Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)

Mednyánszky László élete és művészete, különös tekintettel az 1900 előtti időszakra - Bakó Zsuzsanna: Kitaszított lelkek útjain bolyongva. Gondolatok Mednyánszky László rendhagyó portréfestészetéről

1. Mednyánszky László: Czobel Evelyn portréja / Portréi Evelyny Czobelovej, o., v., 22 x 20,3 cm (SNG ltsz. O 4962) működik. Neki nem fizetnek a képekért, még a jobb módúak sem, hiszen ő azokat barátságból festi meg, modelljeinek többsége pedig nincstelen csavargó, vagy szegény parasztfiú, akiknek még inkább ő fizetett. Ez pedig sokszor tárgyakban történt, amolyan önkényes alapon, ahogy Krúdy Gyula szemléletesen leírja: „És ha felnyílott a szemközt lévő házban a Mednyánszky-műterem ajtaja, ugyancsak megjelengettek ismét ezek a lehetetlen »barátok«. Egyik a mester szalmakalapját vitte el, cserébe hagyva érte a magáét, amely már arra sem volt jó, hogy nyáridőben a tehervonó lovak fejére kössék. A másik feltétlenül a mesterjobbik kabátját öltötte magára, ha ugyan volt valaha Mednyánszkynak egyszerre két kabátja. A harmadik M. L. pénzét vitte el magával, ha ugyan akadt pénz valaha a műteremben. Habozás nélkül, halogatás, gondolkozás nélkül adta oda mindenét a különös festőművész, amit szegény emberek kértek tőle. Indiában vannak ilyen zarándokok, akiket a nép szentként tisztel, akik egy fillér nélkül is megélnek."'A földbirtokkal, kastéllyal rendelkező Mednyánszky, az indiai herceg, Buddha módjára hátat fordítva a csillogó, kényelmes és számára üres világnak, amelyből származott, „alászállt" a társadalom számkivetettjei közé és egyre inkább azonosulva velük, őket festette. Modellválasztását Krúdy Gyula így jellemezte: „Csodálatos, hogy ennek az arcképfestőnek sohasemjutott eszébe még csak egy módos borkereskedőt sem lerajzolni az országúti modellek közül. De hiányoznak a környékbeli urakról való megörökítések is [...] Ellenben feltalálhatjuk mindazokat a kétes legényeket, akik versenyt fütyörésztek a széllel az országúton, akiknek a közeledésére kórusban kezdenek ugatni a kutyák a faluban, akiket nem szabad megnézni a várandós menyecskéknek: torzonborzok, akik már olyanformán járnak itt a földön is, mintha a pokol országútjait mérnék - mert juthat-e más helyre ily fütykösös csavargó?"

2 E sorok rávilágítanak a lényegre: a festő eltért a megszokottól, s felkavarva a középszerűség állóvizét valami mást mutatott meg. A miértre ő maga adta meg a választ: „A Démosszal órákig tudok mulatni s az érzés ott tökéletesen biztosan vezet. A középműveltségű emberrel nem, mert gondolatai nem érdekelnek, érzésem pedig tökéletesen hideg marad. A művelt emberrel azután eszmecsere, mely élvezetes, úgy mint élvezetes a tisztán érzésre blazírozott társalgás a Démosszal."

3 A középszer határozottan untatta és nem váltott ki belőle érzelmeket, mert az ihlethez, hogy arckép szülessen, neki érzelmekre, érzésekre volt szüksége. Ennek megfelelően nagyjából e két társadalmi csoportról készültek arcképei: barátokról, rokonokról, vele azonos szellemi színvonalon lévőkről és később maga választott „munkahelyének" szereplőiről, parasztfiúkról, csavargókról, öregemberekről, majd a háború, csatamezőin, a katonákról. Bármilyen portrétípushoz nyúlt, úgy tűnik, e két dolog volt számára a legfontosabb: egyszerűség és a jellemábrázolás mélysége. Ez derül ki a portréfestészet klasszikusairól írott soraiból is. „Ma a Louvre-ban voltam. Az első, ami feltűnt, Greuzenek egy feje volt. Ennek a fejnek a nagy egyszerűsége. Rembrandt és Velazquez fejei. Mint színköltészet és jellem különösen I. Károly angol király arcképe (Van Dyck) ragadta meg figyelmemet. Rajzolva festeni. Szélesen (vastagon) festeni. A lelket festeni."

4 E szempontokat Mednyánszky mindvégig szem előtt tartotta, s ennek megvalósulását láthatjuk kevés női portréábrázolásán is. Az Ülő öregasszony (Öregasszony karosszékben) című műve (kat. sz. 24.), amely a Szlovák Nemzeti Galériában található nemes egyszerűségében már nem csupán egy fáradt, idős asszony portréja, hanem maga az öregség „szinonimája".

3 A hagyományos arckép szabályai szerint készült Czobel István sógor portréja

0 és Czobel Evelyn portréja (L kép), mindkettő aprólékos, precíz ábrázolással, tárgyilagos szemléletmóddal. Azonban Mednyánszky arcképcsarnokának jelentős részét a fiatal parasztfiúkról, kocsisokról, napszámosokról készült portrék alkotják. A festő serdülő ifjú korától kezdve - talán veleszületett csavargó ösztöne, az ifjúkori kalandvágy és kíváncsiság miatt - gyakorta fordult meg a kastély körül elterülő uradalmi birtok munkásai között. Érzelmi kötődését e réteghez és általuk az egyszerű emberekhez egy életre meghatározta egy uradalmi kocsissal, Dinda Jánossal kötött barátsága.

7 Romantikus, ifjúi - a szerelem érzéséhez is közelálló - rajongása révén olyan érzelmi, katartikus élményt élt át, amelyet még élete alkonyán is ihletforrásának nevezett. Mednyánszky jó néhány modelljének megemlíti nevét naplófeljegyzéseiben - így Dinda János mellett Koczka János, Seres Károly, Kurdi Bálint, Naslovik, később Horváth János -, de a képekkel történő azonosításuk - talán az egy Kurdi Bálint kivételével - ma már nem lehetséges. Modellválasztásával kapcsolatban viszont bőségesen találunk adatokat feljegyzéseiben, ahol szempontjait is közli. Korai, 1877-es naplójában írja: „Karakteres fejek faszcinációja. [...] Mi kell több az arckifejezésnél?"

3 Ilyen erős, karakterisztikus arcot ábrázoló képe a nagyőri gyűjteményből a Sapkás férfi arcképe (Cigányportré) (kat. sz. 5.) vagy az Itáliából (Olasz férfi) címet viselő portré (kat. sz. 13.) A legszembetűnőbb mindkettőnél a monumentalitás. Az arcok szétfeszítik a képteret, a világos háttér még erőteljesebben emeli ki a vonásokat, hangsúlyozva a férfierőt, amely e típusban annyira vonzotta a festőt, mint ezt egy későbbi vörös hátterű férfi arcképe, A Felvidékről (Birkapásztor pipával) is mutatja (kat. sz. 2.). Ezt más fel-