Imre Györgyi szerk.: A modell, Női akt a 19. századi magyar művészetben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2004/2)
Tanulmányok / Studies - Magyar László András: A testszemlélet 19. századi változásainak tudományos háttere / The Scientific Background to the 19th-century Changes in the Attitude to the Body
17-18. századi, művészeti célú előzmények után (Albrecht Dürer, 1471-1528, Johann Siegmund Elsholtz, 1623-1688, Johann Gottlieb Bergmüller, 1686-1747) 4 ' - az első tudományos antropometriai munkákat is, amelyek az emberi testre, mint mérhető mennyiségre, arányok halmazára tekintenek, és egyben ezeknek a mennyiségeknek társadalmi vonatkozásait is feltárják (Lambert Adolphe Jacques Quetelet, 1796-1874, Francis Galton, 1822-1911). 42 E szociális antropometriáknak egyébként - például Carl Gustav Carus (1789-1869) esetében - megvolt a maguk orvosi-anatómiai parallelje is. A test mint a belső vagy egészségi állapot „tükre" fontos szerepet játszott a sztetoszkópot feltaláló René Théophile Hyacinthe Laënnec (1781-1821) és a kopogtatás technikáját kidolgozó Leopold von Auenbrugger (1722-1809) óta hatalmas léptekkel előre haladó fizikális, majd laboratóriumi diagnosztikában is. Joseph Skoda (1805-1881) híres hallgatózástanában 43 a testüregek, szervek valóságos, logikus fizikai, összhangzattani törvényeknek alávetett hangszerekként jelennek meg, amelyek muzsikáját a szó eredeti értelmében részben tudományos, részben művészi „ars" képes csupán helyesen értelmezni. A 19. század első kétharmadának orvosi tragédiája: a diagnosztika fejlettsége és a terápia fejletlensége sajátos fényt adott e „tükörnek". A test szétesése Az orvostudomány addig soha nem látott specializálódása is jellemző e korra. Nemcsak új tudományágak jelennek meg (fiziológia, szövettan, sejttan, neurológia, idegélettan, pszichiátria, frenológia, alkattan, fejlődéstan, biológia, bakteriológia stb.), hanem a test egyes részeinek vizsgálata is önálló tudománnyá alakul, így jön létre a 19. század folyamán az urológia, az endokrinológia, a reumatológia, a kardiológia vagy például a szőrtan (Burkhard Eble, 1799-1 839), 44 a szkatoantropológa (John Gregory Bourke, 1843-1906), 45 illetve a századfordulótól már ha5. Mellvédő ágy. Illusztráció Johann Adam Braun könyvéből (Bed which protects the breast, illustration from the book of Johann Adam Braun), 1805 talmas összefoglaló munkákat produkáló szexológia (Magnus Hirschfeld, 1868-1935, Albert Moll, 18621939) 46 is. Először fejtik ki hatásukat - talán éppen a specializálódás reakciójaképpen - az európai orvoslásra és testszemléletre egyes keleti gyógymódok, például az akupunktúra-moxa (Pierre Pelletan, 1782-1845, JeanBaptiste Sarlandière, 1787-1838, - nálunk Laner Antal 1807-1886), 47 vagy az indiai csakraharmonizációs elmélet is. A test mindennek következtében a század végére valósággal „szétesik". E szétesés jele a specializálódáson túl az is, hogy az orvosláson belül előbb a szervekre koncentráló organikus, később pedig a funkcionális szemlélet válik egyeduralkodóvá, amely működésükben összefüggő szervcsoportok, szervrendszerek szerint vizsgálja és kezeli az emberi testet. Rudolf Virchow (1821-1902) beszélt talán elsőnek „egy kalap alatt" anyagcsere-betegségekről és a keringési rendszer betegségeiről. 48 A század végére a tiszta funkcionalizmust a vegyes, funkcionális-topografikus (vagy korrelációs) betegségszemlélet váltja fel. Ez a fajta betegségosztályozás - amely új élettani szemlélettel is együtt járt - később igen népszerűvé vált, és mai tankönyveinkben is gyakori. 49 A testkép relativizálódása és ennek reakciói A testszemlélet változásához egy, az orvoslással rokonságot tartó tudomány, az antropológia, majd ennek egyik ága, az összehasonlító néprajz is hozzájárult. A felfedezések felhívták a figyelmet az emberi faj végtelen változatosságára. Ám nemcsak az emberi testről alkotott kép vált eközben relatívvá - pusztán azáltal, hogy valami „más" is szem elé került -, hanem az emberi test esztétikája is. E tendenciákat csak erősíthette a 19. század nagy, a vasút, a gőzhajózás fejlődésével hatalmasan megerősödő - népmozgalma, az etnikumok, kultúrák, vallások soha addig nem látott keveredése, párbeszéde, valamint a francia forradalom által kiváltott vagy csak első ízben megfogalmazott társadalmi mobilitásvágy és -kényszer. Minderre válaszul azonban a 19. században e keveredést és relativizálódást visszautasító irányzatok is erőre kaptak. A nemzeti eszme - amelyet a romantika és a felvilágosodás -, a géniuszelmélet (ennek klasszikusa Thomas Carlyle, 1795-1881, Hősökről című esszéje) 50 amelyet a napóleoni éra -, továbbá az osztályharc elmélete (Karl Henrich Marx, 1818-1883) - amelyet pedig az ipari forradalom és a negyvenes évek felkelései dobtak a felszínre, a 19. század végén sajátos módon keveredik az alkattani, eugenikai és a fajelméletekkel. Mindez egy tőről fakad: egyazon romantikus-tudományos korszellem
