Imre Györgyi szerk.: Miró előtt Dali után, A 20. század katalán mesterei. (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/4)
Gaudí tó I Tàpiesig 7 JOSEP MIQUEL GARCIA Gaudítól Tàpiesig Katalánja a 20. század európai művészetében kivételes helyet vívott ki magának néhány olyan alkotója révén, akik egyetemes szinten művelték a művészet legmodernebb irányzatait; sőt mi több, e művészek neve nem hiányozhat egyetlen művészettörténeti vagy muzeográfiai kézikönyvből sem. A jelen kiállítás nem egyszerűen csupán arra kívánja emlékeztetni a látogatót, hogy Antoni Gaudí, Joan Miró, Juli Gonzalez, Salvador Dali, és a kiállításon felvonultatott megannyi más művész Kata- lóniában született, vagy valamiképpen ehhez a tartományhoz kötődött, hanem arra is rá akar világítani, milyen módon adott hátteret a katalán kultúra ahhoz, hogy ezek a művészek a Katalónia sokszínűségét felmutató számos eszmeáramlat és kollektív identitás szószólóivá válhattak, a „Modernisme"-tő\, a katalán Art Nouveau-tói kezdve, a „Noucentisme" (katalán '900-as évek) mozgalmán át, az avantgárd irányzatokig. Ez a nagyjából a századfordulót megelőző két évtizeddel kezdődő időszak, amely az ezt követő korszak újító lendületén át, a spanyol polgárháborúból való felocsúdásig és a világháború utáni újjáépítésig tartott, nem csupán a képzőművészetben alkotott újat, hanem részévé vált Katalónia nyelvének, hagyományainak és gyökereinek is. A tartományhoz való kötődés, vagy azzal való azonosulás jól kitapintható valamennyi itt felvonultatott művész életútjában, akárcsak az a hatás, amelyet erős egyéniségük ellenére is gyakoroltak egymásra. A Gaudít Tápiesszel összekötő vonulatot nem tekinthetjük csupán képzeletbelinek: épp olyan modern az, mint maga a modernség hagyománya. Antoni Tápies gyakran hangoztatta a modern építészet iránti csodálatát, és ennek megfelelően alapítványát is egy Lluís Doménech i Montaner által tervezett épületben szállásolta el. Ennek az 1 880-as években a Montaner i Simon kiadóvállalat számára emelt épületnek a korai „modernista" esztétikája a modern építészet előfutára volt. Salvador Dali a Minotaur folyóirat 1 933 decemberi számában tette közzé ta beauté terrifiante et comestible de l'architecture modem style (A modem építészet rettenetes és fogyasztható szépsége) című cikkét, ahol Gaudí művészetét Man Raynek a Casa Mild épületéről (amelyet la Pec/rerának, kőbányának neveznek a helyiek) készített fotóival népszerűsítette: Man Rayt Marcel Duchamp hívta meg Barcelonába, hogy fotózza a várost. Joan Miró ugyancsak nagyra becsülte Gaudít, olyannyira, hogy 1979-ben huszonegy metszetből álló sorozattal adózott a művész emlékének. Míg Picassót tartós barátság fűzte katalán művészekhez, addig Miró - Gaudíval és Picassóval együtt - lelkes csodálója volt a katalán népi kultúrának, az ismeretlen művészek által létrehozott románkori falfestményeknek és műalkotásoknak. Miró támogatta Dalit annak korai párizsi bemutatkozása idején, és pártfogásába vette a háború után Párizsba érkező katalán művészeket is. Szerette szülőföldjét, és Barcelona városának adományozta azokat a munkáit, amelyek ma a FundacióJoan Miről gazdagítják. Az alapítvány 1975-ben nyílt meg abban az épületben, amelynek a terveit az ugyancsak Miró generációjához tartozó, s a modern irányzatok iránti lelkesedésében osztozó építész, Josep Lluis Sert készítette. Salvador Dali művészetét ez a vidék mélyen áthatotta.
