A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1948-1957

Ék Sándor (Alex Keil) gyüjteményes kiállítása

Valamennyi foglalkozás és szakma átminősül e szövetség hatására, az emberi együttélés harmonikus eszközevé válik, fegyverré a tömegek kezében, amivel a megnyugvásért vívnak, a végleges elrendezettségért, amikor már nemcsak a fortélyos félelem izgat, de a dolgozók összeségének összehangolt érdeke. Ék Sándor munkássága találóan jelképezi azt a kemény céltudatosságot, amivel a szocialista forradalom harcosai eredményeik felé közeledtek. Talán ez magyarázza, hogy művei végül mégis a fogalmak felé indítanak, persze, nem optikai vonatkozásban, hanem jelentéstani értelemben. Mert bármennyire reális motívumokat használ is, általánosító megállapítások lesznek kompozícióiból; még az esetlegesnek látszó elemekből is képletet készít. Egyetlen megoldása se hagy kétséget az iránt, hogy milyen szándékkal jött létre, s hogy mit akar leszögezni a mondanivalók irányában. Kétségtelen, hogy lényegre utaló sajátságai mellett ugyanakkor konkrétnak érezzük teljesítményeit, mert produkcióinak valódi értéke az a cselekedet, ami egy-egy kép által a mozgalomhoz kapcsolódik. Tettekre van szükség a nép győzelméhez, ami még a képzőművészek tevékenységére is vonatkozik, tettekre. a stílusban éppen úgy, mini a tartalomban. A világpolitikai körülmények változásai közt egyre több veszély leselkedett a munkásosztáy forradalmi vállalkozására. A monopoltőkések részéről történő életrekeltése a nácizmusnak, arra kényszerítette a progresszívakat, hogy szorosabbra vonják arcvonalukat. Minden erőt igénybe kellett venni a támadás elhárítására, ami az összes munkaterületeket megmozgatta. A képzőművészet éppen úgy hadműveleti zónává lett, mint akár az ökonómia vagy a közélet. Ezúttal már a haladó festők és szobrászok nem engedhettek meg maguknak semmi fölöslegeset vagy mellékeset, mert a legkisebb tévedés tragédiával járhatott. El kelleti hagyniuk hát minden polgári fínomkodást és formalista időtöltést, hogy kizárólag csak az utolsó leszámolásra készüljenek. Képtelenség lett volna nem figyelmeztetniök a dolgozókat az ármányra és nehézségekre, az erősödő reakcióra és a védekezés módozataira. Szinte reflexmozdulatszerűen alakult ki a húszas és harmicas évek fordulóján az egyes művészeti ágak szocialista realizmusa, hogy növelje az ellenállást, előkészítse a proletariátus antifasiszta sikereit.