Imre Györgyi szerk.: A modell, Női akt a 19. századi magyar művészetben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2004/2)

Tanulmányok / Studies - Magyar László András: A testszemlélet 19. századi változásainak tudományos háttere / The Scientific Background to the 19th-century Changes in the Attitude to the Body

az „áramlás" akadályoztatásán alapul. A jatrokémia Paracelsus és köverőinek élcrtani elmélete (Van Helmont, Oswald Croll, Fraciscus Sylvius, Thomas Willis): e szerint a szervezet a benne zajló kémiai re­akciók eredményeképpen él, az élet nem is egyéb, mint e kémiai reakciók, változások összessége: a terá­piában ennek megfelelően kémiai anyagokat, féme­ket, ásványokat használtak előszeretettel. A jatrofizika és a jatrokémia nagyjából párhuzamosan alakult ki, virágkoruk egyaránt a 17. századra esett ­mindkét elméletet a vitalista, majd a romantikus or­vosi teóriák szorították ki a 18. század során. Rotschuh, K.: Konzepte der Medizin in Vergangenheit und Gegenwart. Stuttgart 1978. 224-290. Vitaiizmus: A 18. század második felétől használt gyűjtőfogalom azokra az élettani elmeletekre, ame­lyek szerint minden élő szervezetben valamiféle nem anyagi jellegű rendező- vagy mozgatóerő működik. A vitaiizmus három alapelve a következő: 1. Minden élő szervezetben olyan összetevők, erők találhatók, amelyek az élettelenben nincsenek jelen. 2. Az élet je­lensége puszta fizikai vagy kémiai folyamatokkal nem magyarázható. 3. A szervetlen, élettelen rendszerekre vonatkozó törvények az élő szervezetre nem egyértel­műen alkalmazhatók. Az aristotelési tanokon alapuló elmélet a 18. században a jatrokémiai és jatrofizikai elméletekkel szemben jött létre, és az élettanban első­sorban a preformaconista-epigenetista vitákban fo­galmazódott meg (vagyis azokban a vitákban, ame­lyek arról szóltak, hogy az embrionális fejlődés során sor kerül-e valamilyen minőségi változásra, „lelkesü­lésre" vagy sem). Az elméletet filozófiai szempontból C. F. Wolff (1733-1794) fogalmazta meg. A teória a 20. századig folyamatosan hatott, és olyan tudósok írásaiban jelent meg újra, mint Bertalanffy, Bohr, Delbrück vagy Wigner Jenő. Enzyklopädie Philosophie und Wissenschaftstheorie. Stuttgart-Weimar 1996. 4. 551-553. Lammel, H. IL: Nosologische Konzeptionen in der romantischen Medizin. 1-2. Diss. Berlin 1986. Az organikus, önirányító és „bölcs" test leírása 19. századi elvek alapján a 20. században: Cannon, W.: The Wisdom of the Body. New York 1932. A lamarckizmus és a darwinizmus között - holott mindkettő evolucionista teória - a legfontosabb kü­lönbség az, hogy míg Lamarck - és Monet, J. B. - az élet során szerzett tulajdonságok örökölhetőségével magyarázta a fajok fejlődését, addig Darwin ezt azzal indokolta, hogy az egyedek legéletrevalóbb változata képes legeredményesebben a faj- és a létfenntartásra, vagyis az ő sajátos - esetleg mutáns - tulajdonságai öröklődnek tovább, s válnak előbb-utóbb dominánssá a fajon belül. Szempontunkból, vagyis a testszemlélet szempontjából mindez azért is érdekes, mert az egye­di tulajdonságok, sőt - ad absurdum - „rendellenes­ségek" fontos szerepét így tudományosan is bizonyí­tani lehetett, másrészt a darwinizmus szoros kapcso­latban állt az eugenika Entartung (elfajzás) elméleté­vel is. A problémakör legjobb feldolgozása: Koestler, A.: A dajkabéka esete. A vak véletlen gyökerei. Ford. Makovecz B. Bp. 2002. " Dr. Mises (Fechner, G. Th.): Vergleichende Anatomie der Engel. Leipzig 1825. Magyarul: Pandaemonium. A keresztény démonológia kistükre. Ford. Magyar L. A. Bp. 2003. 203-236. Histoire générale des sciences. Ed. Abelés, F. ­Allard, G - etc. Tom. 111. La science contemporaine. Vol. 1. Le XIX 1 ' siècle. Paris 1961. 542-549. 1 Bakody Tivadar (1825-191 1), a homeopata Bakody József fia, részt vett a szabadságharcban, majd Bécsben orvosdoktorátust szerezve Lembergben telepedett meg, ahol a homeopátia és a természet­gyógyászat propagálójaként saját költségén tornacsar­nokot építtetett. 1861-ben hazatérve a magyar sport­élet egyik kezdeményezője, az első magyar sportegye­sület, a Nemzeti Tornaegylet és a Hasonszenvi Egylet alapítója lett, 1873-tól a homeopátia első professzora a pesti egyetemen, a Bethesda Közkórház általa alapí­tott homeopata osztályának főorvosa. Kóczián M. ­Kölnéi L.: A homeopátia története Magyarországon. Orvostörténeti Közlemények CLXXIV-CLXXVII. (2001) 75-110. 14 Kiss, L.: Svéd gyógygimnasztika Magyarországon a 19. sz. derekán. Orvosi Hetilap CXLIII. (2002) 733-736. 11 Hazánkban pl.: Zay S.: Falusi orvos pap... Pozsony 1810; Vering, A. M.: A lelkipásztorsági gyógytan ké­zikönyve. Vcring után fordítva és alkalmazva Grünvald Pál által. Pest 1844. 16 A középkori természettudósok, pl. Albertus Magnus, Bartholomaeus Anglicus, Constaninus Africanus stb. a nőt és a férfit külön „állatfajnak" te­kintették, hiszen míg a férfit isten közvetlenül terem­tette, a nő csupán közvetetten, másodlagosan készült, a női nemi szerveket pedig a férfi nemi szervek csö­kevényes változatainak vélték. A szemléletváltás tör­ténetét írja meg: Laqueur, Th.: Making Sex. Body and Gender from the Greeks to Freud. Cambridge­London 1992. '' Hazánkban például Rácz István: A' szép nem mind egészséges, mind beteges állapotjában... Pest 1825. A „szép nemnek testi és lelki különösségeiről" külön szól! (89-124.) 15 Birtalan Gy.: Európai orvoslás az újkorban. Orvos­történeti Közlemények. Suppl. XV-XVI. (1988) 46-48. 19 Frank, J. P. : System einer vollständigen medizinis­chen Polizey. 1-3. Wien 1787. 20 A bábaképzés korabeli reformjának lényege az volt, hogy a bábáknak az egyetem által kijelölt orvo­sok előtt kellett vizsgát tenniök, és működési enge­délyt csak ezután kaphattak. A szülészorvos-képzés csak a 19. század 20-as éveitől indult meg - hazánk­ban még későbbi az első szülészdoktori disszertáció. Ld.: Gortvay Gy.: Az újabb kori magyar orvosi műve­lődés és egészségügy története. Bp. 1953. 102-122; ill. Deáky Z.: A bába a magyar népi társadalomban. Bp. 1996; Krász L.: A bába történeti szerepváltozása a 18. századi Magyarországon. Bp. 2003. 2 Ehhez ld. a következő kötet tanulmányait: Kapronczay K.: Fejezetek 125 év magyar egészségügy­ének történetéből. Bp. 2001. (Libri Históriáé Medicae) A malthusianizmus Thomas Robert Malthus (1766-1834) angol közgazdász által végzett, demog­ráfiai számításokon alapuló elmélet, amely szerint egy adott területen az ideális népességszám túllépése automatikusan járványokhoz, éhínséghez, szociális problémákhoz vezet, amit - mivel Malthus a születés­szabályozást erkölcsi okokból elítélte - a házasodási életkor kitolásával lehet megelőzni. A közgazdászok által vitatott malthusianizmus a 19. sz. második felé­ben (neomalthusianizmus) új erőre kapott: ekkoriban azonban már a kötelező születésszabályozást, illetve az egészségügyi felvilágosítást tekintették megoldás­nak. Bonar, J.: Malthus and his Work. London 1885. Zacharias, O.: Die Bevölkerungsfrage in ihrer Beiziehung zu den sozialen Nothständen der Gegenwart. Jena 1883. Zacharias a népességszabályo­zást azért látta szükségesnek, mert elmélete szerint a szegény néprétegek szaporulata mindig nagyobb a gazdagokénál, ami nemcsak szociális, hanem családon belüli feszültségekhez is vezet. Hazánkban az anya- és csecsemővédelem, a kezdeti jótékonysági mozgalmak után Szalárdy Mór (1851-1914) munkásságával és a Fehér Kereszt Egyesület működésével érte el az euró­pai színvonalat. A Szalárdy által alapított Szegény Be­teg Gyermek Egyesület, amely kezdetben a leány­anyák és gyermekeik gondozását tűzte ki céljául, 1886-tól kezdte meg működését, majd nevét hamaro­san Fehér Kereszt Egyesületre változtatta. A Fehér Kereszt-mozgalom Londonból indult, kezdetben er­kölcsi megújulást hirdetett, majd az I, világháború ár­váinak ügyét karolta fel. 24 McLaren, A.: A History of Contraception from Antiquity to the Present Day. Oxford-Cambridge 1990. Mayer, F. K.: From Plato to Pope Paul. Pages from the history of population problems and utiliza­tion of human genetic knowledge throughout the ages. Orvostörténeti Közlemények. Suppl. XVII. (1989) Engel, J. E.: Mikroskopische Anatomie. Wien 1842. Ld. még: Bayer, F.W. : Anfänge mikroskopischer Forschung in der Medizin. Klinische Wochenschrift XXII. (1944) 31-34; ill. Sajner J.: Purkinje, a mo­dern szövettani technika megalapítója. Orvostörténeti Közlemények XII. (1959) 121-132. 26 Birtalan, Gy. i. m. (18. j.) 93-95. Nálunk pl. Tellyesniczky K.: Az emberi test szépsé­geiről. Bp. 1900. Balassa 1867; Pongrácz É.: Plasztikai sebészet ha­zánkban a XIX. század második felében. Szakdolgo­zat. Bp. 1989. Classen, C.: Aroma. The cultural history of smell. London-New York 1995. Magyar L. A.: Illatok és or­vostudomány. Orvosi Hetilap CXL. (1999) 10. 547-548. Hazánkban Hugonnay Vilma, az első ma­gyar orvosnő írt A szaglás, az egészség őre. (Bp. 1896.) címmel e változásokra igen jellemző ismeret­terjesztő könyvet. Vigarello, G.: Wasser und Seife, Puder und Parfüm. Geschichte der Körperhygiene seit dem Mittelalter. Frankfurt-New York 1988. 11 Aries, Ph.: Geschichte der Kindheit. Übers. K. Neubaur - K. Karsten. München 1982. 52 A kneippkúra Sebastian Kneipp (1821-1897) né­met lelkész által kialakított természetes gyógymód és vízkúra. Kneipp ifjúkorában tüdőbetegségben szenve­dett: ennek gyógymódját kutatva állította össze prog­ramját, amelyet később a wörishofeni szanatóriumban és vízgyógyintézetben tökéletesített (a faluban volt katolikus plébános). Tanait Meine Wasserkur (Vízkú­rám) című, először 1886-ban kiadott, illetve Mein Testament für Gesunde und Kranke (Végrendeletem egészségeseknek és betegeknek) című, először 1894­ben megjelent munkájában írta meg legalaposabban. 1897-ben Bad Wörishofenben megalakult a Kneipp Társaság is, amely ma is fennáll, és az eredettanok folyamatos modernizálására törekszik. Kneipp szerint a betegségek oka a vérben, annak összetételében ke­resendő, a terápiának tehát a megfelelő vérkeringés helyreállítását és a vér összetételének harmonizálását kell céloznia. Erre a célra - Kneipp szerint - a víz a legalkalmasabb, mivel hármas: oldó, levezető és erő­sítő hatást tesz a szervezetre. A vizet hétféle módon alkalmazta: borogatás, fürdő, gőz, öntés, mosás, pó­lyázás és ivás formájában. Kezdetben Kneipp csupán a hideg víz gyógyhatását hangsúlyozta, utóbb gyógy­módját tornával, mezítlábas sétákkal, vegetáriánus ét­renddel, gyógynövénykúrával és egyéb életrendi sza­bályokkal egészítette ki. Ld.: Kneipp, S.: Vtzkurám. Bp. 1894; Ilosvai H.: Hogyan éljünk'. Kneipp Sebestény nyomán. Bp. 1892. Rademacherizmus: Johann Gottfried Rademacher (1772-1850) német orvos által kidolgozott intuitív-empirikus-okkultista elmélet. Rademacher élete nagy részét egy Goch nevű - a holland határnál található - városka orvosaként töltötte. Itt dolgozta ki „tapasztalati gyógytanát", amely a paracelsusi ta­nokon és a szignatúratanon alapult. Rademacher sze­rint a betegség lényege szellemi természetű, ezért a kór a tünetek és a szervezetben lezajló folyamatok alapján megismerhetetlen. Legföljebb az egyes gyógy­módok, orvosságok hatása ismerhető fel, az orvosnak kizárólag ezzel kell foglalkoznia. Kétféle gyógyszer létezik: 1. az általános szerek (réz, vas, salétrom) és az ezeknek megfelelő betegségtípusok (rézbetegség, vasbetegség, salétrombetegség), illetve 2. az egyedi szervgyógyszerek, amelyek csak a megfelelő szervekre hatnak. A betegségeket tehát csupán az őket gyógyító ásványok, illetve növények szerint lehet csoportosíta-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom