Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)
Mednyánszky László élete és művészete, különös tekintettel az 1900 előtti időszakra - Szinyei Merse Anna: Mednyánszky kapcsolata kora művészetével
4. Virgile Narcisse Diaz de la Pena: Hegyi táj a Pireneusokban, 1870 körül (Hága, Rijksmuseum H. W. Mesdag) 5. Jean-François Millet: A szőlőmunkás pihenője, 1869 (Hága, Rijksmuseum H. W. Mesdag) élt elvonultan, leginkább a közeli Auvers-sur-Oise-ban lakó Charles-François Daubignyvel tartotta a kapcsolatot 16 (3. kép). A még élők és a halott nagy öregek képeivel esetleg Drouot-nál, vagy képkereskedőknél, illetve a Luxembourg Múzeumban ismerkedhettek az arra vágyók, valamint a barbizoni bennfenteseknél. 17 Mednyánszky párizsi tanára, Pils, 1875-ben meghalt, és bár apja szívesen beadta volna őt Munkácsy műtermébe, a fiú az önálló munkát választotta. Nyárra hazament nagyanyjához Beckóra és ott folytatta tájképtanulmányaival, ahol Barbizonban abbahagyta. Amikor késő ősszel visszatért Párizsba, nem volt szíve elküldeni festőbarátját az apja által számára kifizetett műteremből, ezért egy nyomortanyán élve festette meg első, Salonra szánt képét, melynek aztán vevője is akadt. 18 1876-ban Mednyánszky mellett számos lengyel is kiállított, csupa történeti festő, csak Joseph Chelmonski két téli tája lehetett számára tanulságos, valamint Carrière egy női portréja és az először kiállító Gustave Moreau két kompozíciója és két rajza. Először szerepelt két másik magyar is: Bruck Lajos egy erdei tájjal és Paczka Ferenc két festménnyel. Gustave Doré és Israels más-más szempontból érdekelhette Mednyánszkyt. Persze Paál László, Munkácsy és Deák-Ebner sem hiányzott. 19 Húga visszaemlékezéseiben olvasható az is, hogy azon a „nyomorúságos télen Lászlónak üdülés volt Zichy Mihály társasága [...] Zichy vázlatai, rajzai roppant érdekelték, úgy mint minden, amit Muszkaországról beszélt, úgy a tájról, mint a cári udvarról, és a népéletről. Sokszor jött össze vele Paczka Ferenc műtermében." 20 A művészetét folytonosan csiszoló és tökéletesítő fiatalember bizonyára hasznosíthatott néhányat a bravúrosan rajzoló idősebb pályatárs technikai megoldásaiból. A nagyőri és zempléni kikapcsolódás utáni, valamivel kényelmesebb 1876/77-es párizsi télről húga azt írta, hogy László „szakadatlanul dolgozott modell után. A nagy mesterek közül Millet monumentális parasztjaival hatott leginkább reá. Es Poussin, akit imádott!" 21 Talán látta az 1875-ös Millet-árverést és az École des Beaux-Arts 1877-es Millet kiállítását, valamint a közben ugyancsak meghalt Diaz műveinek 1877-es év eleji Drouot-árverését és akadémiai kiállítását. Diaz változatos felfogásű és faktúrájú tájképei igen tanulságosak lehettek számára (4. kép). Miilet 1862-es kapáló emberének, vagy 1869-es szőlőmunkásának holtfáradt, animális arca pedig - ilyen jellegű egyéb figuráival együtt -, szinte egyetlen analógiának idézhetők Mednyánszky későbbi csavargófejeinek egy bizonyos típusához 22 (5. kép). 1877 tavaszán újra Barbizonba ment. Mint Malonyay írja: „Ott töltött néhány hónapot Paál László s egy korán elhunyt tehetséges magyar festő, Feledi Tivadar társaságában; együtt járták az erdőt, együtt tanulgattak a nagy mestertől, a természettől, akinek megértésében a barbizoni halhatatlan franciák még élő társai, az öreg Kari Bodmer s a szíves Odilon Redon jártak a mi tanulékony magyarjaink kezére." 23 A szakirodalom hajlamos volt arra, hogy Redon későbbi szimbolista dolgait már erre a barbizoni időre előrehozza és ezzel bizonyítsa Mednyánszkyra való esetleges hatását, de ez az oeuvre-ök ismeretében erőltetettnek tűnik. Hasonlóképpen vigyázni kell arra, hogy ne úgy soroljunk fel több tucat francia festőt, akiktől láthatott alkotást, mint bebizonyított konkrét előképeket. 24 A végén így mesterünk egy önállótlan, plagizáló utánzóvá degradálódna, holott ennek az ellenkezője az igaz: Mednyánszky ugyanis megkínlódta, saját egyéniségén átszűrve átlényegítette az esetleges inspirációkat. Mindez a levegőben volt, több országban is tapogatóztak hasonló irányban, de csak kevesen dolgoztak ki olyan alapossággal egész elvi, esztétikai és technikai rendszereket, mint ahogy azt hamarosan Mednyánszky elkezdte. 1877 nyarán hosszú időre búcsút vett Párizstól és boldogan birtokba vette gondos apja által időközben építtetett műtermét Nagyőrön, hogy alaposan begyakorolja az aktrajzolástfestést, hiszen ott könnyebben jutott modellhez. Amikor ebből elege lett, felment a Tátrába vázlatozni. Őszre Szolnokra költözött, már Párizsban kíváncsivá tették a Deák-Ébneréktől hallottak. Az alföldi táj széles perspektívája, végtelen távlatai, éppúgy csodálatát váltották ki, mint az ottani parasztság mentalitása, ezért máskor is visszatért ide. Az eddig számontartott szolnoki tájképei mellett nemrég ismertté vált Szolnoki vásár című akvarellje 25 (kat. sz. 320.) Pettenkofennel, illetve Tina Blauval megfigyelhető rokonságáról vall. Utóbbi egyike a legerőteljesebb osztrák plein air festőknek, akivel hamarosan Rómában is össze fog találkozni. Amikor 1877 novemberében a Műcsarnok épületavató nemzetközi kiállítására küldött képet, 26 Mednyánszky szolnoki illetőségűnek vallotta magát, de aztán mégis új-
