Imre Györgyi szerk.: A modell, Női akt a 19. századi magyar művészetben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2004/2)

Tanulmányok / Studies - Magyar László András: A testszemlélet 19. századi változásainak tudományos háttere / The Scientific Background to the 19th-century Changes in the Attitude to the Body

ni. A megfelelő gyógyszert próbálkozással vagy pedig a gyógyanyag és a megfelelő szerv, testtáj külső hasonlóságának alapján, illetve az ún. „epidemikus alkat" felismerése útján találhatjuk meg. Lásd: Rademacher, J. G.: Rechtfertigung der von den Gelehrten misskannten, verstandesrechten Erfahrungsheillehre der alten scheidenkünsügen Geheimärzte, und treue Mittheilung des Ergebnisses einer 25 jähriger Erprobung dieser Lehre am Krankenbette. 1-2. Berlin 1842. Broussaisizmus: Az irritabilitás 18. századi, romantikus tanán alapuló, 1820-1830 körül Franciaországban igen népszerű élettani, kórtani és terápiás rendszer, amely Brown, Bichat és Cabanis tanait próbálta egyetlen, átfogó szisztémában egyesíteni. Az elméletet megalkotójáról, a francia Joseph Victor Broussais-ről (1772-1838) nevezték el. Broussais szerint a brownianizmus alapelve, amely szerint az élet alapja az ingerelhetőség, és az elmélet azon állítása, hogy a betegség oka valamilyen inger (irritatio), elfogadható. Tévedés viszont, hogy a betegség a teljes szervezet működési hibája lenne, hiszen a betegségek helyhez, szervhez kötöttek [toutes maladies sont locales), és közvetlen inger {irritation morbide) hozza őket létre. Az egyes helyi betegségek később, a szervek közti szimpátia útján, más szervekre is átterjedhetnek. Broussais a tüneteket csak annyiban tekintette fontosnak, hogy belőlük a betegség típusára lehetett következtetni, vagyis meg lehetett mondani, melyik testrészből „ered" a betegség. A gyógymódot ez a tipológia határozta meg. A terápia elsősorban arra törekedett, hogy megakadályozza a betegség elterjedését (erre elsősorban a - gyakran az ájulásig vitt - érvágást, piócázást alkalmazták), másrészt pedig arra, hogy megakadályozza a további ingereket, vagyis gyulladásgátlókat kellett szednie a betegnek, koplalnia, pihennie kellett. Ld.: Broussais, F. J. V: Examen des doctrines médicales et des systèmes de nosologie. 1-4. Paris 1829-1834; Brugsch, J.: Francois Joseph Victor Broussais. Leipzig 1961; Rotschuh, K. E.: Konzepte der Medizin. Stuttgart 1978. 352-356. Homeopátia: homoios (hasonló) + paskhó (szenvedek) görög szó, magyarul: hasonszenvészet. Sámuel Friedrich Christoph Hahnemann (1755-1843) német orvos által kitalált gyógyrendszer, amely a similia símilibus curantur (hasonló a hasonlót gyógyítja) elvén alapul. Hahnemann szerint a betegségek okaival nem érdemes foglalkozni, elegendő a tüneteket ismerni és a gyógymódot megtalálni. A sebészeti és az öregséggel járó problémákon kívül gyógymódját minden betegségre kiterjesztette. Az elmélet azt állítja, hogy ha egy betegség alkalmával hasonló betegséget idézünk elő, a két kór semlegesíti egymást. Hahnemann szerint azonban egy gyógyszer ereje annál nagyobb, minél kisebb mennyiségben kerül a szervezetbe, gyógyszereit ezért nem közvetlenül, hanem rendkívül nagy hígításban adta a betegeknek: vízzel keverve vagy tejcukorral és keményítővel készült labdacsokban. A hígítás során az orvosságból egy cseppet 99 csepp vízzel kevertek, majd az így nyert folyadék egy cseppjét újabb 99 csepp vízzel és így tovább, akár hússzor is, eközben rázták és/vagy dörgölték a keverőedényt (ez volt az ún. potenciálás). Hahnemann szerint ugyanis nem maga az anyag, hanem annak „szelleme" hat. A homeopátia rendkívüli karriert futott be, hazánkban a 19. század közepétől számos nagy orvos volt a híve (Bakody József és Tivadar, Almási Balogh Pál, Argenti Döme, Schimert Gusztáv stb.), Hahnemann főművét, az Organont már 1830-ban kiadták magyarul, több helyen nyitottak homeopata kórházat is, és megalakult 1865-ben a Magyar Hasonszenvi Orvosegylet is. A század 70-es éveitől a homeopátia visszaszorult hazánkban, bár Schimert Gusztáv fáradozásának köszönhetően a homeopaták 1935-ben Budapesten tartották kongresszusukat. 1949 és 1991 között a homeopátia gyakorlatilag tiltott gyógymódnak számított, ekkor újra megalakult a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület, amely könyvkiadással és oktatással is foglalkozik. Ld.: Hahnemann, S.: Organona (Életműve) a gyógyművességnek, vagy Hahnemann Sámuel Homeopathiá\a (Hasonszenve). Pest 1830; Hahnemann, S.: Reine Arzneimittellehre. 1-6. Dresden 1818-1821; Kóczián, M. - Kölnéi L.: Homeopátia Magyarországon 1820-1990. Bp. 2003; Köhler: A homeopátia tankönyve. I—II. Bp. 2000. A természetes gyógymód, természetgyógyászat, más néven: naturopátia fogalma minden olyan gyógymódot felölel, amely nem mesterséges, kemoterápiás, sebészeti, tehát nem ún. invazív és szuppresszív eljárással gyógyít. A Naturheilkunde (természetgyógyászat) fogalma a német orvostudományban jelent meg a 18. század vége felé, valószínűleg Rousseau és Wolff filozófiájának hatására, a korban divatos kemiátria és mechanoiatria ellentéteképpen. Az önmagát gyógyítani képes, eredendően egészséges emberi szervezet vagy természet gondolata a romantikus orvostudomány kedvelt elmélete, különösen német földön, pl. Georg Friedrich Christian Greinernél (1775-1858) játszik központi szerepet. A naturopathic szó szintén egy német származású, bár később Amerikába emigrált orvostól, Johann H. Scheeltől származik: ö 1895-ben használta a kifejezést először, New Yorkban megnyitott vízgyógyászati szanatóriuma reklámjában. Magyarországon Zelenyák János szerkesztésében csak 191 1-től jelent meg Erő és egészség címmel a természetgyógyászok első hazai közlönye. Lásd: Bilz, F. E.: Az új természetes gyógymód. I—II. Bp.-Leipzig 1912; Greiner, G. F. C: Der Arzt im Menschen, oder die Heilkraft der Natur. 1-11. Altenburg 1827; Van Straten, M.: The Complete Natural Health Consultant. A practical handbook of alternative health treatments. New York 1988. Az illusztrációk forrása: 1. kép: Bochenek, J.: Die männliche und weibliche Normal-Gestalt nach einem neuen System. Berlin 1875 - Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár, jelzet: 12058 2. kép: Arringe, R. M.: Der weibliche Körper und seine Verunstaltungen durch die Mode. Berlin 1906. 67. - Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár, jelzet: 23561 3. kép: Delpech, J.: Atlas zu den anatomisch-chirurgischen Bemerkungen über die Hauptdeformitäten beim Menschengeschlecht. 1. Hälfte. Weimar 1830. 43. tábla - Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár, jelzet: 15 164 ,S Lavater, G.: L'art de connaître les hommes par la physionomie. 1-9. Paris 1806-1807. Lavater fiziognómiájának művészeti vonatkozásaihoz: Steenbrucker, Ch.: Lavaters physiognomische Fragmente in Verhältnis zur bildenden Kunst. Bern 1915. Egyéb irodalom: Birtalan, Gy.: Lavater fiziognómiai törekvései. Orvostörténeti Közlemények XXI-XXII. (1961) 245-265. Lavater, Carus és a többiek alkattani elméletei hazánkban egyébként elég későn találtak visszhangra, pl. Bartucz Lajos (1885-1966) vagy Herman Ottó (1835-19 14) munkásságában fedezhetők föl nyomai. ,9 Gall, F. J.: Darstellung der neuen, auf Untersuchungen der Verrichtungen des Gehirns gegründeten Theorie der Physiognomie. Wien 1802. Hazánkban Gall tanai széles körben ismertek voltak, pl. ifj. Lenhossék József is írt koponya-alkattani tanulmányt. (Deák Ferenc koponyáján tett mérések és ezekből való következtetések. Bp. 1876.) 40 Lombroso, C: Genio et follia. Milano 1864. Magyarországon csak a 20. században jelennek meg orvosi alkattanok: Buday László: Orvosi alkattan. Bp. 1943; Rock Gyula: Arc és alaktan. Bp. 1938. 41 Dürer, A.: Vier Bücher von menschlichen Proportion. Arnheim 1603; Elsholtz, J. S.: Anthropometria. Stade 1672; Bergmüller, J. G.: Anthropometria, sive statura hominis a nativitate ad consummatum aetatis incrementum ad dimensionum et proportionum régulas discriminata. Augsburg 1723. ~ Quetelet, A.: Sur l'homme et le développement de ses facultés. Essay un physique sociale. 1-2. Paris 1835; Galton, F.: Inquiries into Human Faculty and its Development. London 1883. Az antropometria történetéről: Tanner, J. M.: A History of the Human Growth. Cambridge-London-etc. 1981. 43 Skoda, J.: Abhandlung über Perkussion und Auskultation. Wien 1839. 4 Eble, B.: Die Lehre von den Haaren in der gesammten organischen Natur. 1-2. Wien 1831. 41 Bourke, J. G.: De Unrat in Sitte, Brauch, Glauben und Gewohnheitrecht der Völker. Leipzig 1913. (Bourke ezredes műve az 1 870-es-80-as években született.) 4ft Hirschfeld, M.: Geschlechtskunde. 1-4. Stuttgart 1927-1930; Moll, A.: Handbuch der Sexualwissenschaften. Leipzig 1912. - a két alapmű a korábbi ötven év kutatásainak összefoglalását nyújtja. 4

' Laner, A.: Az akupunktúráról. Ford. Magyar L. A. Bp. 1988. 4S Handbuch der speziellen Pathologie und Therapie. I-VI. Hrsg. Virchow, R. Erlangen 1854-1865. 49 Pl.: Brouardel, P. - Gilbert, A. - Girode, J.: 'Imité de médecine et de thérapeutique. I—IX. Paris 1895-1902; Spezielle Pathologie und Therapie. I-XXIV. Hrsg. Nothnagel, L. H. Wien 1897-191 1. Klemperer Gy.: A belorvosi therápia alapvonalai. Bp. 1923. Magyar kiadása: Hősökről. Ford. Végh Árpád. Bp. 1900. 3 Lucas, P.: Traité philosophique et psychologique de l'hérédité naturelle dans de santé et maladie du système nerveux. 1-2. Paris 1847-1850; Galton, F.: Hereditary genius, inquiry in its laws and consequences. London 1869. '~ Bachofen, J. J.: Das Mutterrecht. Stuttgart 1861. Virey, J.-J.: De la femme, sous ses rapports physiologique, moral et littéraire. Paris 1823. Bizonyára ez volt a magyar Herczeghy, Móric: La femme a point de vue physiologique, pathologique et moral. Paris 1864. művének előképe. Ld. még Busch, D. W. H.: Das Gescblechsleben des Weibes in physiologischer, pathologischer und therapeutischer Hinsicht. 1-2. Leipzig 1839-1840. 34 Braun, J. A.: Ueber den Werth und die Wichtigkeit der weiblichen Brüste für das Wohl der Menschheit. 1-2. Erfurt 1805. 5> Lombroso, C: Das Weib als Verbrecherin und Prostituierte. Hamburg 1894. Weininger, O.: Geschlecht und Charakter. Wien 1903. Magyarul: Nem és jellem. Bp. 1913.