A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1927

Paczka Ferencz művészeti hagyatéka, Paczkáné Wagner Cornélia művei

rendszerint a hegyekben, főleg a Szabin-hegységben fekvő Cervarában és Magyarországon töltötte. Az élet Rómában akkor nagyon kellemes volt, főleg a művelt nemzetközi műpártoló közönséggel és az ugyancsak nemzetközi művészgárdával való érintkezés miatt. Itt ismerkedett meg Wagner Kornéliával, aki szintén Olaszországba ment, hogy művészi tanulmányait tökéletesítse. A művészpár szorgalmasan és komolyan dolgozott; sok és kiváló festmény maradt fenn ezen időből. Paczka legsajátszerübb alkotásai bizonyára ama művei, amelyekben az alakot a tájképpel igyekezett összeolvasztani. A hegységeknek a tiszta levegőben kiemelkedő sajátságosan sivár sziklás magaslatai képezték a keretet kompozícióihoz. Mindenesetre valami idegenszerűséget kellett éreznie ezen deli, magaslati atmosferának roppant nagy tisztaságában. Az ő legjobb egyéni tehetségét, a kolorisztikát nem tudta megfelelően érvényesíteni. Jellemző, hogy azon képeit, amelyikhez különösen ragaszkodott, hosszú éveken át tartotta vissza műtermében és tovább dolgozott rajtuk. Igaz, hogy ezek idővel sokkal színesebbekké lettek, de igazán úgy, ahogyan szerette volna, sohasem fejezte be őket. Midőn a művészpár fölismerte, hogy Róma a jelenkori művészet számára egy kissé félreesik, elhatározta, hogy állandó lakhelyét Berlinbe teszi át, a nyári hónapokat azonban évről-évre Magyarországon fogja tölteni. Tolnamegyében, Tolna-Szántón csakhamar telket vásároltak és fölépítették barátságos kis villájukat, amely nemcsak üdülésre szolqált, hanem amelynek hatalmas műtermében egész nyáron át serényen folyt a munka. Paczka Ferenc itt kezdte el festeni ama képeknek hosszú sorát, amelyek a magyar erdőt és mezőt, a magyar falut és embereket, a magyar paraszt társaséletét, örömét és bánatát hiven és becsületesen, szinpompásan és mégis előkelően nyugodtan ábrázolják. Alig van a magyar népnek még egy másik festője, aki a falusi emberek életét olyan mélyen tudta megérteni és olyan mesterien ecsetelni, mint Paczka Ferenc. Jól ismerte ő a magyar paraszt typusát, embereinek lényét és karakterét szivük belsejéig és az ő szinező tehetségének is nagyon megfelelt a népviselet szindús pompája. Nagy tudásával a derült akácfaerdőknek, a ragyogó nyári égnek, a kiáltóan tarkaszinü népviseletnek színpompáját harmonikus akkordba tudta összehangolni, amely egészen magyarosan hatott. A budapesti Nemzeti Szalon 1908 tavaszán müveiből gyűjteményes kiállítást rendezett, amikor 70 festményét mutatták be a nagyközönségnek, körülbelül mindazt amihez akkor könnyen hozzá lehetett férni. A nyári üdülések alkalmával Tolnaszántón készült müvei közül néhány itt Magyarországon azonnal magántulajdonba ment át és így ezek a művészetek iránt érdeklő közönség előtt is ismeretlenek maradtak. Minthogy nagy gonddal és lelkiismeretességgel dolgozta ki minden egyes képét, évente nyári tuskulumában csak egy-két nagyobb szabású vásznat fejezett be teljesen és azon képeit, amelyek véleménye szerint még nem voltak egészen tökéletesek, magával vitte berlini műtermébe, ahol újra meg újra simított rajtuk. Paczka Ferencnek nincs olyan alkotása, amelyről ne lehetne leolvasni alkotójának gondos és pontos munkáját. A napi divatos jelszavak régen feledésbe mennek, de az ő műveinek erőteljes nyelve akkor is világosan fog szóllani mindenkihez.