Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)

Mednyánszky László élete és művészete, különös tekintettel az 1900 előtti időszakra - Kiss-Szemán Zsófia: Mednyánszky és a bécsi „Stimmungsimpressionismus"

rom érdekes emberre bukkant csak: Schindler, Robert Rusz [sic!] és Kanon [sic!]. A három közül Schindlerrel érintkezett leggyakrabban, annak a festési modorát szerette."

10 Az idézetből kitűnik - ennyi figyelmet szentelt Malonyay ennek a festői korszaknak és a bécsi festőknek -, hogy Mednyánszky idejében Magyarországon nem sokra becsülték a bécsi festészetet. Schanzer Mária ismerte fel elsőként a „bécsi barbizoniak" jelentőségét és elemezte a bécsi festők hatását Mednyánszky művészetére. Schanzer megállapította, hogy Hans Makart jóvoltából a korabeli bécsi hangulat nem szentimentális, hanem dekoratív volt. Mednyánszky azonban August von Pettenkofen közelébe került, aki Schanzer szerint felhívta figyelmét a fény és az atmoszféra mintázó erejére, aminek következtében megnőtt számára a tér jelentősége és fokozódott az ábrázolás plaszticitása. Schanzer a következő közös jellemvonásokat vélte fölfedezni Mednyánszky és Schindler személyiségében, illetve művészetében: a természet iránt való rajongást, a lírai kedélyt és a festői szemléletet.

11 Kállai Ernő 1943-ban meglehetősen közömbösen ír erről a időszakról: „Az 1880-83-as bécsi időszakról egyébként nem akad semmi különösebb följegyezni való. Azok a festők, akikkel közelebbi ismeretséget kötött, az említett Bernatzikon kívül: E. J. Schindler, Hans Canon és Robert Russ, nem sokat jelentettek sem életében, sem művészetében."

12 Ez az elutasító hozzáállás máig csak részben változott a szakirodalomban. Brestyánszky Ilona 1960-ban nem foglalkozott konkrétabban sem ennek az időszaknak műveivel, sem a bécsi festők hatásával, csupán neveket említett tárgyilagosan. Bécsben „E. J. Schindlerben és Wilhelm Bernatzikban talál rokonlelkekre, akik ugyancsak barbizoni hatás alatt dolgoztak. Erzelmességük Mednyánszkyt is szentimentálisabb stílusra hangolja. Képein ekkor a ködhangulatok, szürkés tónusok és a pontos, világos körrajz uralkodik."

13 Mednyánszky-kutatók egész sora Bécset meg sem említette, többek között Egri Mária, Aradi Nóra, Karol Vaculík, míg például Sona Vámosiová - nyilván korábbi példák nyomán - szintén eléggé elmarasztalóan tárgyalta a bécsi hatást: „Az osztrák tájképfestészet nem szolgált Mednyánszky számára lényegesebb alkotói ihlettel, habár bizonyos mértékig, negatív és pozitív értelemben is, hatással volt rá. A bécsi tájképfestészet szentimentális jellege néhány esetben édeskés képzőművészeti effektusokhoz vezette, melyet az akkori társadalom elismeréssel fogadott. [...] A pozitív értelemben vett bécsi tájképfestészeti szemléletet a tíz évvel idősebb J. Schindler, az osztrák tájképfestészet egyik legkimagaslóbb egyénisége közvetítette számára." Vámosiová a pozitívumok közé sorolta a valóság megragadásának anyagszerűbb módját is, amit Schindler hatásának tulajdonított, továbbá szerinte Bernatziknak köszönhető, hogy megerősödött a táj bensőségességének jellege és lírai hangulata. Ezek eredményezték a „viszonylag rajzszerű motívumokat" és az „az új színérzéket".

14 Elsőként Sarkantyú Mihály tárgyalta Mednyánszky életművét a Monarchia művészetének kontextusában: „Az 1870-90-es évek Franciaországában töltött hosszabb-rövidebb időszakoktól eltekintve tehát Mednyánszky az Osztrák-Magyar Monarchiában élt, s ha Párizs számos döntő festői és tematikai impulzust adott is számára, festészetének teljes témavilága a történelmi Magyarország területén és Bécsben bontakozott ki, emberi és művészi sorsproblémája jellegzetesen »monarchiabeli«. Eletének és művészi működésének terében a genius loci, a »hely« meghatározó »szelleme« a századvég Osztrák-Magyar Monarchiájának történelmi-társadalmi környezete."

15 Ezen az általános megfogalmazáson túl Sarkantyú sem szentelt nagyobb figyelmet a konkrét kapcsolatoknak vagy hatásoknak. Mednyánszky és a bécsi festők kapcsolatáról csak annyit jegyzett meg, hogy hatásukra az 1880-as év körül az aprólékosabb festésmód és az összetettebb kompozíciós eszközök váltak jellegzetessé, anélkül, hogy kifejtette volna, mit értett ez alatt. Mednyánszkynak a bécsi festészethez, illetve a Stimmungsimpressionismushoz való viszonyát a legalaposabban, s részben elméleti szinten Markója Csilla értékelte, rámutatva annak fontosságára, meghatározó voltára a maga idejében, továbbá röviden figyelmeztetett a naplókból vett tényekre. Bernatzik, Schindler, Tina Blau és Russ mellett újabb nevek tűntek fel: Eugen Jettel, Rudolf Ribarz, Theodor von Hörmann és Alfred Zoff. Mint írta: „Kétségtelen azonban, hogy az osztrákok közül Emil Jakob Schindler hatott a legjobban Mednyánszkyra, éspedig nem is annyira gyakorlati, mint teoretikus szinten. Számtalan közös vonásra figyelhetünk fel, pl. mindketten a staffázsalakokat a természeti táj elemeként fogták fel vagy egyenesen mellőzték, visszatérő motívum az »erdobelso, mint templom«, ami megfelelt panteisztikus, romantikus, mindenben a szellemi, a spirituális tartalmat preferáló világnézetüknek (ez Mednyánszkynál számos ún. erdei áhítatot, erdőben imádkozókat, erdei oltárokat, útszéli kereszteket stb. ábrázoló képpel járt). De a szellemi rokonság kettejük között leginkább a képsorozatok, képszekvenciák iránti érdeklődésben nyilvánult meg."

16 Tehát állíthatjuk, hogy a bécsi festészet Mednyánszky művészetére gyakorolt hatásáról - Markója Csilla hozzájárulásának kivételével - csak néhány alapvető, meghatározó adat áll rendelkezésünkre: Mednyánszky az 1880-as és 1883-as években műtermet bérelt Bécsben; 1882-ben kiállította műveit Bécsben az első nemzetközi kiállításon a Künstlerhausban;

17 továbbá ismerjük lánytestvérének emlékiratait a bécsi festőkről, főleg Bernatzikról szóló említésekkel; valamint naplóit: egyrészt naplóját 1878-81-ből, melyből világosan ki-