Imre Györgyi szerk.: A modell, Női akt a 19. századi magyar művészetben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2004/2)

Katalógus / Catalogue - I. A humanista akt / The Humanist Nude

ß ffî. LIfrwH, M. U VENUS ÉS ADONIS VENUS AND ADONIS Rézmetszet; 211 x 136 mm A metszetben j. 1.: 10 Budapest, Szépművészeti Múzeum, ltsz.: 6765 IRODALOM - BIBLIOGRAPHY: Passavant VI. 97. kat. 65. R. 10. APOU.O ÉS DAPHNÉ APOLLO AND DAPHNE PERINQ DEL VAGA UTÁN Rézmetszet; 218 x 138 mm A metszetben j. 1.: I I Korabeli másolat (tükörkép) Caraglio után Budapest, Szépművészeti Múzeum, ltsz.: 6760 IRODALOM - BIBLIOGRAPHY: Bartsch 28/18. R. 1 1. APOLLO ÉS HYAKINTHOS APOLLO AND HYACINTH Rézmetszet; 175 x 133 mm A metszetben j. 1.: 12 Budapest, Szépművészeti Múzeum, ltsz.: 6746 IRODALOM - BIBLIOGRAPHY: Passavant VI. 98/68. R. 12. JUPITER MINI PÁN ÉS DIANA JUPITER AS PAN AND DIANA Rézmetszet; 212 x 137 mm A metszetben j. I.: 13 Budapest, Szépművészeti Múzeum, Its/..: 6756 IRODALOM - BIBLIOGRAPHY: Passavant VI. 98. kat. 69. R. 13. MERCURIUS, HERSÉ ÉS AGLAUROS MERCURIUS, HERSE AND AGLAUROS PERINO DEL VAGA UTÁN Rézmetszet; 212 x 137 mm A metszetben j. 1.: 14 Budapest, Szépművészeti Múzeum, ltsz.: 6757 IRODALOM - BIBLIOGRAPHY: Bartsch 28/12. R. Jk mwfíi fgrU â ÚístfW : »Átjhf*tt*firmut6***S4ft J*

trformtu ft ftUf?4 Rosso Fiorentino rajza - az Uffiziben előkerült.

19 Ezek alapján vélhette Vasari, hogy a sorozat Ovidius Átváltozások című művéhez köthető. A fentiek mellett viszont számos jelenete a sorozatnak - az / módihoz hasonlóan - nyíltan erotikus, szexuális témájú: ez a csoport, melyet Perino del Vaga rajzolt, nem szerepelt Adam Bartsch (1757-1821) felsorolásában.

20 Apollo és Hyakinthos (kat. sorsz.: 11), Venus és Adonis (kat. sorsz.: 9), melyeket Vasari Baldassare Turirni villájának díszítéséhez kötött; az első homoszexuális jelenet, a második blaszfémiáig elmenő ábrázolás Talvacchia szerint, amit ikonográfiailag a Piétaábrázolásokhoz is kapcsolható. A további négy ábrázolás, melyeket Bartsch nem jelentetett meg, mind Jupiter szerelmeskedései, melyek Talvacchia szerint egyértelműen Giulio Romano rajzaihoz vezethetők vissza: Jupiter és Io (kat. sorsz.: 3), Jupiter és Semele (kat. sorsz.: 2), Jupiter és Mnémosyné (kat. sorsz.: 5) és Jupiter és Diana (kat. sorsz.: 12).

21 Három alapeleme van ezeknek a jeleneteknek, melyek mindegyiken előfordulnak: a sas, Jupiter attribútuma, a legtöbb esetben a lábai alatt, a tüzes nyíl és a kis Cupido, amely minden szerelmi jeleneténél feltűnik. Az Istenek szerelmei-sorozatból ezek az ábrázolások a legnyíltabban szexuális témájúak, és ezek állnak a legközelebb az I modi jeleneteihez. További külön csoportba sorolja Talvacchia azokat a jeleneteket, amelyek kompozíciójukban Giulio Romano egy korábbi Apollo és Hyakinthos-ra\zához, illetve az arról készült Marcantonio Raimondi köréhez köthető, a Romano-rajzra építő Jupiter és Semele-metszetre visszavezethető alapsémát variálnak, az egymás lábán átvetett láb szexuális aktust jelképező mozdulatával. Pluto és Proserpina (kat. sorsz.: 8), Vulcanus és Ceres (kat. sorsz: 16), Neptunus és Doris (Thetis) (kat. sorsz.: 7) lényegében egy típus variációi. Venus és Mars ábrázolása az egyetlen, amelyik hiányzik a Szépművészeti Múzeum sorozatából, amely még az előző típusú kompozíciókhoz sorolható azzal a különlegességgel kiegészítve, hogy a szerelmesek a tájképi környezet helyett ágyjelenet szereplői. Az utolsó csoport darabjai a kinyilatkoztatás és megfigyelés, a bemutatás és kíváncsiság kölcsönös viszonyát érzékeltető jeleneteket sorakoztatnak fel. Venus és Amor (kat. sorsz.: 19) jelenetének magát megmutató, átadó nőalakja valamennyire Psyché pandanja a Ámorral együtt megjelenített képen (kat. sorsz.: 18). Venus és Amor egyaránt alszanak, és a puszta szemlélődés tárgyai. Jupiter és Antiopé (kat. sorsz.: 6), valamint Mercurius és Aglauros (kat. sorsz 13) ábrázolásai esetén a nőalak teljes valójában tárulkozik fel a nézőnek, majdani anatómiai ábrázolásoknak kiváló előképül szolgálva. A sorozat nőalakjait a későbbiekben anatómiai kiadványban is felhasználták, amely a képanyag további fejlődésének példája (Charles Estienne De dissectione partium corporis humani című műve). Agostino Carracci (1557-1602) is készített a 16. század második felében - a nagy kereslet kielégítése céljából - erotikus metszetsorozatot, mely Lascivie néven vált ismertté. Lényegében az í mo<i/-sorozatból merített, de mitológiai elnevezés mögé rejtette a jeleneteket. 1802-ben Jacques