Imre Györgyi szerk.: Miró előtt Dali után, A 20. század katalán mesterei. (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/4)
62 Miró előtt Dali után te őt. Gargallo mellett Picassóval is dolgozott, akivel 1928 és 1931 között közösen hoztak létre szobrokat. González és Picasso pályája több ponton is érintkezett egymással. González 1 876-ban született Barcelonában, a két művész az Els Quatre Gats körében találkozott, s szinte egyidőben érkeztek Párizsba. González 1 899-ben települt át a francia fővárosba, és családja egy évre rá követte őt. Baráti társaságuk is szinte azonos volt: Manolo Hugué, Luis Fernández és Juan Gris tartoztak ide. González mesteri fokon űzte a vasmegmunkálást, amellyel Picasso is szívesen kísérletezett. González erre a műfajra született. Szülei aranyművesek voltak, s jól ismerte a kovácsoltvas technikáját is. Ez a mesterség rendkívül fontos volt a modern építészek számára, akik erkélyeken, mellvédeken és kapukon alkalmazták azt; néhányuk, mint Gaudí, rendkívüli formaérzékkel bántak ezzel az anyaggal. Juli González teljesen otthon volt ebben a környezetben, és a családjától átvett hagyományt testvérével együtt mesteri fokon folytatta tovább. Amikor néhány évvel később, 1 928-ban hegesztőként dolgozott a La Soudure Autogène Française nevű kazánkészítő társaságnál, a hegesztést is elsajátította, és később szobrai részévé tette. A González és Picasso közötti együttműködés 1928 és 1931 között bizonyult a legtermékenyebbnek. Legfontosabb közös munkájukat, a La Femme auJardin-t 1930-ban alkották meg. Míg a munkákat főleg González kivitelezte, Picasso vasdarabok és ócskavasak kollázsként való összeállításával kísérletezett. Ezek a közös munkák alapvető jelentőséggel bírtak mindkét művész számára. Juli Gonzálezt ez az együttműködés az absztrakcióban segítette előrelépni. Első vasszobrainak létrehozásától, 1927-től kezdve látható hegesztéssel alkotta meg munkáit, amelynek révén a felületet mint textúrát hangsúlyozta. Legfontosabb alkotói periódusa 1932 és 1939 közé tehető: ekkor készült munkái lassan mozdultak el a specifikus formáktól a teljes autonómia irányába. Ez a folyamat még koncentráltabbá vált, amikor 1934-ben találkozott Alberto Magnellivel, és az ő hatására egyre tömörebb lett szobrainak tömegformálása. Művésztársaival ellentétben, zárkózott természete folytán, amelynek révén mindig is közelebb állt családjához, mint a művésztársadalomhoz, Juli González csak Katalóniában állította ki műveit. Párizsban is csak katalán és spanyol kortársaival együtt vett részt kiállításokon. Montserrat című művét az 1937- es Párizsi Világkiállítás spanyol pavilonjában mutatták be Picasso Guernicájával együtt. A munkássága iránt növekvő érdeklődés és annak a kortárs szobrászatra gyakorolt hatása 1942-ben bekövetkezett halálával sem tört meg. LEANDRE CRISTÓFOL Os de Balaguer, 1908 - Lleida, 1998 A parasztcsaládból származó Leandre Cristófol Ueidába költözve asztalossegédként kezdte pályafutását. 1926 és 1932 között szobrászként keresett új utakat, ami a Lleidában, Barcelonában, Párizsban és Tokióban rendezett kiállításokban öltött anyagi formát. Az 1930as években csatlakozott az Art folyóirat körül szerveződő művészek csoportjához, és avantgárd felfogásban alkotta műveif. A spanyol polgárháború megtörhette ennek a vonulatnak a lendületét, ám nem foszthatta meg Cristófolt a kreativitásától. Rövid ideig Tetuanban élt, ahol több kollázst készített, ezt követően visszatért Ueidába, és onnan Barcelonába (1940-43), hogy kiegészítse hiányos akadémiai képzettségét. 1946-ban a lleidai Képző- művészeti Kör rajz- és szobrászati oktatójává nevezték ki. 1962-ben a barcelonai Francia Intézet Maillol Körének ösztöndíjával Párizsba ment tanulmányútra. A francia fővárosból Olaszországba utazott, hogy összevesse saját művészi elveit a klasszikus szobrok szellemével. Ueidába visszatérve új korszakot nyitott művészetében: vallásos képek mellett a falusi élet és az anyaság által inspirált munkákat készített. Az 1 950- es évek végén kezdett érdeklődni a kinetikus szobrászat iránt, és olyan műveket alkotott, amelyek nagy hatással voltak az ország szobrászatának fejlődésére. 1961-től 1973-ig főként oktatással foglalkozott Lleidában. Az 1960-as években gépekkel, régi tárgyakkal és hulladékokkal is kísérletezett. 1967 és 1975 között, miközben sűrű egymásutánban rendezte kiállításait, Cristófol elsősorban a hulladék tárgyak esztétikájával foglalkozott művészetében. Az 1970-es évektől haláláig egyre növekvő művészi megbecsülésben volt része, s művei számos kiállításon szerepeltek.
