Imre Györgyi szerk.: A modell, Női akt a 19. századi magyar művészetben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2004/2)
Katalógus / Catalogue - III. A „nemzeti" akt / The "National" Nude - Ferenczy Mária: Xántus János / János Xántus
JEGYZETEK I NOTES 1 N. n.: Hírek a műtermekből. Képzőművészeri Szemle 1879. 43. Reprodukciójukat ld.: Az ErnstMúzeum aukciói 49.: Nemes Marcel magyar képgyűjteménye. Bp. 1934. II. VI. tábla és Lötz Károly 1933. 23. tábla. Ma mindkét mű lappang. 3 Bakó 1994. kat. 49. R. az akadémiai tanultsági! festőknek arra, hogy bemutassák, milyen változatos pózokban tudják ábrázolni a női testet, és hogy hogyan tudnak a figurákból egységes kompozíciót alkotni. Néhány évtizeddel Lötz előtt több festő, például Borsos József is másolta, variálta August Riedel fürdőző nőket ábrázoló festményét, valószínűleg tudáspróbaként. Lötz Károly képének nincsenek ennyire egyértelmű képi forrásai, ő ugyanis amint azt a kortársak is feljegyezték - elsősorban élet után készült, gondos tanulmányok alapján alkotta meg aktjait. A háttal álló, egyik lábával valamire feltérdelő nő alakjával találkozhatunk Lötz egyik vázlatlapján (MNG ltsz.: 1905-425). A tanulmány nem feltétlenül a festményhez készült, valószínűbb, hogy ez egyike azoknak az alapvető pózoknak, amelyekben a festőnövendékeknek a modelleket ábrázolniuk kellett, és amelyekhez ezért később a felnőtt festők is visszatértek. Archív fotóról ismerünk Lotztól ebben a pózban ábrázolt bacchánsnőt is.' Az élő modell után készült tanulmányok mellett azonban művészelődei is nagy hatással voltak Lötz aktábrázolásaira. A Fürdő után esetében François Boucher és Jean-Auguste-Dominique Ingres az a két mester, akinek felfogása a képen tükröződik. Boucher fürdőző nőit idézi fel a gondtalanul feltárulkozó, fekvő nőalak rokokó frivolsága, míg az álló nőalak klasszikus nyugalma az ingresi példára utal. A Fürdő után Lötz legnépszerűbb művei közé tartozik. A fények, reflexek alkalmazását, a laza festésmódot általában azok a kortársak és közvetlen utódok is értékelték, akik a modernség mellett kötelezték el magukat. V. N . 111-25 LÖTZ KÁROLY PIHENŐ BACCHÁNSNŐ / PIHENŐ ODALISZK / PIHENŐ TÁNCOSNŐ MAENAD AT REST / ODALISQUE AT REST / DANCER AT REST 1 890-ES ÉVEK Olaj, karton; 41 x 6 1,9 cm Jelezve j. 1.: Lötz K. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, ltsz.: 7693 IRODALOM - BIBLIOGRAPHY: N. n.: A Szépművészeti Múzeum 1937, 193 S, 1939-ben. In: Az Országos Magyar SzM Évkönyvei IX. (1937-1939) Bp. 1940. 274. R. XXX. tábla (Női akt); (e. a.) [Elek Artúr]: A Szépművészeti Múzeum új szerzeményei. Újság 1940. jún. 6. 7. (Pihenő odaliszk); Lötz Károly 1954. kat. 85; Lötz Károly (1833-1904) festészete. Kiállítás a MNG anyagából a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban, 1987. március-július. A katalógust írta és tervezte, a kiállítást rendezte: dr. Szinyei Merse Anna. Kubinyi Ferenc Múzeum, Szécsény, 1987. 6. kat. 23. (Pihenő táncosnő); Bakó 1994. R. 112. Lötz Károly visszatérő témái közül az egyik leggyakoribb a pihenő bacchánsnő. A motívum valószínűleg még bécsi tanulóévei alatt kezdte foglalkoztatni a festőt, hiszen mestere, Karl Rahl is festett egy alvó bacchánsnőt ábrázoló képet. 1 Lötz első bacchánsnőt ábrázoló műve (MNG ltsz.: 6777) még közel áll a rahli példához, a háttér és a test is gondosan kidolgozott, az ecsetvonások alig észrevehetőek, a testtartás merev. A későbbi műveken a testtartás hanyagságát az ecsetvonások lazasága, látszólagos odavetettsége is hangsúlyozza. A nőalak általában fehér és bíborszínű lepleken és párducbőrön, kereveten vagy architektonikus elemeken fekszik, legtöbbször természeti háttérrel. A bacchánsnők (mainászok) Bacchus kíséretéhez tartozó, részegen őrjöngő nők, akik vadállatokat és embereket is széttépnek, ha azok az útjukba kerülnek. Két fontos attribútumuk a tamburin és a thyrsosnak nevezett, tobozban végződő bot. Lötz Károly bacchánsnőket ábrázoló képeinek egy része hagyományosan Pihenő táncosnő vagy Odaliszk címen ismert, de a képeken mindig megjelenő tamburin elárulja a valódi témát. Az „odaliszk" megnevezés nem véletlen: a kor művészetében és így Lotznál is gyakran mosódik össze a bacchánsnő alakja a hasonló, kitárulkozó pózban ábrázolt keleti nőével, az európai férfiak álmaiban szereplő femme fatale-t megtestesítve. Lötz Károly bacchánsnő-képeinek többségén a keletiesség nem hangsúlyos (bár jelen van: a képeken általában megjelenő párducbőr és áttetsző leplek a keleti figurák attribútumai is voltak a korban). Az itt bemutatott képet leginkább az a jellegzetessége rokonítja az odaliszk-ábrázolásokkal, hogy a nőalak - a mitológia szerint főként az erdőkben őrjöngő bacchánsnőkhöz illő természeti környezet helyett - enteriőrben fekszik. A 19. századi orientalista festészethez köti a művet a meleg tónusú enteriőr, a függönyök és szőnyegek és a nő felkarján látható karperec. Az egyetlen klasszikus motívum, a jobb alsó sarokban elhelyezett antik váza mintha ezt a romantikus keletiességet ellensúlyozandó került volna a képre. A fekvő bacchánsnőket többféle pózban festette meg Lötz, de a testtartás mindig kifejezi a részegséget és az önkívületet. Amikor először kezdett a témával foglalkozni, Lötz klasszikus régi mesterek műveit is felhasználta előképként valószínűleg Rahl példáját követve. A korai Pihenő bacchánsnő feje hasonlóan bukik hátra, mint a Tiziano Bacchanáliáján (Museo del Prado, Madrid) és Nicolas Poussin Midas és Bacchus című képén (Alte Pinakothek, München) ábrázolt mámoros nőké, és a fej mögé helyezett kéz is összeköti a régi mesterek képeit Lötz művével. A későbbi képek többségén már nem ismerhetők fel ezek a részletek, a művész egyénien és változatosan formálta át a klasszikus bacchánsnő pózt.
