A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1927

Paczka Ferencz művészeti hagyatéka, Paczkáné Wagner Cornélia művei

Paczka Ferenc nem volt közönséges műveltségű ember; behatóan tanul­mányozta a művészetnek egész történetét. Ismerte jól Európa mesterműveit és figyelemmel kisérte kora művészetét is a legszélsőségesebb irányzatokig. Nagy tudását árulják el csendéletei és portréi is, amelyek legpompásabb alkotásai közé tartoznak és amelyeken épen úgy rajta van az ő festői egyénisége és karaktere, mint paraszt-képein. Már a „Halász" cimű kis képe, amelyet körülbelül 1878-ban valószínűleg egy magyarországi látogatása alkalmával festett, mutatja azt az irányt, amelyet Paczka természetszerűleg követett, mihelyt plain air világításban dolgozott. Ama képeinél, amelyeket jellemez az interieur levegője — így tehát nagyszámú portré képeinél — az egész harmóniáját a téma karakteréből vezeti le. Leghíresebb ezek közül talán a Görgey tábornokról készített két képe, ame­lyek közül az egyiket itt bemutatjuk (készült 1887-ben, Visegrádon). A tábornok éles eszét, természetes előkelőségét és közvetlen modorát a művész jól fogta föl és híven adta vissza. Az egész kép bizonyítja, hogy a realisztikus festészet képes az emberek ábrázolásában a legfinomabbat is visszaadni és tud monumentálisan hatni. Paczka egyébként a magyar arisztokrácia és társadalmi élet számos tagjá­ról is festett sikerült portrékat. Az eddig emiitetteken kívül festett több elbeszélő tárgyú képet is, amelyeknek témáját többnyire a Biblia idillikus részeiből merí­tette. Ezen kompozíciók megalkotásánál nem kellett mindig visszanyúlnia ama emlékekhez és behatásokhoz, amelyeket egy még Rómából megtett északafrikai utazása alkalmával szerzett, hiszen Magyarországon is találhatott hasonló, patriarchálisan ható vidéki környezetet és hangulatot. így pl.: Az „Út Emmausba" című festményének háttere a hatalmas tölgyfával színeiben valamilyen magyar falusi tájképre emlékeztet bennünket. Paczka szívesen festett csendéleteket is: virágokat, gyümölcsöket és szines vázákat. Az ilyen munkák télen készültek berlini műtermében, ahonnan minden nyáron örömmel sietett vissza magyar falusi otthonába, hogy itt fölujult passzió­val vesse vászonra a vidéki életet. Jól tudta, hogy ő nem alkotott műveivel ínyencségeket az aesthetikusok számára, de ez nem is volt szándékában, mert ez keveset jelentett volna számára. Mások müveiben biztos és jó ítélőképessé­gével azonnal meglátta azt, ami értékes és ezt irigység nélkül el is ismerte. De jól tudta, hogy az, amit ő alkotott, úgy festőileg mint emberileg alapos munka volt és ez a tudat őt teljesen kielégítette. Azt a periódust, amelyhez Paczka munkásságának legnagyobb része tar­tozott, impressionisztikusnak mondjuk és ez az elnevezés valószínűleg még jó ideig meg fog maradni és joggal is, minthogy ezen irányzat főeszközeit, amelyeket fölhasznált, a tárgyról szerzett pillanatnyi behatások alkották — ami természete­sen más művészeti-korokban is föllelhető — és csak a nyert impressiókat igye­kezett visszaadni. Mégis az ujabb időkben valamilyen előítéletet észlelhetünk ezen korszak számos művével szemben, főleg azért mintha ezen irányzattal együtt járna belső jelentőségtelenség, vázlatszerüség és bizonyos mértékben művészi felületesség. Semmisem helytelenebb mint ez. Egy előitéletmentes korszak el fogja ismerni, hogy egy festmény elkészítése mindig egyformán nehéz munka, bármely irányzatnak hódol alkotója. Nagy alakok csoportját a szabadban természet után lefesteni, amint ezt Paczka nagyon sokszor megtette, és ebből egy nagyszabású

Next

/
Oldalképek
Tartalom