Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)

Mednyánszky László élete és művészete, különös tekintettel az 1900 előtti időszakra - Katarína Benová: A korai évek - Mednyánszky László és Nagy őr

tartozik a Kilátás az udvarra

sî című kisebb méretű festmény érdekes kompozíciója: egy ház vag}' istálló sötét zugából, alulról nyílik kilátás az udvarra, ahol egy mozgó alak és a háttérben fokozatosan elmosódó táj tárul elénk. Hasonló módon játszott Mednyánszky a kompozícióval egyik későbbi, Temetőben című műve esetében is (kat. sz. 33.), ahol a lelkész lefelé megy a lépcsőn, miközben a jelenetet a környező épületek szabályosan keretezik. A bal oldalon kereszt motívuma látható, a háttérben az előző képhez hasonlóan a festő élt az épületekre való kitekintés lehetőségével, a háttérben erdőrészlet és a Tátra csúcsai körvonalazódnak. Mednyánszky művészetét nem könnyű korszakolni és egyenes vonalú fejlődésről is csak nehezen beszélhetünk. A művész gyakran visszatért az egyes motívumokhoz, miközben újraértelmezte vagy tovább fejlesztette őket.

84 Naplófeljegyzéseinek alapján sikerült pontosítani néhány mű időrendi besorolását. Ennek ellenére ez a probléma további kutatásokat és űj megközelítési módokat igényel, amely feladat még előttünk és az utánunk jövő művészettörténész nemzedékek előtt áll. Mednyánszky kedvenc motívumai közé tartozott a Poprád folyó környéke Nagyőr mellett, a maga jellegzetes kanyarulataival és meredek partjaival. Ez a motívum éveken keresztül újra meg újra megjelent műveiben. Ide sorolhatók például A Poprád kanyarulata Nagyőrnél és a Tájkép Poprádon horgászó férfival.*' A víz lenyűgözte Mednyánszkyt függetlenül attól, hogy nyugodtan folyt-e medrében, vagy vad csobogással zúdult a mélybe. Erre a jelenségre már Kállai Ernő felfigyelt, aki azt írta, hogy a „magasból mélybe, távoli rejtett forrásokból sejtelmes messzi célok felé zúduló vizek mindig is meghitt ihletői voltak a határtalanba vágyó, űződő vándorlelkeknek."

87 A tájrészletek természetim ábrázolásáról egyre inkább áttért a táj keltette hangulatok ábrázolására s leginkább a köd, vihar, virradat és alkony hangulatai foglalkoztatták. De Mednyánszkyt nem csupán a tájképfestészet érdekelte, hanem meg kívánta vásznain örökíteni mindazokat a fiúkat és férfiakat is, akik környezetében oly nagy hatást tettek reá. Nagyőr bizonyult az első olyan helynek, ahol nagyobb gond nélkül teremthetett kapcsolatot „rangján alul", s egész életére jellemző volt, hogy arisztokrata, a külvilágtól elszigetelt neveltetése ellenére „valódi, nem szentimentális utánérzésekből álló kapcsolatot teremtett világának perifériáival".

88 A művész és modelljei között kialakult kapcsolatok kutatása Mednyánszky művészetének értékelése szempontjából az utóbbi évekig mellőzött, holott megkerülhetetlen téma.

89 A kastélyban gyermekkorától fogva kapcsolatba került az egyszerű emberekkel akiknek alaposan megfigyelte életét. Ezek az emberek léptek elő figurális festményei szinte kizárólagos modelljeivé. Az egyszerű nagyőri emberek portréi nélkül nem jöttek volna létre Mednyánszky későbbi figurális alkotásai sem. A modellek ábrázolásának módjában későbbi párizsi útja során következett be némi fordulat, amikor a művész csavargókat és a társadalom számkivetettjeit kezdte festeni. „Hiszen nemcsak modellként látta őket, de élt is közöttük, értette gondolataikat, nyelvüket. Figyelte napjaikat, éjszakáikat, örömeiket, tragédiáikat."

90 Azok a modellek, amelyekkel gyermekkora óta a nagyőri kastély udvarán vagy a faluban találkozott, a festő számára az erőt szimbolizálták. Több fennmaradt ifjú arcképe bizonyítja, mennyire érdeklődött az erős, magabiztos emberek iránt, akik megtalálják helyüket a nap alatt.'" Az ifjak és a parasztok arcképei mellett elvétve nők, illetve akttanulmányok is előfordulnak Mednyánszky alkotásai között. A Szlovák Nemzeti Galéria tulajdonában két ilyen témájú olajfestmény található: Ülő ifjú aktja és Női akt."

2 Mindkettő a XIX. század hetvenes éveinek első feléből származik és a festő ezekben kísérletet tett az emberi test ábrázolására, amely feladattal akkor még nem sikerült tökéletesen megbirkóznia. A fennmaradt tanulmányok és festmények viszont arról tanúskodnak, hogy Mednyánszky már abban az időben viszonylag érett portréfestő volt. A figurális alkotások jól mutatják, hogy a XIX. század utolsó harmadában miként kereste az utat alakjainak a vászon egész felületén való elhelyezéséhez. Ezt bizonyítja a fentebb már említett nagyméretű Justh Zsigmond a parkban című kép is (kat. sz. 40.), amelyen jól látszik, hogy a végtagokat többször át kellett fesse és a figura elhelyezését is többször meg kellett változtassa (pl. a padra ültette). Mednyánszkyt nemcsak kellemes élmények és emlékek, hanem szomorú események is kötötték Nagyőrhöz, mely utóbbiak közül igencsak megrendítette anyja és apja halála. De a halál témája iránt már meglepően korán érdeklődni kezdett. A hetvenes évek második feléből fennmaradt jó néhány, halállal, haldoklással foglalkozó, vagy elhunytak siratását ábrázoló mű. Ebbe a csoportba tartozik a Szerencsétlenség''' című sorozat is, amelynek olajfestmény változatát (kat. sz. 36.) a felhasznált motívum részletes rajztanulmányai előzték meg. Többek között fennmaradt egy nagyméretű rajz, amely az adott jelenetet némileg módosított változatban ábrázolja, főleg ami a kép jobb oldalán elhelyezett személyeket illeti. A halál motívumával azután a kilencvenes években találkozunk újra, főleg az évtized első felében. 6. Mednyánszky László: Krisztus a Getsemáné-kertben, oltárkép (részlet), 1884, Ménhárd, ev. templom