Buzási Enikő szerk.: Európa fejedelmi udvaraiban, Mányoki Ádám, Egy arcképfestő-pálya szereplői és helyszínei. (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/1)

Kalmár János: HATALMI HELYZET ÉS URALKODÓI UDVAR A 18. SZÁZAD ELEJI EURÓPÁBAN

vezetett, melynek végén az homme de qualité, a tehetsége alapján érvényesülő ember állt. 133 Ezért válhatott gúny tárgyává Andersennek az 1830-as években írt népszerű meséjében, „A császár új ruhájá"-ban a határtalan udva­ri szolgalelkűség, amelyik azt eredményezte, hogy az udvaroncok, ahelyett, hogy a saját szemüknek hittek volna, azt szajkózták, amit rászedett uruk hallani akart. Aki végül, annak ellenére, hogy a kisgyerek naiv őszin­tesége leleplezte, és már népe is gúnyolta, ugyanolyan peckesen vonult tovább a körmenetben kísérete élén, mintha mi sem történt volna. 134 Mert jól tudta: ha felad­ja a látszatot, azzal oda lesz uralkodói nimbusza, udvara legfőbb szervező és összetartó ereje. S ugyan létezhet-e udvar nélkül császár? JEGYZETEK 1 Ld. Adalbert Prinz von Bayern: Das Ende der Habsburger in Spanien. I— II. München, 1929. A spanyol örökösödési háború­nak igen gazdag és szerteágazó irodalma van. Vö. The War of the Spanish Succession, 1702-1713. Ed. W. C Dickinson, E. R. Hitchcock. A selected bibliography. Westport, 1996. Kitörésének okaira ld. William Roosen: The origins of the War of the Spanish Succession. In: The Origins of War in Early Modern Europe. Ed. Jeremy Black. Edinburgh, 1987. 151-175. A hispániai viszonyokra ld. Henry Kamen: The War of Succession in Spain, 1700-1715. London, 1969; David Francis: The First Peninsular War 1702-1713. London, 1975. A francia vonatkozásokra ld. Arsène Legrelle: La diplomatie française et la succession d'Espagne. I-IV. Paris, 1895-1899; Alfred Baudrillart: Philippe V et la cour de France. I. Paris, 1889; az osztrák Habsburgok érdekeltségére és részvételére Arnold Gaedecke: Die österreichische Politik im spa­nischen Erbfolgekrieg. I— II. Leipzig, 1877; Marcus Landau: Geschichte Kaiser Karls VI. als König von Spanien. Stuttgart, 1889. 2 Linda and Marsha Frey: A Question of Empire: Leopold I and the War of Spanish Succession. New York, 1983. 3 John B. Hattendorf: England in the War of the Spanish Succes­sion. A Study in the English View and Conduct of Grand Stra­tegy 1701-1713. New York, 1987. 4 Reginald De Schryver: Max II. Emanuel von Bayern und das spa­nische Erbe 1665-1715. Mainz, 1997. 5 Luden Bély: Les relations internationales en Europe (XVII e-XVIII e siècles). Paris, 1992. 413-414. John C. Rule: France and the Pre­liminaries to the Gertruydenberg Conference, September 1709 to March 1710. In: Studies in Diplomatic History. Essays in me­mory of David Bayne Horn. Ed. Ragnhild Hatton, M. S. Anderson. London, 1970. 97-115. 6 C. T. Atkinson: The Cost of Queen Anne's War. Evidence from the 'Calender of Treasury Books and Papers', 1702-1712. Journal of the Society for Army Historical Research XXXIII. 1955. 174-183. A. D. McLachlan: The Road to Peace 1710-1713. In: Britain after the Glorious Revolution 1689-1714. Ed. G. Holmes. London, 1969. D. Szechy: Jacobitism and Tory Politics 1710-1714. Edinburgh, 1984. 7 Charles W. Ingrao: In Quest and Crisis: Emperor Joseph I and the Habsburg Monarchy. West Lafayette/Ind. 1979. 217-219. 8 L'avènement des Bourbons au trône d'Espagne. I—II. Ed. Célestin Hippeau. Paris, 1875; Henry Kamen: Felipe V. El rev que reinó dos veces. Madrid, 2000. 104/ 9 Ottocar Weber: Der Friede von Utrecht. Gotha, 1891. 10 Ottocar Weber: Der Friede von Rastatt 1714. Deutsche Zeitschrift für Geschichtswissenschaft VIII. 1892. 274-310; Max Braubach: Die Friedensverhandlungen in Utrecht und Rastatt, 1712 bis 1714. Historisches Jahrbuch XC. 1970. 284-298. 11 R. Geikie, J. Montgomery: The Dutch Barrier, 1705-1719. Cambridge, 1930. 12 Linda and Marsha Frey: II. Rákóczi Ferenc és a tengeri hatalmak. Történelmi Szemle XXIV. 1981. 663-674; John Hattendorf: The Rá­kóczi Insurrection in English War Policy, 1703-1711. Canadian American Review of Hungarian Studies VII. 1980. 91-102; R. Vdrkonyi Agnes: Anna királvnő levélváltása Rákóczival és az eu­rópai egyensúly esélyei. In: A tudomány szolgálatában. Emlék­könyv Benda Kálmán 80. születésnapjára. Szerk. Glatz Ferenc. Budapest, 1993. 149-161; íiő.: „Ad pacem universalem". (A szat­mári béke nemzetközi előzményeiről.) Századok CXIV. 1980. 165-197; Uő.: Rákóczi és a hágai békekonferencia. Irodalom­történeti Közlemények CXXXVII. 1983. 202-211. 13 Erre ld. bővebben: A szatmári béke története és okirattára. Szerk. Lukinich Imre. Budapest, 1925; Bánkúti Imre: A szatmári bé­ke. Budapest, 1981. 14 Köpeczi Béla: A bujdosó Rákóczi. Budapest, 1991, 104-113; Uő.: Erdélv az utrechti béketárgyalásokon egy kuruc diplomata sze­mével. In: Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára. Szerk. Kiss András, Kovács Kiss György, Pozsony Fe­renc. Kolozsvár, 1999. 305-318. 15 Rákóczi Ferenc: Vallomások, Emlékiratok. Ford. Szepes Erika. Bu­dapest, 1979, 556. 16 Kalmár János: Erdély a rastatti békatárgyalásokon. In: Sub Miner­váé nationis praesidio. Tanulmányok a nemzeti kultúra kérdés­köréből Németh Lajos 60. születésnapjára. Budapest, 1989. 46-50. 17 Rákóczi: i. m. (15. j.) 557. 18 Ti. a Hudson-öblöt, St. Christoph-szigetét, Új-Skóciát és Uj­Foundlandet. 19 Bély: i. m. (5. j.), 426-429; Gaston Zeller: Les temps modernes. II. Paris, 1955. (Histoire des relations internationales III.) 96-101; The Rise of Great Britain and Russia, 1688-1725. Ed. J. S. Bromley. Cambridge, 1971. (The New Cambridge Modern His­tory. VI.) 461-479. Daniel Nordman: Frontières de France. De l'espace au territoire. XVI e-XIX e siècle. Paris, 1998. 243-244. 20 Pl. Pierre Muret: La prépondérance anglaise, 1715-1763. Paris, 1937; Albert Soboul, Guy Lemarchand, Michèle Fogel: Le siècle des Lumières. 1/2. Paris, 1977. (Peuples et civilisations XI.) 941. 21 Miként ez Voltaire nyomán máig él a történetírásban. Voltaire [Francois-Marie Arouet]: Le siècle de Louis XIV. 1751 1 . 22 Vö. Gottfried Niedhart: Handel und Krieg in der britischen Welt­politik 1738-1763. München, 1979. 23 Heinz Durchhardt: Balance of Power und Pentarchie. Internatio­nale Beziehungen 1700-1785. Paderborn, 1997. (Handbuch der internationalen Beziehungen. IV.) 18. 24 Idézi Georges Livet: L'équilibre européen de la fin du XV e à la fin du XVIII e siècle. Paris, 1976. 101. 25 [Charles Irénée Castel] abbé de Saint-Pierre: Projet pour rendre la paix perpétuelle en Europe. (E címmel 1729-ben jelent meg elő­ször. A munka első változata 1712-ben keletkezett, melyet szer­zője a következő évben már kétkötetesre bővített.) Magyar válto­zata: Az örökbéke-tervezet rövid foglalata. Ford. Cseke Gál Anna, s. a. rend. Nagy Géza. Bukarest, 1979. 26 Gaston Zeller: Le principe d'équilibre dans la politique interna­tionale avant 1789. Revue historique CCXV. 1956. 25-37. 27 „Ad firmandam stabilendamque pacem ac tranquillitatem christiani orbis, justo potentiae equilibrio". Corps universel dip-

Next

/
Oldalképek
Tartalom