A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1948-1957

Ék Sándor (Alex Keil) gyüjteményes kiállítása

arról az izgatott, válságokkal teli felemás weimari lelkületről, mely a szólamok, érdekszövetségek versengésének csataterét környékezte. Ténykedése azonban nemcsak a hrónikásé volt, az ügyes ábrázolóé, a tájékozott párttagé, de a jövőbe néző művészé is, aki helyesen értelmezte a hivatásával járó kötelességeket. Hamar felismerte, hogy a művészet nem maradhat az öncélú szépelgés szabad vadászterülete, nem elégedhet meg a csillogó külsőségek színjátékával, de ki kell állnia a nép igaza mellett. Éppen, mert a kép a maga lenyűgöző formáival, jellemző vonalaival rendkívül alkalmas félreértehetetlen nyilatkozatokat tenni, módot ad gondolatok, jelenségek egyértelmű tisztázására. A régi korok műalkotásai is eszmehordozó szerepet vállaltak, mind tökéletesebben igyekeztek kifejezni az időszerű elveket, érvényes tételeket. Sőt, a remekekről még el is mondható, hogy minden ízben a radikális haladást szolgálták, mert a kitwiő mesterek szükségszerűen előre mutatnak a feladatok végrehajtásában, a valóság feltárásában. A modern élet fokozott érzékenységet feltételez a közösség dolgai iránt. A tömegek most döntik el az ősi pert a társadalmi rend igazságáról, ami nem tűr semlegeseket és mellébeszélőket. A művész pedig az emberiség szószólója, nem hallgathat a legfontosabbról, döntenie kell nemcsak a maga nevében, de egy egész kultúrkör, népek és milliók érdekében. Ék Sándor érvelni kívánt a kibontakozás módszereit illetően, tanúbizonyságot tett a szervezkedők, felszabadulni vágyók és békességre igyekezők mellett. Támadta a kizsákmányolók at, ábráival az események összefüggéseinek megértésére oktatott, a legkülönfélébb műfajokban rohamra buzdított a rabtartók ellen. Izzó indulat párosul magatartásában a pontos ítélettel, a szenvedélyes tettrekészség az ideológiai iskolázottsággal. Van benne valami az agitátor ból és hívőből, a bölcselkedőből és a megszállottból, mindazokból, akik kiléptek a magányos egyéniség zárt köreiből, s a nyilvánossághoz fellebbeznek a lét visszáságai tekintetében. S ez a legboldogitóbb biztonság: szolidaritást vállalni a szegényekkel, a nincstelenekkel, a bátrakkal és az új világot építőkkel, egy olyan széleskörű szövetséghez tartozni, mely mindenkire kiterjed, aki óhajtja a szociális fejlődést.