Imre Györgyi szerk.: Miró előtt Dali után, A 20. század katalán mesterei. (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/4)
ló Miró előtt Dali után ta. Velázquez és Manet hatására sajátos nosztalgikus, ködös stílust alakított ki, ami megjelenik a portréin és az életművére jellemző párizsi utcaképein is. Amikor 1 890-ben a Montmartre-ra költözött, stílusát már az a világos színvilág uralta, amely később olyan nagy befolyást gyakorolt az őt követő fiatal katalán művészekre is. Casas mellett Santiago Rusinol volt a katalán Modernizmus másik karizmatikus alakja. Jómódú családban látta meg a napvilágot, amelynek életéről és szokásairól jól megírt és sikeres krónikákban, önéletrajzi művekben és színdarabokban számolt be. Életfelfogására és gondolkodásmódjára mély befolyással volt Katalónia - amelyet Ramon Casasszal együtt autóval járt be keresz- tül-kasul -, akárcsak később Granada és Párizs. 1 889 és 1 893 között többször is hosszabb időn át a francia fővárosban élt, 1 894-ben pedig Itáliában járt, ahonnét a Raffaello előtti festészet igézetével tért vissza. Az itáliai primitívekkel való találkozása szimbolistává tette Rusinolt, s ettől fogva haláláig dolgozott kert-sorozatán, amely minden elképzelést felülmúló sikereket hozott számára. Minden festői korszaka közül az 1 889 és 1 894 közötti időszakban állt legközelebb a Modernizmushoz, amikor néhány, Casasszal és a szobrász Garasával közös, híres kiállításon (1890, 1891, ISIDRE NONELL Barcelona, 1873 - 191 1 Nonell még iskolaévei alatt találkozott Joaquim Mirrel, akivel megoszthatta a rajzolás iránti szeretetét. Néhány évvel később La Colla Del Safrá néven közös művészi csoportot hoztak létre. Nonellnek sikerült szüleit is meggyőznie a festészet iránti elhivatottságáról, és minthogy a családi üzlet teljesen hidegen hagyta - a szüleinek tésztakereskedésük volt -, már fiatal korától kezve a művészetnek szentelte életét. A művészetben a környező valóság kifejezésének lehetőségét látta, és minden elméletet vagy fogalmat elvetett, ahogyan híres mondása is erről szól: „Minden amit csinálok az festészet." Részt vett az Els Quatre Gafe-ban szervezett kerekasztal-beszél- getéseken, noha a Santiago Rusinollal való kapcsolatában felmerült problémák miatt fokozatosan távol maradt azoktól. 1 896-ban a Caldes de Bői gyógyfürdőhelyen időzött, ahol számos rajzot készített a testileg és szellemileg károsult értelmi fogyatékosokról. A következő években többször is Párizsba utazott, ahol kapcsolatban állt az avantgárd és progresszív mozgalmak festőivel és csoportjaival. 1901-ben művészetében gyökeres fordulat következett be: elhagyta fiatalkori műveinek fénnyel teli világát, és ettől fogva borús hangulat jellemzi képeit. Témái a cigányok lettek, a külvárosok és ezek nyomorúsága, mintegy tiltakozásképpen a fennálló igazságtalan társadalmi renddel szemben. Élete utolsó éveiben képeit rendkívül erőteljesekké tették a nagy erejű, dinamikus ecsetvonások, amelyek nem adtak helyet a fölösleges anekdotáknak. Noha 1 906-tól ismét több fényt engedett képeibe, továbbra is addig megszokott modelljeit festette. Nonell korán hali meg, mielőtt igazán része lehetett volna a képeit övező későbbi sikerekben. Isidre Nonell Olvasó nő, vázlat. 1909
