Buzási Enikő szerk.: Európa fejedelmi udvaraiban, Mányoki Ádám, Egy arcképfestő-pálya szereplői és helyszínei. (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/1)

Harald Marx: „FELRAGYOGOTT A FESTŐMŰVÉSZET SZERENCSECSILLAGA" Festészet és mecenatúra Erős Ágost és III. Ágost Drezdájában

C. A. Encke alapján Michael Keyl: Brühl gróf Belvedere-pavilonjának hosszanti keresztmetszete, mennyezetén Stefano Torelli freskójával. Rézmetszet, 1761 Dresden, Staatliche Kunstsammlungen Dresden, Kupferstichkabinett nozta a múlt nagy mestereit és a korabeli franciák idilligáláns festészetét, sőt még túl is akart tenni rajtuk „hibáik" kiküszöbölésével.

81 A képtárban talán éppen amiatt kaphatott ennyi helyet, mert képeit első ránézésre a „régi" mesterek alkotásainak lehetett hinni. Voltak ugyanakkor olyan különösen nagyra becsült művek is, amelyek éppen művészi kvalitásuk miatt nem kerültek ki a királyi család életének legbelső szféráiból: Anton Kern „Betlehemi gyermekmészárlás "-a a királyi hálószobából költözött át a képtárba. Jean Auguste Lehninger világosan fogalmazott, amikor 1782-ben ezt írta: „Kern Rómát választotta tartózkodási helyéül, és ott festette meg kitűnő képét, a »Betlehemi gyermekgyilkosság«-ot, amely kiérdemelte helyét a drezdai képtárban."

82 A 17. század holland és flamand kis mestereiért ugyancsak rajongott a király: a legjavukból összeállított válogatást az akkor Coreggiónak tulajdonított „Magdolná"-val

83 együtt magánképtárában tartotta: „E gyűjtemény egyes részeinek még Hubertusburgba vagy Varsóba tett útjaira is el kellett kísérniük."

84 A képtár és a drezdai festők között voltak azonban még másféle kapcsolatok is. A beszerzéseknél szakértőként és közvetítőként működtek közre a festők, s közülük kerültek ki a képgyűjtemény restaurátorai és felügyelői is. Gustav Otto Müller így tudósít: „1742. április 23-án, Le Plat közelgő halálának tudatában Silvestre kérelemmel fordult Brühl grófhoz, hogy járja ki neki a királynál a képtár igazgatói állását. Brühlnek azonban fenntartásai voltak a kívánság teljesítésével szemben, mert attól félt, hogy Silvestre-nek túl sok idejébe kerülne ez a hivatal, és ez az idő az udvar és Brühl által oly gyakran igénvbe vett művészetéből veszne el. Brühl 1742. április 27-i elutasító válaszával együtt Silvestre megkapta az örömteli hírt is, hogy fizetését további 200 tallérral emelik."

85 A fentebb említett, a királyi képtárról készült rézmetszetgyűjteménvhez és az ezzel párhuzamosan Heineken által szorgalmazott, Brühl saját képgyűjteményét megörökítő metszetsorozathoz - amely 1754-ben jelent meg ötven metszettel - rajzolókra volt szükség, akik a metszőket mintákkal látták el; Heineken 1768-ban nyomatékosan hangsúlyozta, hogy „az olyan nagy történelmi festményeket, mint amilyeneket itt láthatunk, [...] nem [lehet] rézmetszetre és kicsibe áttenni előzetes teljes rajz nélkül. A puszta körvonal, amit contournak neveznek, ehhez nem elég".

86