Horváth György szerk.: Historicum, Járatlan utakon, Borsos Mihály fotográfiái az ezeréves Magyarországról (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2001/1)
ismeretlen mester kezétől származó - oltárkép látható: az utolsó vacsorát mutatja, közvetlen utalásképpen arra, hogy a gyülekezet tagjai az oltár előtt felsorakozva veszik magukhoz az Urvacsorát. A hívek felé forduló oltár mögött a szószéket láthatja a templom látogatója. Különleges, gazdagon faragott darab ez. Nem is itt készült, Drezda környéki mester faragta, jó száz évvel a templom építése előtt, és nagy valószínűséggel valamelyik németországi testvér-gyülekezet adományaképpen jutott a templomából éppen kiszorítva a maga „granárium" formájú egyházát mindössze fél esztendő alatt megépítő gyülekezethez. Más, ünnepélyesebb nevén: a Béla király kútja. A falu szép, ligetes részén fekvő RAVAZD egyszerű kútház nem vizet — legendát őriz elsősorban. A hagyomány szerint Muhi A „Bélakút" mellől nyugat felé menekített király Ravazdon megállt, megpihent és ivott a kút vizéből. Az egyszerű, négyszögletes építmény korai barokk stílusú; a rajta olvasható felirat szerint 1677-ben újították meg. A sopronhorpácsi plébániának minden látogatója a kapuját szokta lefényképezni. SOPRONHORPÁCS Teljes joggal: ez a félkörívesen záruló, mély, oszlopokkal díszített bélletű román Katolikus templom kapu az egyik legszebb a korai magyar egyházi építészet számos remeke között. És a kapu képét közli minden könyv. így aztán, amikor valaki először jut el Sopronhorpácsra, aligha meg nem hökken — a szép román kapu és a töredékeiben is gyönyörű román stílű homlokzat fölött egy barokk oromfal és egy barokk torony néz a közeledőre. Jeléül annak, hogy minálunk minden építménynek megvan a maga története - és hogy ezt a történetet minden építmény magába építve hordja. A horpácsi templom vallomása - Bazsó Gábor tudós olvasatában - így szól: a sopronhorpácsi templom az ágostonrendi karinges kanonokok számára - s egyben a falu plébániájaként - épült, 1230 táján, az itteni birtokokat bíró Agyagosi család adományaiból. Nem előzmény nélkül. Egy kis egyház alapfalait ugyanis a mai templom szentélyében és szentélynégyezetében tárta fel a kutatás. A mai templom építésében is több periódus valószínűsíthető. Először a főhomlokzat és a mögötte lévő főhajó és szentély készült el. Majd ezt déli irányban újabb mellékhajóval bővítették. Amikor ez készen volt, a szentélyt és a szentély előterét hosszabbították meg: a szentélynégyszög kétszakaszos keresztboltozattal fedett térré lett. Mellette újabb kápolnát húztak fel. 1400 körül ismét építkeztek a horpácsiak, mert az ágostonrendiek elvonultával immár csak a falu plébániájául szolgáló templomot tűz pusztította, s következményeképpen beomlott a szentély és a szentély előtere. A szentély oly erősen károsodott, hogy újra kellett építeni. A lábazatig lebontott falakra aztán az akkori idők ízlése szerinti, a régi félkörös alapon újmódi, sokszöggel záruló, csillagboltozattal fedett szentélyt húztak fel. Az előterével keveset törődtek: síkmennyezettel födték be.. A török időkben romlásnak indult épületnek hosszú ideig csak a déli mellékhajóját használta a maradék lakosság. A főhajó romló törmelékeiből befalaztatták a két hajó közti íveket, s az így lerekesztett kisebbik térben tartották meg a szertartásokat. A templom nagyobbik fele tetőtlenül pusztult. Rendbehozatalára csak a feltámadó időkben kerítettek sort: ekkor — az 1700-as évek legelején — ismét tetőt tettek a templom főhajójára és a szentélyre. Ugyanezen század közepén — a szentély csillagboltozatát meghagyva — barokk boltozatot tettek a szentély előtere és a templom főhajója fölé, és megépítették a barokk oromfalat és a torony alsó részét. Végül a század utolsóelőtti évtizedében egy új emelettel növelték, és díszes toronysisakkal befejezték a tornyot — és a templom átépítését. Az épület műemléki helyreállítására 1957 és 1960 között került sor.
