Gosztonyi Ferenc szerk.: Munkácsy a nagyvilágban (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2005/1)
BERECZKY Lóránd: Előszó
Előszó Foreword BERECZKY LÓRÁND Főigazgató Magyar Nemzeti Galéria LÓRÁND BERECZKY General Director Hungarian National Gallery .a a 19. századi magyar kultúráról esik szó, Európában, de talán az egész világon kér alkotót tekinthetünk emblematikusan közismertnek: az egyik Liszt Ferenc, a másik Munkácsy Mihály. E két zseniális művész úgy gazdagította a magyar kultúrát, hogy életművük az egyetemes kultúrkincs féltve őrzött értéke is. Mindkettőjüket már életükben legendásan tisztelték hazájukban, és ismerték, megbecsülték a nagyvilágban. Nem véletlen tehát, hogy ha a korszak képzőművészetét vagy ha a magyar képzőművészet történeti alakulását vizsgáljuk, Munkácsy életműve megkerülhetetlen. Munkácsy Mihály műveit születésük pillanata óta tisztelet és érdeklődés övezi Magyarországon. Jó néhány munkát kiemelt főműként tartunk nyilván a magyar művészettörténetben. Nemzedékek nevelkedtek c művek tanulságain, és példaként állították a mester életét és művészetét a pályakezdők elé. A gyökereket keresve és a múlt értékeit kutatva az úgynevezett nemzeti festészet kérdésköréről folytatott disputákban a törekvés betetőzésként kezelte a vitában résztvevők egy része Munkácsy Mihály festészetét. Etalonnak tartották. Később — az 1950-es években — a szakmai etalon az ideológia számára is felhasználható volt, és esztétikai vitákban ideológiailag és politikailag is hitelesített példaként kezelték Munkácsyt. Nem sokkal ezt követően e folyamat ellenkezőjét is felfedezhetjük, amikor is a modern törekvések meghaladandónak, korszerűtlennek tekintették az életművét. Ez az ellentmondásos viszonyulás végső soron természetesnek tekinthető, hiszen Munkácsy festészete igen összetett. Vitathatatlan, hogy a festő a 19. század utolsó harmadában egy meghatározott művészi szemlélet szerint kimagaslót alkotott. Ezért a lényeg nem az, hogy hol, mikor, milyen mértékben hivatkozott az utókor Munkácsy-festményekre, hanem az, hogy a kulturálisművészeti örökségen belül milyen az értéke. E tekintetben nem lehet vita a teljesítmény minőségéről. Munkácsy és életműve saját korában is a figyelem középpontjában volt. Közszereplőnek nyilváníttatott, és már életében elkezdődött műveinek értelmezése, értékelése. Joggal állíthatjuk, hogy ezen érdeklődés mentén munkássága elég jól feldolgozott. Monográfiák, ceuvrekatalógus, tanulmányok, albumok stb. tették széles szakmai és közönségkörben ismertté életművét. Megrajzolódott az a szakmai közmegegyezéssel leírt, művekben megragadott pályaív, amely az alkotót és ars poeticáját be tudta mutatni. Kijelölődtek a főművek, meghatározódtak az alkotói periódusok, és a közgondolkodásban erkölcsileg is kötelezővé vált Munkácsy Mihály „szolgálata". A Magyar Nemzeti Galéria ehhez a szakmailag is fontos folyamathoz kapcsolódva tesz eleget kötelességének, amikor a 19. századi magyar művészetet bemutató Íhe .here are two emblematic 19 rl '-century Hungarian artists whom the general public m Europe, or perhaps in the world, is certain to be familiar with: Franz Liszt and Mihály Munkácsy. These geniuses enriched Hungarian culture with œuvres that are also precious gems of world civilization. Even during their lives, both artists were revered in their homeland, well-known and acknowledged abroad. We simply cannot discuss the visual art of the period or the historical development of Hungarian art without considering Munkácsy's lifework. Mihály Munkácsy's works have aroused, ever since their creation, respect and interest in Hungary, indeed, some are considered milestones m Hungarian art history. Generations of artists learnt the lessons of these works, the master's life and art became paragons for many a young apprentice. Some of those who set about seeking out roots and past values considered Munkácsv's art the apogee of a so-called national painting. His was considered a standard-setting art, an oeuvre of reference value. It was a standard that enjoyed some longevity — for ideological reasons: cultural policy makers in the 1950s sanctioned his art as "theoretically" and politically correct. Soon enough the proponents of modern trends declared this oeuvre outdated, something to be surpassed. Extremely complex as Munkácsy's lifework is, the antagonism of these attitudes is almost natural. There can be no doubt, however, that Munkácsy's work in the last third of the 19 th century is outstanding by the standards of a particular artistic approach. What matters accordingly is not when, where or to what extent posterity referenced Munkácsy's paintings, but what quality it represents within our cultural-artistic legacy. In this respect the rank of his achievement is indisputable. Even in his own time, Munkácsy and his work were in the centre of attention. He was treated as a public figure, and the interpretation and evaluation of his works began while he was still alive. Naturally, by now this œuvre has been explored fairly accurately, along the lines of this type of interest, and a large number of monographs, catalogues, studies, albums, etc. have been published to make it more available for the public and the profession. Art historians have identified the works that mark the trajectory of his career, that are thought to be representative of their creator and his ars poetica. The central pieces have been named, the creative periods marked, and in public thinking it became a moral necessity to "serve"
