munkácsy mellett Whistler és Leibi tartozott itt ebbe a kategóriába. 17 1884 volt a juste milieu teljes diadalának az éve, amikor a kiállítók élén az akkor legdivatosabb Jules Bastien-Lepage állt. Petit azonban szerette volna bevonni a Sociétéba a mindaddig Paul Durand-Ruelnél kiállító impresszionistákat is, így — miután hosszas alkudozás után több mint 40 Monct-képet rooted in art sociology, has remained quite hazy; the term is usually avoided by the art writer of a national outlook, who put the painters classified by American art historians as juste milieu into the category of various "home-grown" modernisms or Impressionism. 15 On the grounds of stylistic criticism, European historiography sorts into different groups the representatives of juste milieu, who, on considerations of social circumstances, lifestyle and liberal aesthetic views, form a homogeneous group. The rise and fall of international juste milieu painting can be linked to a few characteristic institutions, the most notable examples of which are Société Internationale de Peinture founded in 1882 by the French art dealer Georges Petit, the theoretically independent Société Nationale des Beaux-Arts founded in 1 891 (the society that launched the exhibitions of Salon des Champs de Mars, offering competition to the "old" Salon, which had previously held a monopoly on such exhibitions), and the art societies ran by various Art Nouveau groups. The seemingly independent Société Internationale de Peinture, an institute with a cosmopolitan outlook that had several ambassadors, eminent collectors and high-ranking government officials on its board of advisors, 1 " held a series of exhibitions entitled "Peinture Internationale" in Petits strikingly elegant rooms furnished according to English fashion. Its first show held in 1882 featured artists, who had earlier achieved success both at the Salon and on the
