Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)
Mednyánszky László élete és művészete, különös tekintettel az 1900 előtti időszakra - Kiss-Szemán Zsófia: Mednyánszky és a bécsi „Stimmungsimpressionismus"
fokozott érdeklődése a természeti jelenségek szokatlan hangulata és az ezek következtében keletkezett fényhatások iránt. A klasszikus barbizoni festőkön kívül, legalább röviden, meg kell említeni Odilon Redon hatását is, 1 akinek érdeme abban rejlik, hogy „felszabadította" Mednyánszky festészeti technikáját (a festésnél az ecseten kívül mindketten más eszközöket is használtak, pl. spachtlit, rongyot, fadarabkákat stb.) és festésmódját (pasztózusabban kezdett festeni, kihasználva a vászonra vitt színek plasztikai értékét). 1877-ben Mednyánszky elhagyta Franciaországot. Rendkívül értékes tapasztalatokat szerzett és itt vált igazi tájképfestővé; akadémiai művészeti tanulmányait befejezte. A franciaországi út tette számára lehetővé, hogy ne csak a technika terén tökéletesedjen, hanem mindenekelőtt szabadabban tájékozódjon művészeti kérdésekben és továbbfejlessze saját képességeit. Párizs és környékének sokrétű művészeti élete bő választékkal szolgált számos irányzatból és mozgalomból, így ezekből művészi elképzeléseinek a legmegfelelőbbet választhatta. Alkotásaiban a barbizoni hangulatok közvetlen hatásának utórezgéseivel találkozunk: a barbizoni tájképszemlélet és festésmód még hosszan, megközelítőleg a XIX. század nyolcvanas éveinek végéig egyértelműen jelen van alkotásaiban, s át- meg átszövi egész alkotói tevékenységét. Mednyánszky műveit két franciaországi tanulmányútja (1877 és 1889) között három alapvető törekvés jellemzi: a barbizoni tapasztalatok kibontakoztatása, művének újabb motívumokkal, hangulatokkal, festői móddal való gazdagítása, továbbá tájkép- és figurális festészetének kiegyensúlyozottságára való törekvés, melynek alapján művészetében mindkettő meghatározó fontosságú szerepet nyert. Mednyánszky továbbra is sokat utazgatott, elsősorban Magyarországon és a Monarchia más vidékein, de ellátogatott Olaszországba is. Szolnokra már 1877-ben eljutott, és korai naplófeljegyzéseiből kitűnik, hogy már azelőtt is ismert néhány bécsi művészt és alkotásaikat. Korai naplója nyomán az 1877 ésl881 közötti időszakát jobban nyomon tudjuk követni. 5 Szolnoki tartózkodása legnagyobb élményét az alföldi táj felfedezése jelentette, melynek következtében festményei távlatosabbakká váltak és a horizontvonal lejjebb került, a fény egy szubtilisabb ábrázolására teremtve ezáltal lehetőséget." Eleinte bátortalanul jelentkeztek ezek az impulzusok, a fény és az árnyék játékában, a festő ezeket később tiszta jelenségként tudta ábrázolni. Mednyánszky személyiségére, a festőre és a gondolkodóra egyaránt, erősen hatott a végtelen Alfölddel való találkozás: a „határtalan horizont" (ezt a fogalmat - mint tudjuk - a festő naplójában fizikai és szellemi értelemben is használta) 7 megismerése számára a szellemi lét lehetőségeinek kiszélesedését is jelentette. Az új lehetőségek és a valóság feltárása Mednyánszky számára létfontosságú feladattá vált. Az ég csodás vetítővásznát, - amelyen hol a felhők drámai harca folyik, hol a napfényözön szentimentális története -, a festő szemével először valószínűleg Barbizonban, majd teljességében Szolnokon látta meg. Ott, ahova már több évtizede festeni járt a bécsi August von Pettenkofen és nyomában több osztrák festő, akik az ég és a föld fényjátékát gyakran visszatükröző vízfelületet is tanulmányozták, s akiket a bizonyos pillanatokban megörökíthető atmoszférikus jelenségek vonzottak ide. Köztük volt a festőnő Tina Blau, aki - pl. Paál Lászlóhoz hasonlóan - Szolnokon kívül Hollandiában is a síkság különleges hangulatát kereste. Mednyánszky 1879-ben Olaszországba utazott. Annak ellenére, hogy néhány fejtanulmányt is ismerünk ebből a korszakból, 8 állíthatjuk, hogy nem tapasztalható rajtuk új festésmód. Tájképeiben elsősorban a fénykontraszt intenzitásának fokozása dominál, figurális festészetében pedig az arcvonások tipikus vonalainak kiemelése, hangsúlyozása, szintén az erős clair-obscure révén. De lényegében Mednyánszky művészi orientációja olaszországi tartózkodásának hatására nem változott meg, s naplójegyzeteiből is tudjuk, hogy hazavágyott, ahol világosan látta feladatait. Olaszországi útját egyértelműen az emberi alak ábrázolásának tökéletesítésére használta ki. 1880-ban lejegyezte naplójába, hogy el kellett távolodnia a természettől, tehát a természet utáni ábrázolástól, mert „az alakrajzban a sematikus kezdeményekre [kellett] visszatérni." 9 Ebből következően tehát Mednyánszky már ekkor határozott céllal fejlesztette festészetét, s művészetének irányát. E korszakában kezdett beérni törekvése a figurális ábrázolás terén rajzban és festészetben egyaránt. 1880-83 között Mednyánszky műtermet bérelt Bécsben is. Kapcsolatai a bécsi festőkkel a hetvenes évekbe nyúlnak vissza, amikor már többükkel, mindenekelőtt a barbizoni tájképfestők festésmódja nyomán kialakított bécsi tájképfestészet képviselőivel megismerkedett, s korai naplójában is megemlítette nevüket. Mednyánszky művészetének a bécsi festészettel való kapcsolatáról a szakirodalom nemcsak szűkszavúan, tömören, hanem a legtöbb esetben elítélően és megvetően nyilatkozott. Malonyay monográfiájában a következőket írta 1905-ben: „Bécsben, akkoriban pangott a művészeti élet. Keresve kereste azokat az embereket, akiktől tanulhatott, de össze-vissza há1. Mednyánszky László: Fiúfej zöld kalappal / Hlava paholka v zelenom klobúciku, 1880 körül, o., fa, 26,8 x 17,8 cm (SNG ltsz. O 618)
