Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)

Mednyánszky László a művészettörténet-írás tükrében: tudomány- és kultúrtörténeti adalékok - Tímár Árpád: Mednyánszky László a magyar sajtóban. 1876—1919

A Hét műkritikusa, Nyitray József öt művészt emelt ki a téli tárlat kiállítói közül, róluk esszészerű portrét rajzolt a lapban. Elsőként Mednyánszkyról írt, akinek legfőbb jellemvonását abban látta, hogy: „Nem hasonlít senkihez. Erős egyénisége keresztülszűrődik minden tájon, minden témán." Fontosnak tartotta azt is, hogy kihangsúlyozza, Mednyánszky természetábrázolása nem valamiféle mechanikus utánzás, lapos naturalizmus: „Vásznára varázsol oly atmoszférikus hangulatokat és fényjátékokat, aminők nincsenek is a természetben a maguk egészében, hanem ő gyűjtötte össze a lelkébe innen is, onnan is, [...] A lelke nem mosolyog soha; a lelke, melyen nem suhan át semmi derű; a lelke, melynek mélységében zöld álmok és barna víziók gomolyognak." S ebben a „barna homály"-ban „egy regebeli, egy ismeretlen kénköves világnak ismeretlen lidércei, boszorkányai, elkárhozott szellemei kóvályognak és kavarognak".

15 A téli tárlatot követően a Művészet című folyóiratban is megjelent egy nagyobb, esszészerű tanulmány, melyben Lyka Károly méltatta - több ponton Nyitrayhoz hasonlóan - Mednyánszky művészetét. Már az írás címe - Mednyánszky stílusa — is azt sugallta, hogy többről van szó, mint naturalista valóságábrázolásról. S ezt definícióként is megfogalmazta Lyka: „Mednyánszky nem puszta utánzója a természetnek, hanem az ott látott jellemvonásokat a maga akarata szerint alakítja. Ebből folyik stílusa." Lyka Mednyánszky művészetének értelmezésekor végső soron a nagybányaiak művészetszemléletével rokon alapelvekből indult ki: „a képtárgy Mednyánszkynál igazán és hamisítatlanul festői, semmi köze a reflexióhoz, az irodalomhoz, szűzen festői. [...] Nincs benne semmi novella. Nem elbeszélni, de megnézni való [...] Mednyánszky nem az irodalmi elemet, nem a reflexiók kiépítésére alkalmas anyagot választja ki a természetből, hanem azt az anyagot, amely elsősorban, sőt kizárólagosan festéssel fejezhető ki, jellemezhető behatóan. [...] nem osztjuk azoknak véleményét, akik a képek értékét az azokban felvetett, írásban is kifejezhető eszmék mértékével mérik. [...] Lehet tehát - bármily sajátságosan hangzik is - színnel, vonallal, tónussal is gondolkodni, nemcsak fogalmakkal." A stílus, Lyka szerint, nincs ellentétben az alapos természetmegfigyeléssel: „egyéni stílushoz csak a legbehatóbb természetszemlélet vezetheti a festőt. Az a sok ezer természettanulmány, amelyet Mednyánszky festett és rajzolt, a legbehatóbb stúdiumot jelenti." Lyka szerint a „természettel való szakadatlan kölcsönhatás" egyben a „szakadatlan megújhodást" is biztosítja, s ez az alapja Mednyánszky fejlődésének s végső soron senkihez sem hasonlító eredetiségének: „Ritka és egészen egyéni jelenség Mednyánszky a magyar művészetben. A saját magának őse."

46 1904 tavaszán a Könyves Kálmán cég rendezett egy kereskedelmi célú tárlatot, „melynek minden egyes képe eladó, éspedig olcsó áron s részletfizetésre is. Vagyis olyan módon, hogy ezeket a képeket mindenki könnyen megszerezheti, akinek lakása kép nélkül szegénykedik."

17 - adta tudtul a cég által támogatott művészeti folyóirat, a Művészeti Krónika. A közölt műtárgyjegyzék szerint Ferenczy Károly, Kernstok, Rippl-Rónai és Vaszary mellett Mednyánszky is részt vett a kiállításon, hat, közelebbről meg nem nevezett „Tájkép"pel. A kiállítási beszámoló elé Gerő Ödön írt bevezető tanulmányt, melyben tíz kiállító művész rövid portréját rajzolta meg. Mednyánszky művészetében a látszólagos ellentmondásokat emelte ki: „a kutató olyan ellentétek közt kénytelen bolyongani, amelyeket természetellenesnek mondhatna, ha a kikutatott nagyszerű művészi egyéniség nem azt bizonyítaná, hogy az a természetellenesség csupa nemes harmónia. [...] a legfinomabb impresszionizmust mesteri konstruálás fejezi ki, [...] a legsejtelmesebb miszticizmusnak a legtudatosabb pozitivitás a megszólaltatója, a megindító hangulatoknak a legalaposabb természetkutatás a kifejezője, a megindító líraiságnak a hatásokat korrektül kiszámító festői technika az érvényesítője. [...] Ezek a képek csupa nagyszerű közvetlenség [...] őszinteség [...] Misztikusságuk nem színlelt, pedig a kifejezése kiszámított, hangulatuk nem affektált, pedig a megszólaltatásukban a festő a hatást latolgatta. [...] Nem rabja a világításnak, mert maga teremt világokat és bennük világítást, alkotásai a teremtő erő nagyszerűségén kívül a valóság erejével is hatnak."

18 Az 1904. éri tavaszi műcsarnoki kiállításról is szép számban jelentek meg kritikák. Divald Kornél szerint „Báró Mednyánszky László ezúttal kevésbé romantikus, mint ködös képein, ez utóbbiak miszticizmusáért azonban bőven kárpótol a közvetlen hatású üde színpompa, mely többek közt a poprádi tóról festett képét jellemzi."

49 Márkus László az 1904-es téli kiállítás kapcsán írta a következőket: „Mednyánszky a bronz és az arany ünnepélyes komolyságában látott megnyilatkozni egy őszi alkonyatot. Aranyos a víz, amelyből aranyos párák szállnak fel a kifáradt vihar végső energiájával gomolygó felhők közé, opálos tüzek égnek a felhők szélein, és szomorú ködök ülnek meg a láthatár messzeségében. A víztükörbe egy hegyfok szökik bele, melyet elborít a hervadás10. Mednyánszky László: Fehér felhők. (Kiállítva a Képzőművészeti Társulat 1913/14. évi téli kiállításán, No 462.)