Buzási Enikő szerk.: Európa fejedelmi udvaraiban, Mányoki Ádám, Egy arcképfestő-pálya szereplői és helyszínei. (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/1)

Kalmár János: HATALMI HELYZET ÉS URALKODÓI UDVAR A 18. SZÁZAD ELEJI EURÓPÁBAN

Antoine Trouvain: XIV. Lajos francia király biliárdozik a versailles-i kastélyban 1694-ben. Rézmetszet Paris, Bibliothèque National, Cabinet des Estampes ban megindul egy bizonyos nő láttán, aki ámulttá, szégyenlőssé és hallgataggá tett engem. Igyekeztem őt minél gyakrabban látni, pillantása és beszéde túlontúl édes volt nekem, nyugtalan voltam távollétében, féltem megszólítani, nehogy megbántsam. Ezért szememmel beszéltem hozzá meg sóhajokkal, melyeket gyakran kényszerültem elfojtani, nehogy valaki fölfedje szívem titkát. Legfőbb törekvésem az volt, hogy megnyerjem tetszését, legfőbb vágyam, hogy valami kedveset adjak neki, s legnagyobb félelmem, hogy megbántom őt, oly tisztának és egyáltalán nem érzékinek éreztem azt a szerelmet, mely napról napra egyre inkább rabul ejtett. [...] Szerelmem tárgyául ketten is kínálkoztak egy időben. [...] A második szerénysége tisztelettel vegyes félelmet keltett bennem, az első évődő kedvességével a viszontszerelem nagyobb reményével kecsegtetett. De ha az ő könnyedsége valamilyen reményt fölvillantott, a másik megbízhatósága alapján többre számíthattam. A két nő közül az egyik mindenkinek akart tetszeni, a másik semmi ehhez hasonlót nem kívánt."

129 A fejedelem „Vallomásai"-ból tehát fény derül viszonzatlan szerelmére, de a galantéria egyik-másik jellegzetességére is. így a hölgyek iránt általában is megnyilvánuló tiszteletre, ami a velük való érintkezés kapcsán mutatkozik meg. Ezért aligha véletlen, hogy egyik szerelme nevét sem említi Rákóczi,

130 nyilván az illető jó hírnevének megőrzése érdekében. Annak ellenére maradt diszkrét, hogy ez az udvari pletykák nyomán mégis kitudódott.

131 Mert bármennyire hozzá tartoztak is a gáláns kalandok az udvari élethez, dicsekedni nem illett velük, mert az érintetteknek kellemetlen lehetett. A fiatal Goethe az akkori életérzést kifejező, nagy sikerű, 1774-ben megjelent „Werther szerelme és halála" című művében lesújtó képet fest az udvari világról. Azután, hogy hőse elfoglalta a követségi hivatalt, 1771. december 24-ei kelet alatt ez áll: „A cifra nyomorúság, az unalom, a pocsék népség közt, amely itt látható! A rangkórságuk! Mennyire csak azt lesik, hogy egy orrhosszal megelőzzék egymást; a legnyomorultabb, legsiralmasabb indulatok, minden mez nélkül."

132 A felvilágosodás idejére az udvari ember eszményét a polgári erények szorították háttérbe, amelyekhez munkával kövezett út