Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)

Mednyánszky László a művészettörténet-írás tükrében: tudomány- és kultúrtörténeti adalékok - Ján Abelovsky: Mednyánszky László a szlovák művészettörténetben

dót. Az immár prágai tanulmányai idején jelentkező lelki egyensúlyzavarok idővel egyre inkább elhatalmasodtak. Ezek „csavargó életmódban, magányban, a szellem szférájában pedig nemzeti-vallási miszticizmusban öltöttek alakot."

17 Szlovák szemszögből életműve az egymással ellentétes koncepciók látszólag korlátlan egyesítésének és a regionális kultúra különböző tendenciái világnézeti átfedésének korabeli példája. Ifjúkorától kezdve magával ragadta a teozófia. Mednyánszkyhoz, Halászhoz és más festőkhöz hasonlóan az erőszakot elítélő tolsztoji filozófia és az abból következő misztikus lemondás, önmegtartóztatás eszméje vonzotta leginkább. Lehotsky arról nevezetes, hogy az említett, szemmel láthatóan ezoterikus elveket a nemzeti eszmével párosította. Vagy éppen ellenkezőleg - a „nemzeti" dimenziót nem a falusi folklórnak az igényes művészet szférájába való átvitelében, hanem a nemzeti eszme szellemi értékekkel és örök, nemzetek felett álló eszményekkel való gazdagításában látta. Ennek eredményeképpen a nazarénizmus különös, újkori változata jött létre, amely nemzeti messianizmustól áthatott, szimbolikus arcképekben és figurális kompozíciókban öltött alakot. Lehotskyhez hasonlóan Tomas Andraskovic (1871-1944) is belsőleg kiegyensúlyozatlan egyéniség volt. Andraskovic nemzeti messianizmusa az idők során látnoki, utópikus szocializmussá alakult át. Ezt a világnézetbeli fejlődést ma már nem lehet életműve alapján teljesen nyomon követni. Általánosságban véve azonban képei alapján megállapíthatjuk, hogy a festő müncheni tanulmányai során szerzett tapasztalatai alapján az irodalmi gyökerekből táplálkozó figurális szimbolizmus felé húzott (4. kép). Mednyánszky László mellett, akit csak feltételesen sorolhatunk a szűken vett „szlovák" nemzeti festészet tárgykörébe, a nacionalista szimbolizmus legkiemelkedőbb alakja a konzervatív nemzeti eszméket valló Milan Thomka Mitrovsky (1875-1943) volt. Festészetét az örökérvényű erkölcsi és kulturális, valamint művészeti értékek létezésére alapozta. A nemzeti stilus szellemi alapjait nem a nép életében, hanem a kulturális világörökség ősi alapjaihoz való, véleménye szerint addig nem létező visszacsatolás kialakításában vélte felfedezni. Ezt csupán az „elmaradott, szárnyaszegett és földhözragadt" szlovák kultúra és életmód színvonalának emelésével lehetett elérni. Mitrovsky határozottan elutasította a modernizmust. Változékony művészi és egyéni érdeklődése végül azt eredményezte, hogy az önmaga által kitűzött kritériumok alapján életműve egy nagy, befejezetlen töredék maradt. Azt, hogy Mitrovsky nem volt teljesen tisztában azzal, hogy „mit csinál", és hogy előre kitűzött elképzelései gyakran irányt tévesztettek és az intuitív, belső ellentmondásokkal teli pszichologizmus felé vették útjukat, leginkább arcképei bizonyítják. Köztudott volt róla, hogy modelljeit - más felsőmagyarországi festőktől eltérően, akik számára a portré fő bevételi forrásnak számított - alaposan megválogatta, s csak olyan emberekről készített portrét, akiket alaposan és régóta ismert. Ezért a lélekelemzés, belemerülés az ábrázolt alak (aki több esetben maga a festő volt) belső életébe, a színes arabeszk szimbolikus telítődése, a térfogatok szerkezetének növekvő jelentősége és a fényhasználat jellegzetes módja végül teljesen felülkerekedtek a portréműfaj akadémiai szabályain. X. A nagyőri zseni magányos tette, avagy a felső magyarországi szecessziós impresszionizmus radikális változata? 4. Tomas Andraskovic: Totalitás / Totalita, 1920 körül, o., v., 120 X 86,3 cm (SNG ltsz. O 3291) A felső-magyarországi festészet az átvett stílusminták átvételének és alkalmazásának számos példáját kínálta. Ezek sorából azonban határozottan kiemelkedik Mednyánszky László festészete. A szlovák és még inkább a magyar szakirodalomban több alkalommal leírták, hogyan táplálkozott a századvég dekadens közép-európai légköréből Mednyánszky kései figurális festészetének miszticizmusa: Ülő öregasszony (Öregasszony karosszékben), 1881 (kat. sz. 24.); A művész apjának halála, (Öregember halála), 1895 körül (kat. sz. 75.); Erdei szellem, 1895 körül (kat. sz. 77.); Megkötözött fogoly (Kikötött fogoly, Rabszolga), 1890-95 között (kat. sz. 80.); Utcai gyülekezet (Népgyűlés, Sztrájk, Szenzációs hír), 1896 körül (kat. sz. 85.); Shylock, 1900 körül (kat. sz. 105.); Két csavargó, 1900-05 között (kat. sz. 126.); Csavargófej, 1900 körül (kat. sz. 133.). A festő élete makabrista korszakának hátterében megrázó személyes tragédiák - főleg édesapja súlyos betegsége és az 1895-ben bekövetkezett halála - álltak. A belső feldúltság, a létkérdések boncolgatása, a haldoklás naturális motívumai iránt feltámadt szinte beteges érdeklődés, természeti katasztrófák és lidércálmok látomásai minden tekintetben rányomták bélyegüket Mednyánszky kései festményeire. A falusi és városi szegénység - a cigányok, csavargók, pásztorok és parasztok - sorsának az előző korszakokra oly jellemző arisztokratikus távolságtartással való szemlélését lényegesen metafizikusabb törekvések váltották fel. A társadalom számkivetettjei iránti érdeklődést egyre inkább háttérbe szorította az az általánosító törekvés, amely az ember társadalmi helyzete helyett az ember egzisztenciájára, belső életének bonyolult titokzatosságára helyezte a hangsúlyt. A festő így